Hírek

A francia fal állíthatja meg a nagy túlélő horvátokat

63 meccs után elérkezett a világbajnokság zárómeccse, azaz itt a Franciaország-Horvátország döntő! Mielőtt azonban az esélyeket latolgatnánk, tekintsünk vissza egy picit a múltba.

Az 1998-as év és az akkori horvát-francia elődöntő (Lilian Thuram két góljára Davor Suker csak egyszer tudott válaszolni) sok szempontból meghatározó a két ország számára: a horvátok addigi legnagyobb sikerüket már felülmúlták, míg a húsz évvel ezelőtti csapat egyik vezére, Didier Deschamps most kapitányként juthat a csúcsra.

Ez eddig csak Mario Zagallónak és Franz Beckenbauernek sikerült,

és most Zlatko Dalicon és csapatán a sor, hogy ezt megakadályozzák.

Az amerikai elemzőcég, a Fivethirtyeight vébé előtti rangsora szerint a 4. és a 9. legerősebb csapat küzd meg a világbajnoki címért. Főleg a mutatott játék, na meg az idáig vezető út alapján meglepetéscsapatoknak azért nem nevezhetjük őket.

A franciák talán a vébé legerősebb keretével vágtak neki a tornának, és a legnagyobb kérdőjel talán az a Deschamps volt, aki eddig egy nem mindig látványos, de eredményes játékkal döntőbe vezette a csapatot.

A sokat kritizált Deschamps-nak sikerült összeraknia a vébé legjobb védelmét:

az újoncként bombagólt lövő Pavard-t beépítette, Umtiti is belejött a torna végére, a torna talán legjobb védőteljesítményét nyújtó Varane-t pedig nem nagyon kell dicsérni.

Sőt a számos statisztikában meglepetésre remekül álló Lucas Hernándezzel (15 sikeres szerelésével harmadik a mezőnyben, de talán még meglepőbb, hogy 14 szabálytalanságot követtek el ellene, ugyanannyit mint például Cristiano Ronaldo ellen) is komolyan számolni kell. Így nem meglepő, hogy összeállt a kék fal!

A meccsenkénti engedélyezett várható gólok:

Ez a francia csapat egy félelmetes középpályával, az átjátszhatatlan Kantéval, a rendkívül fegyelmezetten játszó, de zseniális megmozdulásokra mindig képes Pogbával, és a csupa szív csapatjátékos Matuidivel már akkor is esélyes lett volna, ha nem lenne Griezmann és Mbappé, akiknek a vezetésével az egyik legveszélyesebb kontracsapattá nőtték ki magukat.

A horvátok ezzel szemben az outsiderek nyugalmával vágtak neki a vébének (egyes fogadóirodák hatvanszoros pénzt is fizettek a győzelmükre a torna előtt), és bár a csoportot simán nyerték, nem igazán lehetett eldönteni, hogy Argentína és Nigéria milyen játékerőt képviseltek.

A dánok és az oroszok elleni meccset büntetőkkel ugyan, de abszolválták, óriási lelki és fizikai erőről tanúbizonyságot téve, majd a rossz kezdés és taktikaváltás után az angolokat is felőrölték a második félidőben, valamint a hosszabbításban.

Hátul Subasic ölte a tizenegyeseket, és ha kellett, a vébé talán legnagyobb védését mutatta be, olyannyira, hogy a kamera is csak a sokadik lassításra kapta el.

Az előzetesen gyenge pontnak tartott Vida, StrinicLovren trió komolyabb hiba nélkül hozta le a meccseket. A remek jobbhátvédről, Vrsaljkóról és a horvát középpályáról azért lehetett sejteni, hogy jól muzsikálnak majd, de Rakitic és Modric teljesítménye szinte az egész torna alatt világklasszis szinten volt.

A két szélső támadó Perisic és Rebic játéka azonban inkább a nagyszerű és a nevetséges két véglete között mozgott, de robbanékonyságuk és gólerősségük miatt kétségkívül a csapat erősségei. Zlatko Dalicot kivéve talán nem lett volna még egy edző, aki az elődöntőben fenn hagyta volna az első 65 perc után a hibát hibára halmozó, és folyamatosan rossz döntéseket hozó Perisic-Rebic duót, vagy éppen a szinte észrevehetetlen Mandzukicot.

Ő viszont bízott a játékosaiban, a többi meg már történelem.

A pótselejtezőkön beugró, rendkívül szimpatikus  Dalic azonban szokásos szerénységével csak annyit mondott, hogy azért nem cserélt, mert a játékosai mondták neki, hogy nem kell, ők bírják! Talán egyetérthetünk Modric szavaival, miszerint a kapitány nélkül nem lenne itt a csapat.

Felállás, Taktika

A fogadóirodák által jóval esélyesebbnek tartott franciák (1.91-es oddsuk van, míg horvát sikerre 4.5-ös szorzót adnak), és a horvátok is vélhetőleg komolyabb változások nélkül kezdik a meccset. Mindkét csapat négyvédős, 4-3-3-as rendszerben fut ki a pályára, ami védekezésben a horvátoknál 4-1-4-1-re, míg a franciáknál Matuidi előrelépése miatt támadásban 4-2-3-1-re módosulhat. Az elődöntőn agyrázkódást szenvedő Juve-játékos az egyetlen kérdőjel, de a jelek szerint vállalni tudja a játékot.

