Hírek

Mbappé nem lesz a belgák kedvence

Kylian Mbappé az egyik legizgalmasabb sztár a labdarúgás világában. A mindössze 19 éves játékos egészen elképeztő higgadtsággal, gyorsasággal és labdakezeléssel szórja a gólokat, legyen rajta a Monaco, a PSG, vagy a francia válogatott meze. Az oroszországi világbajnoksá azonban előhozott belőle mást is, ami nem a futballtudását dícséri.

Mbappé üde színfoltból a vb újabb csalódása lett
A franciák fiatal csatára remekelt a tornán, de egyetlen jelenettel elvesztette számtalan ember szimpátiáját.

Már az Uruguay elleni negyeddöntőben is kimutatta a foga fehérjét, amikor a 2-0-s győzelem során belefutott ellenfele karjába és eljátszotta a nagy halált. Ezek után a Belgium ellen 1-0-ra megnyert találkozón a szép támadások mellett egészen pofátlan időhúzásokkal is előrukkolt. Egy belga bedobás elvégzését akadályozta meg előbb azzal, hohgy kiütötte a labdát ellenfele kezéből, majd még vezetgette is. A vörösmezesek egy emberként borították föl a franciát.

Mbappé Uruguay ellen is megkpata jól megérdemelt sárga lapját és az elődöntőben sem úszta meg, Andres Cunha játékvezető ráadásul éppen uruguayi, így nem habozott sokat – tegyük hozzá jogosan. A FIFA szabályzata értelmében azonban sárga lapok miatt nem kell kihagyni a finálét, így Mbappé nyugodtan készülhet a vasárnapi mérkőzésre. Remélhetőleg ott már a focira koncentrál majd.

Kiemelt fotó: Shaun Botterill/Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik