Egyiptom pont nélkül zuhant ki a világbajnokságról

Korábban a témában:

Korábban többször is említettük már, hogy amennyiben a 45 éves Esszam El-Hadarj pályára lép a világbajnokságon, úgy ő lesz a vb történetének legidősebb játékosa.

A vb legöregebb játékosa 45 éves, ráadásul elsőbálozó
Esszam El-Hadarj Egyiptom történetének egyik legfontosabb játékosa. 2018-ban életében először léphet pályára világbajnokságon.

A várva várt rekorddöntés hétfő délután elérkezett: a már gyakorlatilag tét nélküli, Szaúd-Arábia elleni utolsó csoportmérkőzésen Egyiptom kapuját El-Hadarj védte.

Volt is dolga bőven a veterán kapusnak, mivel az egyiptomi csapat rendkívül enerváltan játszott. Egy gondolattal lépett pályára az afrikai csapat: indítsuk Mohamed Szalahot, majd ő megoldja. A Liverpool csatára egyszer valóban meg is oldotta egy parádés emeléssel, ám pár perccel később csúnyán kapu mellé emelt százszázalékos helyzetben.

A végig irányítani próbáló szaúdi csapat azonban két tizenegyest is kapott az első félidőben: előbb egy bal oldalról érkező beadás akadt el Ahmed Fatiban, majd Ali Gabr és Fahad al-Muvallad találkozója után harsant a síp. Az első eset egyértelmű volt, ám El-Hadarj bravúrral védte a büntetőt. Gabr szabálytalansága már finoman szólva is véleményes, nem csoda, hogy öt percig kotlott rajta a játékvezető és a videobíró is, végül – ki tudja, miért? – tizenegyest ítélt Wilmar Roldan. Másodjára a zöldmezesek legjobbja, Szalman al-Faradzs állt a labda mögé és ő már nem hibázott.

Fordulás után nem változott semmi, Szaúd-Arábiánál volt többet a labda, de nem tudták feltörni a mélyen védekező egyiptomi védelmet. Cserébe az afrikai csapat sem tudott gólt lőni, pedig a kolumbiai játékvezetés több egyértelmű leshelyzetben sem állította meg a játékot. A csattanó aztán a végére maradt, a végig lelkesen játszó szaúdiak a 94. percben győztes gólt lőttek, miután Abdullah Otajf felpörgetett labdáját Szalem al-Davszari a jobb alsóba lőtte.

Győzelmével Szaúd-Arábia a csoport harmadik helyén végzett, míg a pocsékul játszó Egyiptom pont nélkül, negyedik helyen esett ki.

Eredmény – 3. forduló, A csoport

Szaúd-Arábia – Egyitpom 2-1 (1-1)
Volgográd Aréna, játékvezető: Roldan (kolumbiai)
Szaúd-Arábia: al-Moszajlem – al-Brejk, O. Havszavi, M.Havszavi, al-Sahrani – Bahebri (Assziri 65.), al-Faradzs, Otajf, al-Mogahvi, al-Davszari – al-Muvallad (al-Sehri 79.)
Egyiptom: El-Hadarj – Fati, Gabr, Hegazi, Abdel-Safj – Elneny, Hamed – Szalah, Szaid (Varda 45+7.), Trezeguet (Kahraba 81.) – Mohsen (Sobhi 64.)
gól: al-Faradzs  45+6., al-Davszari 94. ill. Szalah 22.
sárga lap: Gabr 45., Fati 86.
piros lap: –

Kiemelt fotó: Catherine Ivill/Getty Images

Élő hírfolyam

Egyiptom pont nélkül zuhant ki a világbajnokságról

Korábban többször is említettük már, hogy amennyiben a 45 éves Esszam El-Hadarj pályára lép a világbajnokságon, úgy ő lesz a vb történetének legidősebb játékosa.

A vb legöregebb játékosa 45 éves, ráadásul elsőbálozó
Esszam El-Hadarj Egyiptom történetének egyik legfontosabb játékosa. 2018-ban életében először léphet pályára világbajnokságon.

A várva várt rekorddöntés hétfő délután elérkezett: a már gyakorlatilag tét nélküli, Szaúd-Arábia elleni utolsó csoportmérkőzésen Egyiptom kapuját El-Hadarj védte.

Volt is dolga bőven a veterán kapusnak, mivel az egyiptomi csapat rendkívül enerváltan játszott. Egy gondolattal lépett pályára az afrikai csapat: indítsuk Mohamed Szalahot, majd ő megoldja. A Liverpool csatára egyszer valóban meg is oldotta egy parádés emeléssel, ám pár perccel később csúnyán kapu mellé emelt százszázalékos helyzetben.

A végig irányítani próbáló szaúdi csapat azonban két tizenegyest is kapott az első félidőben: előbb egy bal oldalról érkező beadás akadt el Fatiban, majd  Gabr és al-Muvallad találkozója után harsant a síp. Az első eset egyértelmű volt, ám El-Hadarj bravúrral védte a büntetőt.

Gabr szabálytalansága már finoman szólva is véleményes, nem csoda, hogy öt percig kotlott rajta a játékvezető és a videobíró is, végül – ki tudja, miért? – tizenegyest ítélt Wilmar Roldan. Másodjára a zöldmezesek legjobbja, al-Faradzs állt a labda mögé és ő már nem hibázott.

Fordulás után nem változott semmi, Szaúd-Arábiánál volt többet a labda, de nem tudták feltörni a mélyen védekező egyiptomi védelmet. Cserébe az afrikai csapat sem tudott gólt lőni, pedig a kolumbiai játékvezetés több egyértelmű leshelyzetben sem állította meg a játékot.

A csattanó aztán a végére maradt, a végig lelkesen játszó szaúdiak a 94. percben győztes gólt lőttek, miután Otajf felpörgetett labdáját al-Davszari a jobb alsóba lőtte.

Győzelmével Szaúd-Arábia a csoport harmadik helyén végzett, míg Egyiptom pont nélkül, negyedik helyen esett ki.

Kahraba hős lehetett volna

Szalah elképesztően nagy lesről indulhatott, százszázalékos helyzetbe hozta társát, aki azonban telibe találta a kapust. Foghatja a fejét Kahraba, néhány perc alatt nemzeti hőssé válhatott volna.

Még egy egyiptomi csere

Trezeguet kicsit elfáradt, Kahraba folytathatja helyette. Korábban Szaúd-Arábia is változtatott, al-Muvallad helyére állt be al-Sehri.

Elneny lőtt kapu fölé

Egy jobbról érkező gurítást okosan átlépett Szalah, így jutott el Elnenyig, de az Arsenal játékosa célt tévesztett. Legalább életjel Egyiptomtól – már ez is valami,

El-Hadarj óriásit védett

A kapus bizonyítja, hogy nem csak brachiból hívták be, hátha rekordot dönt. Előbb egy al-Faradzs beadásából érkező fejest hárított, majd az ezt követő szögletet követően szintén egy közeli fejest ütött ki. Sokat köszönhetnek a veterán kapusnak a fehérmezesek!

Változás mindkét oldalon

Mohszennek köszönte meg a semmittevést Hector Cúper szövetségi kapitány, helyette Sobhi állt be. A túloldalon Bahebrit kapták le, mielőtt elfogynának a labdák a stadionban, az ő helyén Assziri játszik majd.

Végre éled Egyiptom

Trezeguet érkezett remekül egy jobbról középre kanyarított labdára. Két védő között is kapura tudott fejelni, azonban a labda nem sokkal kapu mellett pattogott el.

Bahebri a világűrbe lőtte az első meccslabdát

Talán erős az 55. percben meccslabdáról beszélni, de ezen a mérkőzésen nem lenne meglepő, ha korán kialakulna a végeredmény. Egy beadást éppen Bahebri elé öklözött El-Hadarj, ám a szaúdi csatár kapásból, mintegy tíz méterről csúnyán kapu fölé lőtt.

Szaúd-Arábia nyerni jött

Sokkal lendületesebben kezdtek a szaúdiak, Egyiptom csak nyomozza a labdát. Egy-egy veszélyesen középre érkező labdán kívül azonban nem láttunk érdekes dolgot, marad az 1-1.

Indul a második felvonás

45 perce van mindkét csapatnak a vébén, Egyiptom története során másodszor szerezhetne vezetést – merthogy Szalah góljával volt az első!

Erről a büntetőről fogunk még hallani

Újabb és újabb visszanézésre sem tűnik jogosnak Szaúd-Arábia második tizenegyese az Egyiptom elleni csoportmérkőzésen. Gabr és al-Muvallad találta meg egymást, de előbbi mindent elkövetett, hogy tizenegyest érően essen el. Kétségtelenül volt kontakt, de a videobírónak, sőt a játékvezetőnek is illett volna látnia, hogy ezért nem jár büntető. Különösen ötpercnyi videózást követően. Biztosan előveszik majd még a jelenetet a mérkőzés után is.

Cserélt Egyiptom

Rögtön a tizenegyes után a megszérülő Szaid helyére Amr Varda szállt be. Labdába sem ért, hiszen a középkezdés után véget ért a hosszúra nyúlt első félidő.

Másodjára már sikerült bevágni egy büntetőt

Újabb tizenegyest kapott Szaúd-Arábia, miután al-Muvallad és Gabr ráncigálta egymást, a videobíró sem tudta eldönteni, hogy mi legyen, így már a játékvezető is kiszaladt megnézni az esetet. Végül megadták a büntetőt. A labda mögé ezúttal al-Faradzs llt, aki már jó irányba rúgta a labdát, ezzel egyenlített Szaúd-Arábia.

Egyiptom új királya El-Hadarj!

Bal oldalról al-Sahrani lőtt középre egy labdát, ami Fathi kezére pattant. A kolumbiai játékvezető azonnal tizenegyest ítélt, amit a videobíró is jóváhagyott. A labda mögé al-Muvallad állt, aki úgy izgult, hogy a szája is megremegett egy pillanatra. Lövése nem volt rossz, de a korrekorder Esszam El-Hadarj eltalálta az irányt és a fölső lécre tudta ütni a lövést. Mohamed Szalah mellett új egyiptomi hős született!

Életjel Szaúd-Arábiától

Egy okos védelem mögé ívelt labda után al-Faradzs került lövő helyzetbe, de életerős löketébe beletette a lábát Hegazi, így elkerülte a labda a kaput. A szöglet már nem okozott gondot.

Szalah óriásit varázsolt

Bal szélen indult az akció Trezeguet-től, aki középre gurított Szalahhoz. Két finom dekázással becsapta ellenfelét és zseniálisan hozta helyzetbe Trezeguet-t, ám csapattársa kapu mellé lőtt. Egy perccel később megint ő került helyzetbe, de ugyanúgy lőtt a bal kapufa mellé, mint korábban. Érik a második gól.

Elképesztő statisztika a gólszerzőről

Mióta a Liverpool játékosa Mohamed Szalah, 58 mérkőzésen lépett pályára, ezalatt 50 gólt lőtt. Legutóbbi öt válogatott meccsén a hatodik gólját lőtte egyébként Szaúd-Arábia ellen.

Jöhetett volna a második is, de...

Szalah lesről indult, de ez a szaúdiakon kívül valamiért senkit sem zavart. Csak a kapust kellett volna a Liverpool támadójának becsapnia, de újabb emelése már kapu mellé pattogott. Csúnyán elpazarolt lehetőség volt…

Ki más, mint Mo Szalah?

Mohamed Szalah kapott egy kicsit hosszúnak tűnő indítást, de az egyiptomi számára nincs olyan, hogy túl hosszú. Két szaúdi védő szorításában, a kimozduló kapus fölött átemelte a labdát. A gólnak viszont valamiért nem örült túlzottan.

Rekkenő hőség

Szó szerint 40 fokban játszanak a felek – mondjuk pont Szaúd-Arábia és Egyiptom válogatottja hozzá lehet szokva a hőséghez…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.