Érthetetlen, Neymar miért csinál magából bohócot

A játéka miatt szólhatna róla ez a világbajnokság, a fetrengései azonban egyelőre emlékezetesebbek.
Kapcsolódó cikkek

Miközben az előzetesen a végső győzelemre is esélyesnek tartott válogatottak sorra hullanak ki az oroszországi labdarúgó-világbajnokságról, addig Brazília szép csendben javuló játékot mutat és a Svájc elleni döntetlen óta már a harmadik meccsét nyerte meg. Costa Rica ellen nyögvenyelősen kezdődött a sorminta, a szerbek elleni teljesítményt viszont már kalaplengetést érdemel és a nyolcaddöntőben azt a Mexikót is nagyon magabiztosan intézték el, amely a csoportkörben nagy meglepetésre legyőzte a címvédő Németországot.

A brazil válogatott tehát köszöni szépen, jól van, már a legjobb nyolc között, a Japán ellen kétgólos hátrányból talpra álló Belgium lesz majd az ellenfelük a negyeddöntőben. Azt a meccset pénteken este játsszák majd, addig viszont még van egy kis időnk elgondolkodni azon, hogy

mégis mit művel Neymar?

A brazil támadó lehetne ennek a világbajnokságnak a legnagyobb sztárja, főleg így, hogy Lionel Messi és Cristiano Ronaldo a folytatást már csak a televízióban követheti – már ha kíváncsiak arra, mi történik a vébén csapataik nélkül. A 26 éves Neymar eközben araszol előre Brazíliával, ő maga még túl is vállalja magát, hogy bizonyítsa, nem véletlenül ő a világ legdrágább játékosa. Akkor is játékba akar avatkozni, vagy meg akar húzni egy cselt, amikor nem feltétlen indokolt.

De még ezzel sem lenne semmi gond, nem ő lenne az első sportoló, aki túlzottan be akarná bizonyítani, hogy a legjobbak közül van. Ami érthetetlen, hogy miért produkálja a show-t akkor is, amikor arra semmi szükség. Két eset történt ezen a vébén:

Szögezzük le gyorsan: mindkét esetben szabálytalanság történt. Az elsőt büntették is, a másodiknál is simán belefért volna egy lap – milyen jó lenne, ha vissza lehetne nézni az ilyen eseteket… Azt azonban semmi nem indokolta, hogy Neymarnak előbb majdnem ki kellett gurulnia a stadionból egy becsúszás miatt, a másodiknál pedig a világbajnokság legnevetségesebb szenvedését kelljen bemutatnia.

A szerbek elleni gurulás:

A Mexikó elleni előadás:

Ahogy Gary Lineker tökéletesen megfogalmazta, a brazilnak van a legalacsonyabb fájdalomküszöbe azóta, hogy vezetik a futballstatisztikákat:

Jelenleg Neymar legnagyobb ellensége saját maga.

Menetelhetne az örökkévalóság, a legendává válás felé. Győztes gólt szerzett a nyolcaddöntőben, összesen két találatnál és egy gólpassznál jár, övé eddig a legtöbb lövés (23), a legtöbb kaput eltaláló lövés (12) az egész mezőnyben, és a társakat is ő hozta eddig a legtöbbször helyzetbe (16-szor), mint ahogyan a legtöbb szabálytalanságot is ellene követték el (23-at) eddig a vébén. Vagyis ez a világbajnokság, ha nem is teljesen, de azért nagy részben Neymarról szól, képzelhetjük, mi lesz, ha a legjobb négybe, vagy még tovább menetelnek.

Mégis, a nyolcaddöntő után többen fognak arra emlékezni, hogy a mexikói kapitány, Juan Carlos Osorio bohócnak nevezte, mint hogy amúgy a saját gólja előtt sarokkal játszotta meg Williant, aki aztán két védőt sprintelt le, mielőtt az asszisztot adta.

A Mexikó elleni Neymar-gól:


Ez élete második világbajnoksága, az elsőt hazai környezetben vívták a brazilok, ő volt a csapatkapitány, irreálisan nagy elvárások voltak vele szemben, pedig még csak 22 éves volt. A Kolumbia elleni negyeddöntőben megsérült, utána a németek elleni elődöntőt 7-1-re, majd a hollandok elleni bronzmeccset 3-0-ra veszített el a brazil válogatott. Úgy várták a világbajnoki visszatérését otthon, mint egy ünnepnapot és most lenne itt a lehetősége, hogy azt a csalódást végleg elfeledtesse.

Neymarnak, Brazíliának és a futballszurkolóknak is az lenne a legjobb, ha ezeket a teljesen felesleges színészkedéseket maga mögött hagyná és csak a játékra, a brazilok győzelmére koncentrálna, akkor felkerülhetne a futballtörténelem azon polcára, amelyre annyira vágyik és amelyre tényleg odaférhetne.

Ám amíg ez nem következik be, addig csak egy cirkuszi előadást nézünk. A bohócoknak viszont a piros orr áll jól és nem a focicsuka.

Nyitókép: Buda Mendes/Getty Images