Matuidinek nagy szerepe lesz megint, hiszen Rebic és Vrsaljko komoly játékerőt képviselnek, és Modric is szeret a jobboldalon feltűnni. A franciáknál azonban a 15 sikeres szereléssel a vébé harmadik helyén álló Lucas Hernaándeznek is lesz ehhez pár szava.

A másik oldalon viszont a horvátoknak, és különösen Ivan Strinicnek főhet a feje, hiszen ő Mbappéval néz majd szembe. A védekezésben nem éppen a legfegyelmezettebb Perisicnek, valamint a Rakitic-Brozovic duónak is be kell majd segítenie, ha meg akarják fékezni a vébé második legjobban cselező játékosát.

Mbappé 28 sikeres cselével simán veri Messit (23), Iscót (23) vagy éppen Neymart (22), és csak a zseniális Eden Hazard (40) előzi meg.

Az angolok elleni meccs egyik hőse, Perisic, 20 lövési kísérletével Griezmann-nal holtversenyben a negyedik helyen áll (Ronaldo, Coutinho és Neymar mögött), de akcióból felmutatott 17 kísérleténél csak a két brazil tudott többet. Perisic a legrosszabbul célzó játékos a vébén, 13 próbálkozása sem talált kaput, igaz, mindkét kapufájánál őrületesen balszerencsés volt. Mindenesetre őrzőjét, az eredetileg középső védő Pavard-t nem irigyeljük.

Ezeken múlhat

  • Széleken támadó Horvátország vs. középen atombiztos franciák

Talán meglep néhányunkat, hogy az úgynevezett szép futballt játszó Horvátország két nem igazán futballesztétikai kategóriában is a vébé élmezőnyéhez tartozik: meccsenként 28 és fél fejpárbajnál többet csak az oroszok nyertek, és százegy rossz beadással toronymagasan vezetnek. (A meccsenkénti rangsorban 17-tel a második helyen állnak, az élen a németek vannak 27 rossz beadással.)

Mint azt láthattuk, a franciák ellen iszonyatos nehéz gólt lőni, hiszen nyolc és fél lövéshez jutnak meccsenként az ellenfelek,

ami az olyan elit labdabirtokló és magasan letámadó csapatok kiváltsága, mint a Manchester City, Barcelona vagy a Bayern.

Deschamps-ék óriási érdeme, hogy ezt a sztárcsapatok pályát felborító feltolt 7-8 emberes támadójátéka és annak kockázatai nélkül sikerült elérni, mindössze 51,3 százalékos labdabirtoklással, ami még Tunéziának is sikerült.

A magyarázatot a belgák ellen szinte harmadik középső védő Pogbának, az önfeláldozó Matuidinek és a két ember munkáját elvégző Kantének hívják, akik csírájában elfojtják a kibontakozó támadásokat. Sokatmondó tény, hogy Franciaország ellen 13, míg a horvátok ellen 26-szor jutottak az ellenfelek (az ábrán a 3-as számmal ellátott) veszélyes zónából lövéshez.

Mivel a legjobb helyzeteket levédekezik a franciák, így jobbára az alacsony hatékonyságú távoli lövések maradnak, plusz az esetleges beadások.

  • A horvátok amúgy is a beadások nagy hívei, de nem igazán hatékonyak ebben.

Modric, Vrsaljko és Perisic is a top tízben vannak a legtöbb rontott beadás kategóriában, hiszen a trió 15 pontos beadásához 71 rossz párosul. Ez már csak azért is rossz hír a számukra, mert Varane a vébén már harminckilencszer tisztázott, amivel Szergej Ignasevics mögött a második!

Természetesen ettől még nem valószínű, hogy a horvátok elállnak ettől a fegyvertől, hiszen ha a várakozásoknak megfelelően a szélre szorítják ki őket a kontrákra berendezkedő franciák, akkor csak egy esetleges túltöltéssel és gyors forgatás utáni beadással (mint azt Perisic góljánál láthattuk Rakitictól és Vrsaljktótól) próbálkozhatnak.

  • A horvát titkos fegyver a hosszú indítás lehet.

Bár kérdéses, hogy a nagyon masszívan védekező és csak ritkán kitámadó franciák ellen Modric indításai mennyire lehetnek hatékonyak. Az alábbi táblázatból kiderül, hogy a Real Madrid zsenije több sikeres hosszú átadással rendelkezik, mint például Hugo Lloris, a franciák kapusa. Elképesztő adat!

  • Ki lesz a levegő ura?

Dejan “Air” Lovren 41-ből 32 fejpárbajt nyert, ez a világbajnokság legjobb teljesítménye Harry Maguire (50\37) és Varane (33-ból 24) előtt, utóbbi a szintén jól álló Mandzukic (45/23) ellen bizonyíthat.

  • Modric vagy Kanté?

Szintén ígéretesnek tűnik majd Kanté és Modric csatája, mert a Chelsea játékosa szerezte a tornán, éppúgy mint az angol bajnokságban is, a legtöbb labdát (19), illetve övé a legtöbb blokkolt átadás (11), és a szerelésekben (14) is a top 5-ben van. Modric 16 kulcspasszával épphogy lecsúszott a dobogóról, de sikeres cselekben (17-ből 13) és átadásokban is a legjobb tíz között van.

  • Le lehet-e nullázni a horvátokat is?

A négy meccset is gól nélkül lehozó francia védelem vitán felül a vébé egyik legjobbja, de tény, hogy horvátoknál már 8 akciógól is született, ennél többet csak Belgium tud felmutatni. Something’s gotta give mondaná az angol, avagy Minden Végzet Nehéz.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik