Umtiti döntőbe fejelte Franciaországot

A franciák vér profi hozzáállással és áttörhetetlen védőfallal lehozták az elődöntőt.

Belgium sokak meglepetésére a 2018-as vb eddigi egyik legjobb, legizgalmasabb meccsén a negyeddöntőben kiejtette Brazíliát (2-1), míg Franciaország tükörsima győzelmet aratott (2-0) a Edínson Cavani hiányában kapura veszélytelen Uruguay ellen.

Az első félidőben egymásnak estek a csapatok, előbb a franciák, majd a belgák nyomtak, de nagy gólhelyzet nem alakult ki. Negyedórányi játék után azonban rendeződtek a viszonyok, főleg Belgiumnál volt a labda, míg Franciaország főleg labdaszerzésből volt veszélyes. Csakhogy távoli lövéseken kívül egyedül Benjamin Pavard kecsegtetett gólszerzési lehetőséggel, valamint egy hiba után Romelu Lukakut lepte meg, hogy nála van a labda, így 0-0 állt az eredményjelzőn a szünetben.

Fordulás után újra nagy energiákat mozgósítottak a csapatok, amiből Franciaország jött ki jól: Samuel Umtiti fejelt be egy szögletet a belgák kapujának bal oldalába. Ezután a vörösmezesek kétségbeesetten próbáltak egyenlíteni, de rendkívül fegyelmezetten védekezett a francia csapat.

Kevin De Bruyne azonban pocsék napot fogott ki, rengeteg labdát elszórt, ellentétben a túloldalon Antoine Griezmannal, aki tanárian osztogatott az egész találkozón. Hiába jöttek a cserék, hiába kellett lecerélni a szédelgő Umtitit, gól már nem esett, így Franciaország jutott a vasárnapi döntőbe. Belgium a vébén először maradt rúgott gól nélkül.

Franciaország története során harmadszor játszhat finálét: ezt megelőzően 1998-ban hazai pályán győzött, 2006-ban pedig 11-esekkel veszített. A belgák még így is felülmúlhatják eddigi legjobb eredményüket, az 1986-os negyedik helyüket, amennyiben győznek a szombati bronzmérkőzésen.

Foci vb 2018, elődöntő

Franciaország – Belgium 1-0 (0-0)
Helyszín: Szentpétervár, Zenit Stadion, 64 287 férőhely
Játékvezető: Andres Cunha (Uruguayi)

Franciaország: Lloris – Pavard, Varane, Umtiti, Hernandez – Pogba, Kante – Mbappé, Griezmann, Matuidi – Giroud (N’Zonzi 85.)
Szövetségi kapitány: Didier Deschamps

Belgium: Courtois – Alderweireld, Kompany, Vertonghen – Chadli, Dembele (Mertens 60.), Witsel, Fellaini (Carrasco 80.), De Bruyne – Lukakau, Hazard
Szövetségi kapitány: Roberto Martinez

Gólszerző: Umtiti 51.

Sárga lap: Hazard 63.

Piros lap:

Kiemelt fotó: Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images