Élő Közvetítés

Dániát és Franciaországot kifütyülték

A C csoport első helyéről döntő mérkőzés csak a két résztvevőnek okozott örömöt. Ezt honorálta a közönség.

Kedden délután bebizonyosodott, hogy nincsenek csodák: ha mindkét csapatnak megfelelő végeredmény a döntetlen, úgy a világesemény csoportkörének záró fordulójában nem szokott meglepetés történni. Így történt ez a C-csoportban is, ahol egy rém gyenge mérkőzésen Dánia-Franciaország megosztozott a pontokon (0-0) a Luzsnyiki Stadionban.

Franciaország így hét ponttal az első, Dánia öt ponttal végzett a második, továbbjutó helyen, lévén Ausztrália megkönnyítette a dolgukat azzal, hogy simán kikaptak 2-0-ra az eddig pont nélkül álló Perutól. Utóbbi válogatott így három ponttal esett ki, de legalább elmondhatja magáról, hogy negyven év után nyertek mérkőzést világbajnokságon.

Peru negyven év után nyert meccset a világbajnokságon
A játékosok örömükben zokogtak a lefújás után.

Franciaország minden valószínűség szerint a kedd esti két találkozó, a D csoport záróköre után elkerüli Horvátországot, viszont megkaphatja Argentínát, Nigériát, vagy éppenséggel a legkevésbé valószínű ellenfélként Izlandot.

Ez volt az első gól nélküli döntetlen. Nem kellene több.

Foci-vb, 3. csoportkör, C csoport:

Dánia – Franciaország 0-0
Helyszín: Luzsnyiki Stadion
Játékvezető: Sandro Ricci (brazil)

Dánia: : 1 Kasper Schmeichel – 17 Jens Stryger Larsen, 6 Andreas Christensen, 4 Simon Kjaer, 14 Henrik Dalsgaard – 10 Christian Eriksen, 9 Nicolai Jörgensen, 8 Thomas Delaney (
Lerager  92.) – 11 Martin Braithwaite, 21 Andreas Cornelius,  23 Pione Sisto (Fischer 60.)
Szövetségi kapitány: Age Hareide

Franciaország:  16 Steve Mandanda (Marseille) – 21 Lucas Hernández (Mendy 50.), 3 Presnel Kimpembe, 4 Raphaël Varane, 19 Djibril Sidibé – 15 Steven Nzonzi,  13 N’Golo Kanté,  – 8 Thomas Lemar, 7 Antoine Griezmann (Fekir 69.), 11 Ousmane Dembélé (Mbappé 78.) – 9 Olivier Giroud
Szövetségi kapitány: Didier Deschamps

Gól:
Sárga lap: Jörgensen (45+2. p.)
Piros lap:

Hú, de gyenge

Annyira biztonságra törekszik mindkét csapat, hogy alig-alig történik érdemleges. A csapatok kímélik egymást, 5 dán fault, mellett 3 francia szabálytalanságot mutat a statisztika. Nem zörög a csont, baráti a hangulat. Ezt Griezmann is jelzi azzal, hogy Schmeichel kezébe emel lövés címén. A közönség fütyül.

Griezmann elesik

Az Atlético Madrid gólcsákjának Giroud löbböli be a védők mögé a labdát, de fordulás közben elesik a saját lábában. Ezúttal senki sem kiált tizenegyest.

Dembélé virgonckodik

Dembélé unja meg a totojázást, a tizenhatos jobb sarkánál csinál egy cselt, majd gondol egyet és rászúrja. Schmeichel vetődik, késve, mert ha a labda kaput talál, verve lenne, de mellé száll.

Hatalmas dán helyzet

Eriksen kapott Corneliustól hatalmas labdát egy kontra végén, a védők szorításában pont akkor ért ér oda, amikor Steve Mandanda kapus. Átesik rajta, a labda továbbgurul. Nincs vita, sima védés.

Fotó: Sputnik

Veszélyes szabad

Thomas Lemar csavarhat be egy szabadrúgást a tizenhatos vonalában balról, vagy 22 méterre a dán kaputól. Labdája pont a kapu előterében pattan a földre, de mindenki csak nézi, mígnem Kjaer szögletre menten. Dembelé beadását pedig kifejelik.

Sidibe

Sidibe cselezget a dánok bal oldalán, beadása egyértelműen a védő könyökén változtatna irányt, de a brazil játékvezető vétlennek ítéli, továbbot int.

Dán szöglet

Andreas Christensen szorongatja meg Kimpembét, aki csak szögletre tud menteni. Eriksen csavarja be a labdát, de a védők simán kifejelik.

Peru vezet

A másik meccsen Peru megszerezte a vezetést Ausztrália ellen. Jelen állás szerint Dánia is nyeregben érezheti magát.

Francia fölény

65 százalékban birtokolja a francia csapat a labdát, de eddig meddő a fölény. Mintha kézilabda meccset néznénk úgy passzolgatják körbe a 25 méterre húzott dán védővonalat.

A franciák inkább kivárnak

Azt nem mondhatni, hogy Franciaország hatalmas nyomás alatt tartaná a dán kaput, sőt. Inkább csak passzolgatnak, látszólag különösebb cél nélkül. Jobbnál-jobb játékosaik vannak, de mintha Didier Deschamps edző rájuk bízná a feladatokat. Egy szempillantás alatt váltanak azonban ritmust, ami végül egy kemény, jól helyezett Giroud lövésben ölt testet. Schmeichel azonban szögletre ment.

A spori látássérült

Braithwaithe megint akcióban, két francia szereli szögletre. Gondoljuk mi. A játékvezető kirúgást ítél. Vak?

Braithwaithe agilis

A dán támadó a falon is átmenne. Ezt bizonyítja, amikor megint betör a büntetőterületen belülre, kétszer is visszapattan hozzá a labda, majd szögletre tisztáznak a franciák.

Bünti gyanú

A dán Braithwaite kap egy labdát a tizenhatoson belül, hátulról Kimpembe támadja, de a támadó könnyen megadja magát, elesik egy bünti reményében. A brazil spori fülére nem szólnak rá a videóbírák.

Dánia területet véd

105 másodperc telik el a kezdő sípszótól, mire a dánok labdához érnek. Addig csak tolódtak jobbra-balra a labda után.

Kezdés

Franciaország kezdte a mérkőzést, már több, mint egy perce passzolgatnak.

Előzetes

Franciaország fehér felsőben és kék alsóban, Dánia piros felsőben és fehér alsóban a pályán.

Előzetes

Míg Franciaország hat pontjával nyugodtan pihenteti játékosait, Dánia a legerősebb összeállításában szerepe. Yussuf Poulsen eltiltása ugyan nincs ott, de a többiek a pályán érezték már a vb hangulatát. Ettől még a francia A-B-vegyes sem gyenge, legalább olyan erős, mint a stabil kezdő, kiváltképp ha azt is látjuk, a kispadról beszállók rendre bizonyítani szeretnének a kapitánynak.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik