Hírek

Szalah saját maga alatt vágta a fát azzal, hogy ekkora játékos lett

Az idei szezon kétségkívül a liverpooli Mo Szalah-ról szólt eddig, így joggal várhatták a semleges drukkerek a csatárzsenitől a kiugró teljesítményt a vébén is.

Mo Szalah, Egyiptom és a futball új királya
Egyiptom Királya uralkodik-e a futball világán is? Mohamed Szalah ebben a szezonban nem pusztán gólokat szerez. Mondhatni, az a legkevesebb, pedig az is 44. Eddig, és még pályára lép a szombati BL-döntőn.

Nagyjából hetente jelentek meg a Szalah-t méltató cikkek, amikben a kétségkívül szimpatikus és a sikerért iszonyú keményen megdolgozott (napi 4-5 órákat utazva 3-4 buszon, heti ötször, négy éven át csak azért, hogy edzésre eljusson) egyiptomi szupersztár, afféle modernkori prófétaként aposztrofálva az Iszlám zászlaja alatt Egyiptomot (hacsak nem a világot) egyesíti.

Ezzel nem csökkenteni akarnám Szalah érdemeit, mert igenis fontosnak tartom, hogy legyen például muzulmán szupersztár a futballban, hiszen kétmilliárd embert ignorálni már-már idiotizmus.

Pusztán azt próbáltam jelezni, hogy Szalah, a megmentő, is egy felépített imidzs, még ha történetesen zseniális is.

Egyiptom 28 év után először vett részt világbajnokságon, azonban a BL-döntőn Sergio Ramos által okozott sérülése miatt Szalah sérülten indult neki a tornának.

Nem ez volt azonban az egyetlen rossz ómen, hiszen Hector Cúper szövetségi kapitányt már többször is ki akarták rúgni, az Uganda elleni elvesztett selejtező után biztosan, de 2016-ban a Nigéria elleni derbi előtt is ultimátumot kapott. Az, hogy a 32 kapitány közül a 11. legjobban fizetett Cúper, közel egymillió fontos évi gázsival, a vébé után lapátra kerül, már a torna előtt eldőlt, hiszen nulla pontot bárki képes összehozni.

Cúper persze nem talált hibát a taktikában, és a kiesést a balszerencsére fogta,

de az egyiptomi szövetségben joggal felmerül a kérdés, hogy ennyi pénzért csak ez sikerült?

Ellenpéldának ott van a Szenegállal remeklő Aliou Cissé, aki 175 ezer fontért cserébe egy ütős kis csapatot rakott össze. Az egyiptomi szövetség azonban nem éppen a jó döntéseiről és kristálytiszta logikájáról híres.

Szalah a pácban

De térjünk vissza Mo Szalah-ra: Egyiptom legnagyobb sztárját például igencsak sikerült felbosszantani azzal, hogy a saját telekommunikációs cég (WE, az egyiptomi szolgáltató) és nem a Szalah szponzorával (Vodafone) levédett képmással hirdettek a csapat repülőgépének oldalán.

A dolog az egyiptomi elnök közbeavatkozásával megoldódott, de a szövetség nem először és nem utoljára használta ki Szalah hírnevét. Mondjuk például akkor, amikor  a válogatott főhadiszállását 67 lehetséges opció közül éppen Csecsenföldre helyezte, és a Liverpool sztárja sem vélhetőleg önként fotózkodott Ramzan Kadirov csecsen elnökkel,

aki olyan könnyedséggel követ el emberjogi bűnöket, mint ahogy Szalah átemel egy szerencsétlen kapust egy elfutása után.

Miközben az egyiptomi szövetség az ügyet eltussolva tért ki a válaszok elől (“Kérdezzék a FIFA-t”), Kadirov úgy pózolt Szalah-val, mintha csak éppen egy vadászaton lenne, mondjuk egy tigrissel, bár talán Mo-nak nem kellett (még) a Putyin-barát diktátor ölébe feküdnie.

Kinek áll érdekében? Ja, persze az elnöknek!

Megjelentek egyes elméletek, hogy ugyan miért tenné ezt a szövetség, hiszen talán még ők sem annyira hülyék, hogy azt gondolják, ezekből jól jöhetnek ki. A Twitteren Tim Watson azt fejtegette, hogy a Morsi elnök elleni katonai puccsot vezető Abdel Fattah el-Szíszi védelmi miniszter, majd későbbi elnök lehet a háttérben. A többek között szavazatok megvásárlásával is megvádolt egyiptomi elnök még az első kormányzása idején felállított egy alapot az ország tartozásainak kifizetésére (vélhetőleg azonban a pénzt eltették volna), majd megkérte Szalah-t, hogy legyen ennek a mozgalomnak az arca.

Miután ő nemet mondott, 3 éves hadkötelességgel fenyegette a játékost, aki így kénytelen-kelletlen egymillió fontot befizetett az alapba.

Ha hiszünk a Szalah-elleni összeesküvés elméletnek, akkor a Vodafone-WE ügy, vagy akár a Karimov-féle fotók is felfoghatók egyfajta szövetségi provokációnak, hiszen például a Vodafone megbüntethette volna az egyiptomi sztárt, míg az emberi jogok ellen súlyosan vétő Karimov pont alkalmas arra,

hogy Szalah keserves munkával felépített nyugati imidzsét lerombolja.

Hogy kinek állhat érdekében Szalah lejáratása, az viszonylag egyszerű: a legutóbbi márciusi választásokon a szavazatok 97 százalékát ( PONT ÚGY mint négy évvel ezelőtt) megszerző Szíszi elnöknek igen. Szalah legnagyobb bűne, hogy ideáljának, az egyiptomi futball-legendának, a terroristalistára tett, és a Morsi kormányt támogató Mohamed Aboutrikának amnesztiát kért Szíszitől. Azt talán mondanom se kell, hogy a stadionokból az ultrákat kitiltó, a Zamalek SC 19 halálos áldozatot követelő tragikus kimenetelű meccsén könnygázt alkalmazó egyiptomi szövetség kit támogat ebben az ügyben is.

Szíszi persze nem tett eleget a kérésnek, hiszen az komoly PR-bukás lett volna, és aláásta volna a tekintélyét. Elsőre, az elsöprő választási eredmény ismeretében nem tűnik racionálisnak a Szalah-tól való félelem.

Szíszi elnök azonban okkal félhet a százmilliós ország legnagyobb sztárjától, főleg úgy, hogy a hatvanmillió választásra jogosultból csak 25 millió ment el szavazni, és több mint egymillióan beírták Mo Szalah nevét!

A fenti események tudatában, azt hiszem kicsit jobban érthető, ha Szalah búcsút int a válogatottnak, bármennyire fájdalmas is lesz. Viszont Aboutrika mellett akár egy másik példát is követhet: a kilencvenes évek félelmetes sebességéről híres libériai csatárfenoménjának, a góljait ugyanezzel a szalah-i eleganciával szerző, George Weah-nak sikerült hírnevével országa miniszterelnöki posztjáig is eljutnia.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik