Élő Közvetítés

Franciaország a világbajnok

A francia labdarúgó-válogatott története második világbajnoki aranyérmét nyerte, miután a vasárnapi, moszkvai döntőben 4-2-re legyőzte Horvátországot – amely ezzel az ezüsttel is története legnagyobb sikerét érte el. Volt itt öngól, látványos műesés, videóbíróval visszafújt büntető, pályára rohanás és egy meglepő találat is. Didier Deschamps a harmadik a labdarúgás történetében Franz Beckenbauer és Mario Zagallo után, aki játékosként és edzőként is vb-aranyat nyert.

Elég érdekes döntőt hozott az oroszországi vébé döntője. Aktívan kezdték a moszkvai meccset a horvátok, inkább az ő első góljuk volt benne a játékban, aztán Antoine Griezmann egy műeséssel kiharcolt egy szabadrúgást, amit középre ívelt, Mario Mandzukic pedig szerencsétlen mozdulattal a saját kapujába csúsztatta a 18. percben.

A horvát csapat nem rogyott össze a bekapott góltól, Vidának már volt egy ígéretes fejese, majd az elődöntők egyik hőse, Ivan Perisic bombázott a francia kapuba még az első félóra letelte előtt. Ám ahogy ezen a vébén végig, úgy most is a franciákat segítették égiek, Perisic egy szöglet után kezezett teljesen szerencsétlen helyzetben, abszolút véletlenül, a a videóbíróval megítélt büntetőnél aztán Griezmann magabiztosan gurította be a kapuba a labdát.

A franciák egy félidő után úgy vezettek 2-1-re, hogy egyszer találták csak el a kaput.

A második félidőben is a horvátoké volt az első helyzet, majd a Pussy Riot tagjai rohantak be a pályára.

Franciaország a világbajnok
Története második világbajnoki címét szerezte a francia labdarúgó-válogatott.

Ezután Kylian Mbappé is megvillant az 53. percben. A fiatal csatár aztán később főszerepet vállalt: kapásból az 59. percben ő dolgozta ki azt a helyzetet, ami után Paul Pogba kétgólosra növelte az előnyt. Ettől padlóra került a horvát csapat, a 65. percben pedig jött az újabb francia gól, Mbappé talált be, aki Pelé után a második legfiatalabb gólszerző lett a vb-döntők történetében.

Az összefoglaló:

A horvátok még ekkor sem adták fel, egy elég furcsa Mandzukic-góllal sikerült feljönni 4-2-re, ám ezen a mérkőzésen már nem volt nagy horvát feltámadás, Franciaország nyerte meg a találkozót. A horvát csatár egyébként a második a vébék történetében, aki ugyanazon a meccsen mindkét kapuba betalált.

A francia válogatott története második világbajnoki aranyát nyerte (1998-ban volt az első), de a horvátok is legnagyobb sikerüket ünnepelhetik ezzel az ezüsttel.

Didier Deschamps is beírta magát a történelemkönyvekbe: a sokszor szerencsésnek tartott kapitány a harmadik a labdarúgás történetében, aki játékosként és edzőként is világbajnok lett. Franz Beckenbauernek és Mario Zagallónak sikerült ez korábban.

Sokan, sokféleképpen kritizálták ezt a francia csapatot a világbajnokság alatt, de sikerült úgy lehozniuk egy komplett világbajnokságot, hogy talán csak egyetlen mérkőzésen, az Argentína ellen 4-3-ra megnyert nyolcaddöntőben nem úgy alakult minden, ahogyan azt ők eltervezték. A hét mérkőzésük alatt alig több, mint kilenc percig voltak csak hátrányban.

Ez volt 2018 és Oroszország, a következő vébé 2022-ben, Katarban lesz. Télen.

Eredmény – világbajnoki döntő

Moszkva, Luzsnyiki Stadion, Játékvezető: Néstor Pitana (argentin)

Franciaország – Horvátország 4-2 (2-1)

Franciaország: Hugo Lloris – Benjamin Pavard, Raphael Varane, Samuel Umtiti, Lucas Hernandez – Paul Pogba, N’Golo Kanté (N’Zonzi, 55.) – Kylian Mbappé, Antoine Griezmann, Blaise Matuidi (Corentin Tolisso, 73.)– Olivier Giroud (Nabil Fekir, 81.). Szövetségi kapitány: Didier Deschamps

Horvátország: Danijel Subasic – Sime Vrsaljko, Dejan Lovren, Domagoj Vida, Ivan Strinic (Marko Pjaca, 81.) – Ivan Rakitic, Marcelo Brozovic – Ante Rebic (Andrej Kramaric, 71.), Luka Modric, Ivan Perisic, Mario Mandzukic. Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic

Gólszerző: Mandzukic (18. – öngól), Griezmann (38. – 11-esből), Pogba (59.), Mbappé (65.) illetve Perisic (28.), Mandzukic (69.)

Sárga lap: Kanté (27.), Lucas (41.) illetve Vrsaljko (90+2.)

Piros lap:

Nyitókép: Shaun Botterill/Getty Images

Emberek, bréking van!

Gergelics József, az MTI különtudósítója jelenti:

Minden adott a futball ünnepéhez a Luzsnyiki Stadionban

Izgultunk pedig, hogy nem lesz minden adott a futball ünnepéhez.

Létezett-e valaha oroszabb esztétika,

Mint az, hogy Will Smith és a másik két importált sztár 5-6 évvel ezelőtt is divatjamúlt ruhákban előad egy rossz rapszámot, majd egy flitteres, feltöltött szájú orosz nő áriázva elénekli a Kalinka, kalinkát? (Miközben Ronaldinho dobol)

Deschamps a szűk elitbe kerülhet

A labdarúgó-világbajnokságok történetében ketten, a német Franz Beckenbauer és a brazil Mario Zagallo nyerte meg játékosként és edzőként is az aranyat. Didier Dechamps lehet a harmadik.

Fotó: Matthias Hangst/Getty Images

A két csapat útja a döntőbe

Az oroszországi vb-n a franciák a C csoportban 2-1-re verték az ausztrálokat, 1-0-ra a peruiakat, majd gól nélküli döntetlent játszottak a dánokkal. A kieséses szakaszban 4-3-ra nyertek az argentinok, 2-1-re az uruguayiak és 1-0-ra a belgák ellen.

A vb-re pótselejtezőn kijutott horvátok a Nigéria elleni 2-0-val kezdtek, aztán nagyszerű teljesítménnyel 3-0-ra kiütötték az argentinokat, a D csoport utolsó fordulójában pedig 2-1-re legyőzték az izlandiakat. A folytatásban háromszor hosszabbításra kényszerültek, és kétszer csak tizenegyesekkel harcolták ki a továbbjutást: a dánokkal 1-1-re, az oroszokkal 2-2-re álltak 120 perc után, míg az angolokkal szemben sikerült megszerezniük a győzelmet érő gólt a ráadásban 1-1-es 90 percet követően.

A Luzsnyiki Stadion sötét titka

A döntő helyszínéül szolgáló stadiont 1956-ban építették, korábban Lenin Stadionnak is hívták és most a világbajnokságra újították fel. 81 ezres befogadóképességével Európa egyik legnagyobb stadionjának számít. Csakhogy van egy sötét titka az épületnek:

Évekig őrizte tragikus titkát a vb-döntő helyszíne
1982-ben 61 szurkoló, köztük 45 kiskorú vesztette életét a Luzsnyiki-stadionban. De a szovjet hatóságok és újságok ezt évekig elhallgatták.

Eszünk megállt

Betértünk egy pikkolóka sörre még a meccs előtt egy kocsmába, ahol horvát mezben feszítő kollégák uralják a teret. Itt van azonban két ázsiai turista is, s egyikük egészében értelmezhetetlen módon, egy óraval a vb-döntő előtt egy zágrábi kocsmában arra kérte Bielik fotós kollégát, hogy álljon arrébb, mert nem látja tőle a tévében a teniszközvetítést.

Djokovic is kíváncsi a meccsre a jelek szerint

Most megy ugye a wimbledoni döntő és a szervezők a tradíciókra hivatkozva nem tolták el a 15 órás kezdési időpontot. A szerb, akinek Nadal elleni elődöntőjét végigkövette a horvát csapat, az első szettet lezavarta 30 perc alatt, 6-2-es előnyben van Kevin Anderson ellen.

Fotó: Glyn KIRK / AFP

Vajon kapni fog érmet a vébéről hazazavart Nikola Kalinic?

A csatár már a felkészülés során is megtagadta egyszer a pályára lépést és Nigéria ellen sem akart beállni a hajrára. A hivatalos indoklás szerint hátsérülése van, de a horvát lapok tudni vélik, magatartásbeli problémák voltak ezek. Mindenesetre árulkodó lehet, hogy nem maradt a csapat mellett, hogy legalább a lelátóról buzdítani tudja őket.

A horvát játékosok döntik el, hogy hazazavart társuk kap-e érmet
Nikola Kalinic megtagadta a játékot, egy meccs után hazaküldte a kapitány.

Őrület Zágrábban

Lényegileg lehetetlen olyan embert találni a horvát fővárosban, aki ne viselne/hordozna a horvát nemzeti színekben pompázó ruhát/kiegészítőt (értsd: mezt, nyakkendőt, pólót, esernyőt, csuklószorítót, vízilabdasapkát, sálat). Még két óra a meccsig, de a főtér megtelt, zenekarok melegítik be a tömeget. Jól érezhetően nem létezik olyan eredmény, amelynek nyomán ne Zágráb történetének legnagyobb házibulija legyen itt ma.

Ha csak ezen múlna, a franciák nyernék a vébét

A francia labdarúgó-válogatott még soha nem szenvedett vereséget a horvát együttestől, amellyel vasárnap története során hatodik alkalommal mérkőzik meg.

A két csapat egymás elleni mérlege a franciák szemszögéből három győzelem és két döntetlen.

Horvát oldalon ugyanakkor bizakodásra adhat okot, hogy legutóbbi két találkozójukon nem kaptak ki a franciáktól. Utóbbiak három győzelmüket az ezredforduló környékén, az 1998-as világ- és a 2000-es Európa-bajnokságon aranyérmes csapatukkal aratták.

A számmisztika horvát sikert jósol: 1958-ban, 1978-ban és 1998-ban (épp a franciák) is olyan ország nyert, amelynek az volt az első vb-aranya. Miért ne folytatódhatna most is ez a sorozat?

A számmisztika alapján a horvátok lesznek a világbajnokok
1958, 1978 és 1998 után 2018-ban is olyan csapat nyerhet, amely még nem vitte haza a trófeát.

Két óra a kezdésig

Mi azonban nem bírunk magunkkal és már most elkezdjük felvezetni A meccset. Próbálunk addig érdekességekkel szolgálni, meg ahogy említettük, Zágrábban és az Eszék közeli Kopácson is jelen vagyunk: előbbi helyszínen gigabuli van, utóbbin pedig horvátok és magyarok közösen követik a döntőt. Jó lesz!

Olvasói sztorik