A svéd válogatott az idei világbajnokság egyik legkomolyabb kellemes meglepetése. Janne Andersson csapata már a selejtezőkön villogott – a franciák legyőzése mellett a hollandokat és Olaszországot effektíve elütötték a vb-szerepléstől –, de az igazi „truvájt” az oroszországi torna hozta el. Dél-Korea minimalista, de magabiztos legyőzése (1-0) után a németektől ugyan nagy csatában, és még inkább pechesen kikaptak (1-2), ám Mexikót már olyan magától értetődő természetességgel pofozták fel (3-0), ami előrevetítette a Svájc elleni továbbjutás (1-0) lehetőségét is.
Németországot és Spanyolországot kárhoztattuk azért, mert lényegében klubcsapatként akartak viselkedni ezen a vébén, a svédek esetében viszont furcsamód inkább ki kell emeljük ugyanezt. Andersson csapata ugyanis következetes és önazonos: csak azt csinálják a meccseken, amihez értenek, de azt egyrészt üzembiztosan, másrészt olyan stabilan, hogy szinte lehetetlen őket kimozdítani a komfortzónájukból. Masszívak és taktikailag érettek, mondja a közhelyszótár, amit azon a ponton dobunk el, amikor a védekezni már mindenki megtanult örökbecsűig jutunk. Mindenki ugyanis nem tanult meg, de a svédek pont igen.
Jock Stein, az első BEK-győztes brit edző, a Celtic egykori legendás menedzsere példálózott gyakran azzal, hogy „védekezni elölről kell, támadni pedig hátulról.” A svédek kottára ezt csinálják, azaz mindent felvonultatnak abból, amit idehaza leginkább „angol stílus” címszó alatt ismer a nagyközönség. Ebből a szempontból is iszonyú pikáns lesz az angolok elleni negyeddöntőjük: lényegében a saját fegyverükkel fojthatják meg a futball állítólagos tanítóit, hogy 1994 óta első alkalommal jussanak be a négy közé egy világbajnokságon.
Az alapjátékuk kőegyszerű 4-4-2, a megszokott szerepkörökkel:
- van egy magas, erős centerük (Berg) plusz egy mögötte játszó kreatívabb, sokoldalúbb, de fizikálisan szintén kiemelkedő másik támadó (Toivonen);
- egy mobilis, sokat mozgó szélsőjük (Forsberg), felfutó szélső bekkel (Augustinsson) a háta mögött;
- egy inkább irányítói vénával megáldott középső középpályás (Ekdal), mellette a sokat futó rombolóval (Larsson);
- egy vonalszélső (Claesson), egy drabális bekk (Granqvist), egy konzervatívabb, fegyelmezettebb szélső védő (Lustig), plusz a hosszú indításokra specializált középhátvéd (Lindelöf).
A svédek teljesen egyértelműen második szándékból játszanak, de ez baromi jól áll nekik. Svájc ellen is simán lemondtak a labdabirtoklásról (33 százalékos mutatót villantottak, pedig csak a második félidő közepén kerültek előnybe), ám kínosan ügyeltek arra, hogy olyan csapdákba manőverezzék az ellenfelet, amelyekből a lehető legveszélytelenebbnek bizonyult a labdatartásuk.
Ehhez persze kompakt, centire kiszámított védekezés kell. Ez a svédeknél a két csatárral kezdődik: Toivonen és Berg is sztárallűrök nélkül, fegyelmezetten zár vissza, felügyelik a passzsávokat és indítják a letámadást. A két szélső (Claesson és Forsberg) villámgyorsan zárkózik mögéjük, és hatékony letámadással a szélek felé szorítják az ellenfelet, hogy a lehető legkiszámíthatóbbá váljon az építkezés. Mivel a 4-4-2 miatt konstans emberhátrányban vannak a pálya közepén, kulcsfontosságú, hogy ne engedjenek középső áttöréseket.
A svédek minimalizmusára jó példa mindaz, amit például támadásépítés címszó alatt csinálnak. Robin Olsen kirúgására készülve simán összetömörítik a pályát a teljes terület egyhatodára. A bekarikázott Toivonen feje a célpont, de ha nem teljesen jó az ívelés, a svédek akkor sem esnek kétségbe, sőt:
Hogyan aztán ezekkel – már a kapuhoz közel, az építkezés fázisát kihagyva – megindulva két-három húzásból közvetlenül a kaput tudják támadni.
Amikor védekezniük kell, akkor elképesztően kompaktak maradnak. Mindkét szélső védőjük befelé húzódik, a két védekező négyeslánc között semmi terület, úgy védik a pálya közepét, mintha az életük múlna rajta. Naná: ha beadásokra kényszerítik az ellenfelet, akkor nyert ügyük van, Granqvist, Lustig, vagy Lindelöf is nevetve fejelgeti el a vérszegény próbálkozásokat.
Egy ilyen szögesdrót feltörése természetesen nem egyszerű feladat, rengeteg játékos kell hozzá. Minél több embert tol viszont fel az ellenfél, a svédek annál jobban járnak: a kontráik is életveszélyesek. Forsberg úgy lő ki, mint a puskagolyó, Toivonen okos helyezkedéssel képes elvinni a védőket, Augustinsson és Lustig pedig akár még egy-két cselt is képes megcsinálni az ügy érdekében.
A svédek 2015-ben U21-es Eb-t nyertek Csehországban. Abban a csapatban már ott volt Lindelöf, Augustinsson és Guidetti, vagy a mostani cserepadról Hiljemark és Helander, szóval elég egyértelműen látszik, jön föl egy nagyon ígéretes svéd generáció. Érdekes módon három éve az a bizonyos U21-es csapat is játszott az angolokkal: a csoportban 1-0-ra kikaptak, a gólt pedig egy bizonyos Jesse Lingard szerezte. Az angol keretben ott volt Harry Kane, Jack Butland, Ruben Loftus-Cheek, és John Stones is.
Hogy most, a felnőttek között mire megy egymással a két generáció, az szombaton délután 16:00-tól derül ki.
Nyitókép: Frank Hoermann / SVEN SIMON / Sven Simon / DPA
