Élő Közvetítés

Egyiptomot is kiütötték a házigazda oroszok

Nincs megállás az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon: egy órával azután, hogy lejátszották az első forduló utolsó meccsét el is kezdődött a második kör, a házigazda oroszok a Mohamed Szalah-val felálló Egyiptommal játszottak Szentpéterváron. Oroszország nyert a nyitómeccsen, az afrikai együttes viszont kikapott Uruguaytól, így számukra élet-halál kérdés volt a keddi összecsapás.

Elég furcsa volt a találkozó: az első félidőben a házigazda volt valamivel aktívabb, helyzeteik is akadtak az oroszoknak, de sok volt a pontatlanság mindkét oldalon, ez pedig rányomta a bélyegét a meccs képére.

A második félidő elején aztán a semmiből gólt szerzett Oroszország, Fathy lábáról pattant a saját kapujába a labda a 47. percben, és hiába mozgósított nagy erőket Egyiptom az egyenlítésért, az ellenfél szerzett újabb gólt, egy gyönyörű akció végén Cserisev passzolt az afrikai kapuba. Még fel sem fogtuk igazán, hogy 2-0 az állás, amikor jött az újabb hazai találat, ezúttal Dzjuba volt, aki lefordult a védőjéről és a rezgette meg a hálót.

Mindez a 62. percben történt, azaz lényegében negyedóra alatt megnyerte a meccset Oroszország.

Egyiptom mindennel próbálkozott, sorra jöttek be a kispadról a támadójátékosok, ki is harcoltak egy tizenegyest, amit Mohamed Szalah értékesített. 1990 után szerzett újabb gólt az afrikai válogatott a vébén (akkor jártak legutóbb világbajnokságon), viszont nyerniük ezúttal sem sikerült.

Mindez azt jelenti, hogy az oroszok szinte biztosan továbbmennek a csoportból (és a papírforma szerint a portugál-spanyol kettős valamelyikével találkoznak majd), míg az egyiptomiak esélyei minimálisra csökkentek. Ráadásul, ha Uruguay pontot szerez kedden Szaúd-Arábia ellen, akkor Egyiptom már biztosan nem jut tovább.

Eredmény – A csoport, 2. forduló

Szentpétervár, Játékvezető: Enrique Cáceres (paraguayi)

Oroszország – Egyiptom 3-1 (0-0)

Oroszország: Igor Akinfejev – Mario Fernandes, Ilja Kutepov, Szergej Ignasevics , Jurij Zsirkov (Fjodor Kudrjasov, 86.) – Roman Zobnyin, Jurij Gazinszkij – Alekszandr Szamedov, Alekszandr Golovin, Gyenyisz Cserisev (Daler Kuzjajev, 74.) – Artyom Dzjuba (Fjodor Szmolov, 79.)

Egyiptom: Mohamed El-Senavj – Ahmed Fathy, Ali Gabr, Ahmed Hegazi, Mohamed Abdel-Safj – Tarek Hamed, Mohamed Elneny (Amr Varda, 64.) – Mohamed Szalah, Abdallah Szaid, Trézéguet (Ramadan Sobhi, 68.) – Marvan Mohszen (Kahraba, 82.)

Gólszerző: Fathy (47. – öngól), Cserisev (60.), Dzjuba (62.)

Sárga lap: Trézéguet (57.) – Szalah (73. – 11-esből)

Piros lap:

Az állás: 1. Oroszország 6 pont (2 meccs), 2. Uruguay 3 pont (1), 3. Egyiptom 0 (2), 4. Szaúd-Arábia 0 (1)

Az oroszok negyed óra alatt átgázoltak Egyiptomon

A házigazda orosz labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte a Mohamed Szalah-val felálló Egyiptomot a világbajnokság A csoportjának 2. fordulójában. A gól nélküli első félidőt követően a hazaiak a második játékrészben negyedóra alatt három gólt szereztek, ezzel pedig el is döntötték a mérkőzést. Szalah büntetőből szépített.

Még egy orosz helyzet

Szép hazai összjáték végén Szamedov került lövőhelyzetbe a tizenhatoson belül, hősies egyiptomi mentés gátolta meg ebben.

Sírtunk itt az izgalmakért

Erre mi történik? Láttunk eddig négy gólt a második félidőben, egy egyiptomi összeomlást, 28 év után gólt az afrikai csapattól a vébén, orosz gálaelőadást. Egyelőre távolinak tűnik, hogy legyen bármilyen fordulat a meccsben, de inkább ne jósolgassunk, figyeljük a történéseket.

Szépít Egyiptom!

Mohamed Szalah (ki más?) állt a labda mögé a tizenegyesnél, ha már kiharcolta és könyörtelenül a kapuba vágta, Akinfejevnek esélye sem volt. 3-1, Egyiptom 1990 után ismét eredményes tudott lenni a vébén.

Egyiptom nem adja fel

Két csatárt is becserélt Cúper, Varda és Sobhi álltak be pár perc alatt. Lássuk!

Eldőlt: padlón Egyiptom

Most már tényleg eldőlt, 3-0-ra vezet Oroszország. Egy saját térfélról felívelt szabadrúgást követően Dzjuba verte meg a védőjét és lőtt közelről a kapuba. 

Már kettővel vezetnek az oroszok

Egyiptom alighanem elszállt ezen a vébén, de legalábbis a meccsen. Az oroszok a jobb szélen verték meg az egyiptomi védelmet, Fernandez egy testcsel után középre tálalt, Cserisev pedig üresen érkezett a rövid oldalon és higgadtan a kapuba passzolt. 2-0. Eldőlt?

Egy valami már biztos

Mégpedig az, hogy folytatva a hagyományt, még mindig nincsen 0-0-s döntetlen ezen a világbajnokságon.

Hihetetlen egyiptomi öngól, előnyben az oroszok

Ez hihetetlen. Alig kezdődött el a második félidő, máris vezetnek az oroszok. Egy beívelés után a kapus tisztázott, de a kiöklözött labdát Zobnyin kapura tudta tűzni. Pattogott a laszti, Fathy egy orosz játékos szorításában elesett és közben olyan rosszul ért bele, hogy a kapuba pattant róla. Öngól! Reklamáltak ugyan az egyiptomiak a videóbíró miatt, de nem nézték vissza.

Folytatjuk!

Csere nem volt egyik oldalon sem. Az oroszok indítják útjára a labdát, mi meg abban bízunk, hogy emelkedik a találkozó élvezeti értéke.

És akkor vége az első félidőnek

A játék küzdelem jellege dominál, vagy mi. 0-0 az állás Szentpéterváron, ez pedig Egyiptomnak elég rossz. Kíváncsian várjuk, lép-e valamit Héctor Cúper, vagy ugyanilyen 45 perc vár ránk. Ami azért nem lenne olyan jó.

Szalah villant

Az egyik védővel birkózott, ide-oda pattogott a labda, végül fordulásból, ballal tekert kapura, de mellé ment. Akinfejev követte az eseményeket, szóval alighanem védett volna, ha a lövés beljebb megy.

Egyiptomi egyet nem értés

Egy középre ívelt labdára indult el El-Senavj kapus és az egyik védő, utóbbi kifejelte a lasztit csapattársa kezéből, de megúszták ezt a bakit (is).

Micsoda lehetőség volt

Dzjuba ugrott fel fejelni a kapu előterében, de magas volt neki a labda. Pedig 194 centiméter magas.

Ígéretes orosz lövés

Cserisev vállalkozott lövésre a tizenhatos előteréből, miután a labda elé vágódott egy szabadrúgás után, a kapu fölé célzott, de nem sokkal, az egyiptomi kapusnak nyújtóznia is kellett a biztonság kedvéért.

Na, egy egyiptomi helyzet

A jó nevű Trézéguet cselezgette el magát lövőhelyzetig, balról pedig kapura tekert, veszélyesnek tűnt, de Akinfejev olyan nyugodtan engedte kapu mellé, hogy talán mégsem volt akkora helyzet.

Az oroszok most a saját kapujukra veszélyesek

Két egyiptomi szöglet is volt, az elsőnél orosz fejről ment kapu mellé a labda, a másodiknál pedig azt sem tudta a védelem, hol a labda, ami veszélyesen pattogott a tizenhatoson belül, végül sikerült taccsra menteni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik