Élő Közvetítés

Svájc továbbra is veretlen Brazília ellen a vébén

A brazil válogatott nagy meglepetésre csak 1-1-s döntetlent játszott Svájc ellen az E-csoport első fordulójában.

Az első félidőben főleg Brazília kezdeményezett, aminek hamar meg is lett az eredménye: Philippe Coutinho bombázott kapufás gólt egy röviden kifejelt labdából. Ezután a dél-amerikaiak csak passzolgattak, Svájc pedig erőtlen volt, így rém unalmas 25 perc után pihenőre vonultak a csapatok.

Fordulás után Svájc meglepte Brazíliát, öt perc alatt ki is egyenlített, miután egy szögletet követően nem vették komolyan Steven Zubert, aki köszönte öt méterről a kapuba bólintott. Felbátorodtak a pirosmezesek, de Brazília hamar visszavette a kezdeményezést.

Valóságos állóháború alakult ki, a braziloknál volt főleg a labda, Svájc kontrázni próbált, de néhány helyzetet alakítottak csak ki a sárgamezesek. Gól már nem született, így maradt az 1-1.

A csoportban így a Costa Ricát legyőző szerbek vezetnek.

Eredmény – 1. forduló, E-csoport

Brazília– Svájc 1-1 (1-0)
Rosztov-na-Donu, Rosztov Aréna. Vezeti: César Arturo Ramos (mexikói)

Brazília: Alisson – Danilo, Silva, Miranda, Marcelo – Casemiro (Fernandinho 60.), Paulinho (Renato Augusto 67.) – Willian, Coutinho, Neymar – Gabriel Jesus (Firmino 79.)
Szövetségi kapitány: Tite

Svájc: Sommer – Lichtsteiner (Lang 88.), Schar, Akanji, Rodríguez – Behrami, Xhaka – Shaquiri, Dzemaili, Zuber – Seferovic (Embolo 80.)
Szövetségi kapitány: Vladimir Petkovic

Gólszerző: Coutinho 20. ill. Zuber 50.

Sárga lap: Casemiro 47. ill.Lichtsteiner 31., Schar 65., Behrami 68.

Piros lap:

Kiemelt fotó: KHALED DESOUKI/ AFP PHOTO

Svájc továbbra is veretlen Brazília ellen a vébén

A brazil válogatott nagy meglepetésre csak 1-1-s döntetlent játszott Svájc ellen az E-csoport első fordulójában.

Az első félidőben főleg Brazília kezdeményezett, aminek hamar meg is lett az eredménye: Philippe Coutinho bombázott kapufás gólt egy röviden kifejelt labdából. Ezután a dél-amerikaiak csak passzolgattak, Svájc pedig erőtlen volt, így rém unalmas 25 perc után pihenőre vonultak a csapatok.

Fordulás után Svájc meglepte Brazíliát, öt perc alatt ki is egyenlített, miután egy szögletet követően nem vették komolyan Steven Zubert, aki köszönte öt méterről a kapuba bólintott. Felbátorodtak a pirosmezesek, de Brazília hamar visszavette a kezdeményezést.

Valóságos állóháború alakult ki, a braziloknál volt főleg a labda, Svájc kontrázni próbált, de néhány helyzetet alakítottak csak ki a sárgamezesek. Gól már nem született, így maradt az 1-1. A világbajnokság történetében ez a második Brazília-Svájc mérkőzés, az elsőn 2-2-s döntetlen született.

Itt lehetett volna a csattanó!

Egy szabadrúgás élesen csapódott be a svájciak tizenhatosára, a csereként beálló Roberto Firmino hét méterről remekül fejelt, de Yann Sommer parádésan védett. Nem sokkal később a középhátvéd, Miranda vett le egy kifejelt labdát, de a lövése kicsivel elpattogott a svájci kapu jobb oldala mellett. Nyomnak a brazilok, de nem jön a gól.

Lichtsteiner nem bírja tovább

Már többször földön maradt a szélső hátvéd, most már nem kockáztat Petkovic, inkább lekapja. Helyette egy másik védő, Lang érkezett. Persze nem Ádám, hanem Michael.

Jönnek az újabb friss emberek

Gabriel Jesus helyére Roberto Firmino állt be. A túloldalon pedig Embolo állt be Seferovic helyére – felsóhajthatnak a brazil sípcsontok.

Gabriel Jesus nagyon szeretett volna egy tizenegyest

És igaza is van abban Hajdu B. Istvánnak, hogy adtak már ilyenért tizenegyest, de rosszul tették: nagyon helyes, hogy nem adnak tizenegyest minden minimális kontaktért, nem volt ez akkora lökés, hogy a brazil csatárnak el kellett volna esnie.

Erőlködnek a brazilok, de nem mennek sokra

Svájc darabolja a játékot. Ha kell szabálytalansággal, ha kell némi színészkedéssel – de tegyük hozzá, időnként a brazilok is földön maradnak. Az látszik, hogy nagyon akarnak a dél-amerikaiak, de eddig nem jönnek a jó megoldások. Neymar először mutatott valamit, de Sommer viszonylag könnyen megfogta a labdát. Marad az 1-1.

Jött a svájci válaszlépés

Behrami befejezte, picit fogta a combját. Nem biztos, hgoy megsérült, de elképzelhető, hogy óvatosságból változtatott Petkovic. Denis Zakaria állt be.

Ez eddig nem Neymar meccse

A csatár nem sokat mutat, ráadásul az előbb meg is sérült, noha egyelőre tudja folytatni a meccset. Az mondjuk eddig is nyilvánvaló volt, hogy erős túlzás őt Cristiano Ronaldóval vagy Messivel egy kategóriában emlegetni, de eddig nem sokat tett azért, hogy ez változzon. Igaz, még van hátra több mint húsz perc.

Casemiro befejezte a rombolást

Tite inkább lekapta a pályáról a Real Madrid védekező középpályását, miután sem támadásban, sem védekezésben nem állt a helyzet magaslatán. A helyére Fernandinho érkezett.

Svájc felbátorodott a góltól

Szó sincs arról, hogy az egyenlítés óta a brazilok a kapujukhoz szögezték volna a piros mezeseket, nagyjából kiegyenlített a meccs. A brazilok túlságosan is megnyugodtak a vezetésüktől, most próbálnak felpörögni újra.

Öt perc alatt kiegyenlített Svájc

Egy kutya közönséges Shaqiri szögletet az ötösről teljesen egyedül fejelhetett kapuba Steven Zuber. Miranda fel sem ugrott, Casemiro igen, csak pocsék ütemben, azt pedig senki sem tudja, Alisson miért nem jött ki takarítani? Egészen más felfogású Svájc jött ki a szünet után és azonnal meg lett az eredménye!

Rögtön egy sárgával indul a meccs

Casemiro kapta, mert beleszállt Dzemailiba. A szabálytalanság előtt még akadt egy gyenge svájci kapura lövés is, két perc alatt majdnem ott tartunk, mint 45 perc után.

Jön a szünet

Ha még ébren van valaki, annak szólunk: félidő van. Philippe Coutinho fantasztikus gólja óta alig történt bármi érdemi, reméljük Svájc összeszedi magát…

Talán ez volt a leggyengébb félidő ma

A Szerbia-Costa Rica első félideje még szóba jöhet, de ott is több volt a feszültség, és mindkét csapat támadni próbált, itt meg a gól óta tényleg nagyon lagymatag az iram: a braziloknak láthatóan nem akarnak, a svájciak nem tudnak ennél többet nyújtani.

Dzemaili kilőtte Thiago Silvát

A brazil védő alaposan belenézett svájci löketébe. Dzemaili cirka 14 méterre tüzelt a kaputól, de csak néhány méterig szállt a labda, mielőtt Silva arcának ütközött. Rövid ápolás után újra harcra kész a brazilok kettese.

Bátortalanok a svájciak

Időnként látszik, hogy mit akar a svájci csapat, de sokszor mintha nem lenne merszük teljes erővel kapu felé indulni. Enélkül nehéz lesz, főleg, mivel Brazília uralja a találkozót.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik