Élő Közvetítés

Franciaország a világbajnok

A francia labdarúgó-válogatott története második világbajnoki aranyérmét nyerte, miután a vasárnapi, moszkvai döntőben 4-2-re legyőzte Horvátországot – amely ezzel az ezüsttel is története legnagyobb sikerét érte el. Volt itt öngól, látványos műesés, videóbíróval visszafújt büntető, pályára rohanás és egy meglepő találat is. Didier Deschamps a harmadik a labdarúgás történetében Franz Beckenbauer és Mario Zagallo után, aki játékosként és edzőként is vb-aranyat nyert.

Elég érdekes döntőt hozott az oroszországi vébé döntője. Aktívan kezdték a moszkvai meccset a horvátok, inkább az ő első góljuk volt benne a játékban, aztán Antoine Griezmann egy műeséssel kiharcolt egy szabadrúgást, amit középre ívelt, Mario Mandzukic pedig szerencsétlen mozdulattal a saját kapujába csúsztatta a 18. percben.

A horvát csapat nem rogyott össze a bekapott góltól, Vidának már volt egy ígéretes fejese, majd az elődöntők egyik hőse, Ivan Perisic bombázott a francia kapuba még az első félóra letelte előtt. Ám ahogy ezen a vébén végig, úgy most is a franciákat segítették égiek, Perisic egy szöglet után kezezett teljesen szerencsétlen helyzetben, abszolút véletlenül, a a videóbíróval megítélt büntetőnél aztán Griezmann magabiztosan gurította be a kapuba a labdát.

A franciák egy félidő után úgy vezettek 2-1-re, hogy egyszer találták csak el a kaput.

A második félidőben is a horvátoké volt az első helyzet, majd a Pussy Riot tagjai rohantak be a pályára.

Franciaország a világbajnok
Története második világbajnoki címét szerezte a francia labdarúgó-válogatott.

Ezután Kylian Mbappé is megvillant az 53. percben. A fiatal csatár aztán később főszerepet vállalt: kapásból az 59. percben ő dolgozta ki azt a helyzetet, ami után Paul Pogba kétgólosra növelte az előnyt. Ettől padlóra került a horvát csapat, a 65. percben pedig jött az újabb francia gól, Mbappé talált be, aki Pelé után a második legfiatalabb gólszerző lett a vb-döntők történetében.

Az összefoglaló:

A horvátok még ekkor sem adták fel, egy elég furcsa Mandzukic-góllal sikerült feljönni 4-2-re, ám ezen a mérkőzésen már nem volt nagy horvát feltámadás, Franciaország nyerte meg a találkozót. A horvát csatár egyébként a második a vébék történetében, aki ugyanazon a meccsen mindkét kapuba betalált.

A francia válogatott története második világbajnoki aranyát nyerte (1998-ban volt az első), de a horvátok is legnagyobb sikerüket ünnepelhetik ezzel az ezüsttel.

Didier Deschamps is beírta magát a történelemkönyvekbe: a sokszor szerencsésnek tartott kapitány a harmadik a labdarúgás történetében, aki játékosként és edzőként is világbajnok lett. Franz Beckenbauernek és Mario Zagallónak sikerült ez korábban.

Sokan, sokféleképpen kritizálták ezt a francia csapatot a világbajnokság alatt, de sikerült úgy lehozniuk egy komplett világbajnokságot, hogy talán csak egyetlen mérkőzésen, az Argentína ellen 4-3-ra megnyert nyolcaddöntőben nem úgy alakult minden, ahogyan azt ők eltervezték. A hét mérkőzésük alatt alig több, mint kilenc percig voltak csak hátrányban.

Ez volt 2018 és Oroszország, a következő vébé 2022-ben, Katarban lesz. Télen.

Eredmény – világbajnoki döntő

Moszkva, Luzsnyiki Stadion, Játékvezető: Néstor Pitana (argentin)

Franciaország – Horvátország 4-2 (2-1)

Franciaország: Hugo Lloris – Benjamin Pavard, Raphael Varane, Samuel Umtiti, Lucas Hernandez – Paul Pogba, N’Golo Kanté (N’Zonzi, 55.) – Kylian Mbappé, Antoine Griezmann, Blaise Matuidi (Corentin Tolisso, 73.)– Olivier Giroud (Nabil Fekir, 81.). Szövetségi kapitány: Didier Deschamps

Horvátország: Danijel Subasic – Sime Vrsaljko, Dejan Lovren, Domagoj Vida, Ivan Strinic (Marko Pjaca, 81.) – Ivan Rakitic, Marcelo Brozovic – Ante Rebic (Andrej Kramaric, 71.), Luka Modric, Ivan Perisic, Mario Mandzukic. Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic

Gólszerző: Mandzukic (18. – öngól), Griezmann (38. – 11-esből), Pogba (59.), Mbappé (65.) illetve Perisic (28.), Mandzukic (69.)

Sárga lap: Kanté (27.), Lucas (41.) illetve Vrsaljko (90+2.)

Piros lap:

Nyitókép: Shaun Botterill/Getty Images

Llorisnak kell kétszer is észnél lennie

Előbb Rebic közeli, léc alá tartó lövését tolta fölé, majd nem sokkal később egy előreívelt labdánál mozdult ki jó ütemben a kapujából és tisztázott a tizenhatos előterében.

Megy a második félidő!

Talán nem meglepő, de a horvátok érkeztek ki előbb a pályára, a franciákra kellett várni. Ők kezdték a második félidőt, 45 percre vannak a második világbajnoki aranyérmüktől. Nem volt csere egyik oldalon sem.

Vége az első félidőnek

Nem annyira színvonalas, de izgalmas eddig a meccs, három gólt is láttunk, úgyhogy érdekes lesz a második játékrész.

Veszélyes horvát szöglet

Ahogy a vébén eddig oly sokszor, a horvátok most sem adják fel. Kiharcoltak előbb egy szögletet, majd Rakitic sarokrúgása után Vida csúsztatott, de a kapu mellé. Veszélyesnek tűnt elsőre.

Subasic most nem jött :(

Amint a játékvezető a büntetőpontra mutatott, zúgott a Suba, Suba! rigmus, a horvátok bíztak a tizenegyesölő kapusokban, aki ezúttal nem tudta megmenteni őket.

Ekkora ünneplés csak Hatvanban volt eddig

Életem top3 gólöröme, ha az FC Hatvant nem számítjuk. Amikor egyenlített Horvátország, robbant minden. Csak másfél liter sör jött a nyakunkba, egy perc elment a felfoghatatlannal. Azóta a hangulat mindent visz, a horvát drukkerek a csúcson.

Griezmann berúgja a büntetőt, 2-1!

Griezmann állt a labda mögé, aki az ilyen kiélezett pillanatokban is bevállalja mindig. Subasic balra vetődött, a támadó pedig begurította mellett a labdát. 2-1!

Itt a kezezés:

Majd a gól:

Tizenegyest kapnak a franciák!

Egy szöglet után az egyenlítő gólt szerző Perisic kezezett, videóbíróval nézték vissza az esetet, Pitana pedig büntetőt ítélt.

Ott a horvát egyenlítés, Perisic!

Egy szöglet után volt némi kavarodás a francia kapu előtt, Perisichez került a labda, tolt rajta egyet, aztán ballal védhetetlenül Lloris kapujába lőtt. 1-1!

Mario Mandzukic történelmet írt

Noha a horvátok csatára arra készült, hogy a világbajnokságok történetében először megnyeri a tornát Horvátországgal, végül egészen más rekordot döntött meg: ő lett az első futballista, aki öngólt lőtt egy vb-döntőn. Előtte ez még senkinek sem “sikerült”.

Gyászhangulat Zágrábban

Rettenetes a csalódottság a téren a franciák vezető gólja után. Ami érthető, hiszen többek szerint nem a horvát futballhistória, hanem a nemzeti történelem legfontosabb eseménye a mai.

Horvát öngól után vezet Franciaország!

Antoine Griezmann harcolt ki, majd végzett el egy szabadrúgást, középre ívelt, Mandzukic pedig a saját kapujába csúsztatta a labdát. 1-0!

Ebből az esésből lett a szabadrúgás:

És a gól:

Perisic ezt ellukakuzta

Tegnapi bronzmeccs megvan? Lukaku két ziccert rontott el rossz labdaátvétellel. Na, most Rakitic ívelte be a labdát a francia védők mögé, Perisic jól is mozdult be, de nem tudta – ahogy a nagyok mondják – légstoppal levenni a lasztit. Pedig ez nagy helyzet lehetett volna.

Jól kezdtek a horvátok

Eddig a vébén az argentinok elleni nyolcaddöntőt leszámítva minden meccsen az történt, ami a franciáknak jó. És ezért is tűnik egyébként jó ötletnek, hogy a horvátok megnyomják a meccs elejét, mert Deschamps csapata alig több, mint 9 percig volt csak hátrányban. A horvátok meg közben az összes egyenes kieséses meccsükön.

Olvasói sztorik