Élő Közvetítés
Croatia's players celebrate their winning penalty during the Russia 2018 World Cup quarter-final football match between Russia and Croatia at the Fisht Stadium in Sochi on July 7, 2018. / AFP PHOTO / Nelson Almeida / RESTRICTED TO EDITORIAL USE - NO MOBILE PUSH ALERTS/DOWNLOADS

Horvátország megcsinálta, összejött az álomelődöntő Anglia ellen

24.hu
24.hu

Frissítve: 2018. 07. 07. 23:382018. 07. 07. 19:50

Korábban a témában:

Az első félidőben rögtön a kezdés után nagy iramú, lüktető volt a játék, amelyben a horvátok kezdeményeztek, míg az oroszok pár húzásból igyekeztek gyors kontrát vezetni. A házigazdák a korábbi mérkőzéseikhez hasonlóan mezőnyben ezúttal is rengeteget dolgoztak, viszont most – ellentétben az Uruguay és a Spanyolország elleni találkozóval – a papíron sokkal erősebb rivális ellen is támadó szellemben kezdtek.

Az intenzív letámadó felfogásnak, valamint a vállalkozó kedvnek volt köszönhető, hogy Cserisev találatával vezetéshez jutottak az oroszok. A horvátokat megzavarta, hogy mezőnyfölényük ellenére hátrányba kerültek. Két védőjük kapott sárga lapot, pedig nyolc olyan játékosuk volt, akit sárga lapok miatti eltiltás fenyegetett a találkozó előtt.

A horvátok azonban így is nyugodtan mehettek pihenőre: Mandzukic helyzetfelismerése és Kramaric helyezkedése egyenlítést ért még a szünet előtt.

A második játékrész elején lassabb volt az iram, de a sportszerű játék, a magas színvonal és a horvát mezőnyfölény továbbra is megmaradt. Az oroszok ekkor behúzódtak a térfelükre, az ellenfélnek így több lehetősége és helyzete adódott, a legnagyobb a 60. percben, amikor Perisic 8 méterről a kapufát találta el, majd a labda elgurult keresztben a gólvonal előtt. A 75. perc után az oroszok tízperces rohamra indultak, amelyben ismét nyílt volt a játék, de utána megint beszorultak. Viszont megőrizték a kapujukat az újabb góltól, és jöhetett a hosszabbítás.

A ráadás első félidejében a horvátok megszerezték a vezetést. Az együttes mezőnyfölényben játszott ugyan, de helyzetet nem tudott kialakítani, találatát szöglet előzte meg. A hátrányban lévő házigazda azonban meg tudott újulni, és egy szabadrúgás utáni fejessel egyenlített.

A nyolcaddöntőben az oroszok és a horvátok is 1-1-re végeztek, és miután a ráadásban sem bírtak riválisaikkal, végül a tizenegyespárbaj hozta meg a döntést. Ezúttal is ez döntött, a horvátok javára.

Eredmény – vb-negyeddöntő

Horvátország-Oroszország 2-2 (1-1, 1-1, 2-1), tizenegyesekkel: 4-3
Szocsi, 44 287 néző, v.: Sandro Ricci (brazil)

Horvátország: Danijel Subasic – Sime Vrsaljko (Vedran Corluka, 97.), Dejan Lovren, Domagoj Vida, Ivan Strinic (Josip Pivaric, 74.) – Ivan Rakitic, Luka Modric – Ante Rebic, Andrej Kramaric (Mateo Kovacic, 88.), Ivan Perisic (Marcelo Brozovic, 63.) – Mario Mandzukic

Oroszország: Igor Akinfejev – Mario Fernandes, Ilja Kutepov, Szergej Ignasevics, Fjodor Kudrjasov – Alekszandr Szamedov (Alekszandr Erohin, 54.), Roman Zobnyin, Daler Kuzjajev, Gyenyisz Cserisev (Fjodor Szmolov, 67.) – Artyom Dzjuba (Jurij Gazinszkij, 79.), Alekszandr Golovin (Alan Dzagojev, 102.)

gólszerzők: Kramaric (39.), Vida (101.), illetve Cserisev (31.), Fernandes (115.)
sárga lap: Lovren (35.), Strinic (38.), Vida (103.), Pivaric (112.) illetve Gazinszkij (109.)

Az elődöntő párosításai tehát a következőek: Franciaorsz-Belgium (július 10.), illetve Horvátország-Anglia (július 11.).

Élő hírfolyam
22:55

Horvátország megúszta, drámai tizenegyesekkel jutottak az elődöntőbe

Oroszország a meccs elején nekiesett a horvátoknak, az első félidőben kiváló focit és két gólt láthattunk. A második játékrészben visszaesett a színvonal, inkább a küzdős játék dominált, a csapatok nem is bírtak egymással, így ahogy a nyolcaddöntőben, úgy most is hosszabbítást játszott a két válogatott – csak most egymás ellen.

A hosszabbításban először Horvátország villant meg, Vida fejesével úgy tűnt, hogy eldőlt a meccs, ám a 115. percben jött a dráma, és Fernandes kiegyenlített.

A tizenegyeseknél a horvátok higgadtabbak voltak, és ismét Ivan Rakiticnek kellett eldöntenie a továbbjutás kérdését. Horvátország 1998 után újra elődöntős, a legjobb négy között Anglia ellen játszhatnak majd július 11-én, szerdán.

A tizenegyesek:

Horvát büntető

Ivan Rakitic döntheti el

A Barcelona játékosa higgadt maradt, Horvátország ott van az elődöntőben.

Orosz büntető

Kuziajev?

Az orosz játékos belőtte, így az utolsó horvát rúgón múlik minden.

Horvát büntető

Luka Modric lő...

… és óriási mákkal, Akinfejevet és a kapufát érintve, de bemegy.

Orosz büntető

Fernandes jön

A védő csúnyán mellé lövi, hihetetlen hiba.

Horvát büntető

Mateo Kovacic?

Hibázik, Akinfejev véd, marad az 1-1.

Orosz büntető

Dzagojev érkezik

Az ugyancsak csereként beszálló támadó magabiztos, 1-1.

Hosszabbítás, 30. perc

Vége, tizenegyesek jönnek

Oroszország és Horvátország is büntetőkkel jutott a legjobb nyolc között. Most valaki büntetőkkel fog a legjobb négy közé jutni.

Hosszabbítás, 20. perc

Rossz hír az oroszoknak

A horvátok újult erővel kontráznak, alig-alig van a horvát térfélen a labda, így viszont nehéz lesz gólt lőni, kiegyenlíteni.

Hosszabbítás, 10. perc

Olyan sok van még

Kezd nagyon langyos lenni a meccs, olyan, mintha a csapatok már inkább tizenegyeseket rúgnának.

Hosszabbítás, 7. perc

Már minden fáj

Egyre nehezbben bírják a horvátok, fáradnak Modricék, Vrsaljkót le is kell cserélni, mert megsérült.

Hosszabbítás, 1. perc

Ráadás

A hosszabbítást Oroszország kezdi, a horvát kapust végül nem kellett lecserélni, folytatja.

90. perc

Megsérülhetett a horvát kapus

Subasic a hajlítójához kapott, majd a földet verte, de tudja folytatni. Horvátország kihasználta a három cseréjét, így csak az esetleges hosszabbításban cserélhetnék le. Dráma.

85. perc

Hősies oroszok

Ugyanazt a hősies védekezést hozza Oroszország, mint a nyolcaddöntőben a spanyolok ellen. Az egyetlen különbség, hogy néha van még erejük kontrázni.

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.