Élő Közvetítés

Egyiptom pont nélkül zuhant ki a világbajnokságról

Korábban többször is említettük már, hogy amennyiben a 45 éves Esszam El-Hadarj pályára lép a világbajnokságon, úgy ő lesz a vb történetének legidősebb játékosa.

A vb legöregebb játékosa 45 éves, ráadásul elsőbálozó
Esszam El-Hadarj Egyiptom történetének egyik legfontosabb játékosa. 2018-ban életében először léphet pályára világbajnokságon.

A várva várt rekorddöntés hétfő délután elérkezett: a már gyakorlatilag tét nélküli, Szaúd-Arábia elleni utolsó csoportmérkőzésen Egyiptom kapuját El-Hadarj védte.

Volt is dolga bőven a veterán kapusnak, mivel az egyiptomi csapat rendkívül enerváltan játszott. Egy gondolattal lépett pályára az afrikai csapat: indítsuk Mohamed Szalahot, majd ő megoldja. A Liverpool csatára egyszer valóban meg is oldotta egy parádés emeléssel, ám pár perccel később csúnyán kapu mellé emelt százszázalékos helyzetben.

A végig irányítani próbáló szaúdi csapat azonban két tizenegyest is kapott az első félidőben: előbb egy bal oldalról érkező beadás akadt el Ahmed Fatiban, majd Ali Gabr és Fahad al-Muvallad találkozója után harsant a síp. Az első eset egyértelmű volt, ám El-Hadarj bravúrral védte a büntetőt. Gabr szabálytalansága már finoman szólva is véleményes, nem csoda, hogy öt percig kotlott rajta a játékvezető és a videobíró is, végül – ki tudja, miért? – tizenegyest ítélt Wilmar Roldan. Másodjára a zöldmezesek legjobbja, Szalman al-Faradzs állt a labda mögé és ő már nem hibázott.

Fordulás után nem változott semmi, Szaúd-Arábiánál volt többet a labda, de nem tudták feltörni a mélyen védekező egyiptomi védelmet. Cserébe az afrikai csapat sem tudott gólt lőni, pedig a kolumbiai játékvezetés több egyértelmű leshelyzetben sem állította meg a játékot. A csattanó aztán a végére maradt, a végig lelkesen játszó szaúdiak a 94. percben győztes gólt lőttek, miután Abdullah Otajf felpörgetett labdáját Szalem al-Davszari a jobb alsóba lőtte.

Győzelmével Szaúd-Arábia a csoport harmadik helyén végzett, míg a pocsékul játszó Egyiptom pont nélkül, negyedik helyen esett ki.

Eredmény – 3. forduló, A csoport

Szaúd-Arábia – Egyitpom 2-1 (1-1)
Volgográd Aréna, játékvezető: Roldan (kolumbiai)
Szaúd-Arábia: al-Moszajlem – al-Brejk, O. Havszavi, M.Havszavi, al-Sahrani – Bahebri (Assziri 65.), al-Faradzs, Otajf, al-Mogahvi, al-Davszari – al-Muvallad (al-Sehri 79.)
Egyiptom: El-Hadarj – Fati, Gabr, Hegazi, Abdel-Safj – Elneny, Hamed – Szalah, Szaid (Varda 45+7.), Trezeguet (Kahraba 81.) – Mohsen (Sobhi 64.)
gól: al-Faradzs  45+6., al-Davszari 94. ill. Szalah 22.
sárga lap: Gabr 45., Fati 86.
piros lap: –

Kiemelt fotó: Catherine Ivill/Getty Images

Már majdnem történt valami

Mohszent annyira meglepte, hogy alkalma adódhat egy lövésre, hogy elpuskázta. Pedig elbírna egy gólt a meccs, eddig igen lapos tili-tolit látunk…

Szaúd-Arábia dominál

Némi meglepetés, hogy Egyiptom szándékosan védekezik, mivel a szaúdiak nem tudnak mit kezdeni a helyzettel – vagy egyszerűen nem fér a labdához, ami még meglepőbb. Komoly helyzet azonban nem alakult ki egyelőre.

Egyiptom kezdett

Az afrikai csapat lépett fel támadólag, de ez érthető is, elvégre ők számítanak esélyesnek a két csapat közül. Szaúd-Arábai defenzív felállást választott, készüljünk föl döcögős egyiptomim támadásokra.

Szalah miatt agódnak az egyiptomi szurkolók

A csapat abszolút sztárjának nincs jó vébéje: ki kellett hagynia az Uruguay elleni mérkőzést, majd az oroszok ellen bár gólt lőtt, kikapott a csapata. Ezek után politikai eszközként használták fel, ami állítólag rendkívül felzaklatta. Az esetről itt olvashat részletesen:

Szalah azt fontolgatja, hogy otthagyja a válogatottat
A csecsen elnök őt használta fel, hogy saját magát népszerűsítse, és ez felzaklatta Egyiptom nemzeti hősét.

Egyiptom azonban szeretne szépen búcsúzni a vébéről, már csak azért is, mert még soha nem nyert mérkőzést a torna történetében az afrikai csapat.

Történelmi mérkőzés jön

Az egyiptomi kapus januárban töltötte be a 45-öt, ő lesz a main mérkőzésnek hála minden idők legidősebb játékosa! Az eddigi rekorder a kolumbiai Faryd Mondragón, aki 2014-ben 43 évesen és 3 naposan játszott, csereként állt be Japán ellen. Portrénkat itt találhatja róla:

A vb legöregebb játékosa 45 éves, ráadásul elsőbálozó
Esszam El-Hadarj Egyiptom történetének egyik legfontosabb játékosa. 2018-ban életében először léphet pályára világbajnokságon.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik