Élő Közvetítés

Dániát és Franciaországot kifütyülték

A C csoport első helyéről döntő mérkőzés csak a két résztvevőnek okozott örömöt. Ezt honorálta a közönség.

Kedden délután bebizonyosodott, hogy nincsenek csodák: ha mindkét csapatnak megfelelő végeredmény a döntetlen, úgy a világesemény csoportkörének záró fordulójában nem szokott meglepetés történni. Így történt ez a C-csoportban is, ahol egy rém gyenge mérkőzésen Dánia-Franciaország megosztozott a pontokon (0-0) a Luzsnyiki Stadionban.

Franciaország így hét ponttal az első, Dánia öt ponttal végzett a második, továbbjutó helyen, lévén Ausztrália megkönnyítette a dolgukat azzal, hogy simán kikaptak 2-0-ra az eddig pont nélkül álló Perutól. Utóbbi válogatott így három ponttal esett ki, de legalább elmondhatja magáról, hogy negyven év után nyertek mérkőzést világbajnokságon.

Peru negyven év után nyert meccset a világbajnokságon
A játékosok örömükben zokogtak a lefújás után.

Franciaország minden valószínűség szerint a kedd esti két találkozó, a D csoport záróköre után elkerüli Horvátországot, viszont megkaphatja Argentínát, Nigériát, vagy éppenséggel a legkevésbé valószínű ellenfélként Izlandot.

Ez volt az első gól nélküli döntetlen. Nem kellene több.

Foci-vb, 3. csoportkör, C csoport:

Dánia – Franciaország 0-0
Helyszín: Luzsnyiki Stadion
Játékvezető: Sandro Ricci (brazil)

Dánia: : 1 Kasper Schmeichel – 17 Jens Stryger Larsen, 6 Andreas Christensen, 4 Simon Kjaer, 14 Henrik Dalsgaard – 10 Christian Eriksen, 9 Nicolai Jörgensen, 8 Thomas Delaney (
Lerager  92.) – 11 Martin Braithwaite, 21 Andreas Cornelius,  23 Pione Sisto (Fischer 60.)
Szövetségi kapitány: Age Hareide

Franciaország:  16 Steve Mandanda (Marseille) – 21 Lucas Hernández (Mendy 50.), 3 Presnel Kimpembe, 4 Raphaël Varane, 19 Djibril Sidibé – 15 Steven Nzonzi,  13 N’Golo Kanté,  – 8 Thomas Lemar, 7 Antoine Griezmann (Fekir 69.), 11 Ousmane Dembélé (Mbappé 78.) – 9 Olivier Giroud
Szövetségi kapitány: Didier Deschamps

Gól:
Sárga lap: Jörgensen (45+2. p.)
Piros lap:

Végre vége

Sandro Ricci lefújja a mérkőzést. Megszületett a világbajnokság első 0-0-ás végeredménye. Köszönjük, nem kérünk több ilyet. Franciaország az első, Dánia a második helyen jutott tovább a C csoportból. Peru és Ausztrália mehet haza.

Delaney helyett Lerager

Delaney lábára rálép Mbappé, ezért ápolni kell, ezalatt kitalálja Age Hareide kapitány, hogy lecseréli. Lerager jön be.

Két perce megy a tiki-taka

Fogalmunk sincs, franciául van-e kifejezés a tiki-takára, de ez megy francia oldalon, különösebb cél nélkül két perce. Mbappé oldja fel a helyzetet, amikor sarokkal szeretné átvenni a labdát, de az messze elpattan tőle az alapvonalon túlra. Három percet hosszabbít a spori.

Fekirnek tényleg nem szóltak

Fekir tényleg nem lehetett az öltözőben, amikor szóltak hogy jó az iksz, mert váratlanul lő és eltalálja a kaput. Francia részről a második félidőben először, ami így 35 perc után nagy szó. Schmeichel nem aludt bele a meccsbe, ezt egy remek vetődéssel jelezte. Hárít.

Fotó: AFP / FRANCK FIFE

A közönség folyamatosan fütyül

Szinte hihetetlen, miközben Schmeichelnél a labda, 21 ember áll a pályán és türelmesen várja, merre rúgja ki a dán kapus. Vagy 7-8 másodperc eltelte után szánja rá magát.

Dán csere

Cornelius le, Dolberg be. Csatár helyett csatár. Egy 1997-es születésű srác lép pályára, aki amúgy az Ajax játékosa.

Fekir nem tököl

Úgy látszik a Lyon támadójának nem szóltak, hogy mindkét félnek tökéletes eredmény a 0-0, mert ahogy beállt, a 16-os bal sarkától remek lövést enged el, amely az oldalhálót zörgeti meg.

Francia csere

Deschamps megkíméli Griezmannt a további szenvedéstől és lehozza. Fekirnek ad lehetőséget.

Kis párhuzam a magyar futballal

Ez az a meccs amelyhez képest egy Balmazújváros-Mezőkövesd meccs igazi futballcsemegének tűnhetett tavasszal.

17:21

Jens Stryger szalad fel a bal szélen, ráívelik a labdát, de Varane résen van, simán elfejeli a dán szélső védő elől, de közben felökleli. A spori szabadot ad. A beadás veszélytelen.

Dán szöglet

Thomas Delaney brusztol ki egy szögletet, Eriksen csavarja be, de Mandanda simán kiöklözi.

Dánia megpróbál ránkcáfolni

Gyors egyérintős támadást vezet Dánia a bal oldalon, mígnem Pione Sisto a tizenhatos sarkáról remekül ad be Eriksennek, aki leveszi, de tőle szokatlan módon senkitől sem zavarva kissé eltöri a lasztit, amely így elgurul a jobb kapufa mellett.

17:10

Corneliust löki fel fejes közben Varane, 26-ról középről rábikázza. Steve Mandanda páncélmellényt vett fel úgy látszik, mert kipattan a mellkasáról, amire Cornelius csap le, de a kapus gyorsan javítja hibáját és felszedi a dán csatár orra előtt a lasztit.

Fotó: AFP / FRANCK FIFE

Még lassabb lesz a meccs

Peru már 2-0-ra vezet, ha ezt meghallják a csapatok, még jobban behúzzák a kéziféket és duzzogva bár, de azért lejátsszák a meccset. Lehet ez lesz az első gól nélküli döntetlen?

Felhördül a közönség

Olivier Giroud felé íveli a labdát Griezmann, de a francia csatár megtépi a pozíciófoglalás közben Jörgensen mezét, mielőtt látványosan földre esik és büntetőt reklamál. A brazil játékvezető nem eszi meg.

3-1 az állás

Már ami a szünetben bejátszott híreket illeti!

A félperces híradó elején 3-0-ra elhúztak a migránsos hírek, de a végén szépítettek a fideszes közlemények, így alakult ki a 3-1-es félidei eredmény.

Szünet

Nem mondhatni, hogy a két csapat elkápráztatja a szurkolókat. Öt kapura lövés az agilisabb francia oldalon, mindössze kettő a dánokén. Ezekből 3 és 1 találja el magát a kaput, de egyik sem tornáztatta meg a kapusokat.

Dán szöglet a végén

A túloldalon Eriksen próbálkozik lövéssel, szögletre blokkolják. A sarokrúgást is ő csavarja be, de kifejelik a védők, amely pont Griezmann elé pattan, aki meglódul vele. Jörgensennel a nyakán sprintel vagy ötven métert, mire a dán utoléri és rossz ütemben becsúszik. Sárga. Sandro Ricci benyúl a zsebébe, elkönyveli a lapot, majd lefújja a meccset. Szegény franciák nem értik, miért nem végezhetik el a szabadot.

Gyatra lövés

Dembélé megint megtolja magának, felnéz, aztán majdnem kirúgja a stadionból a labdát.

Mindenki a végét várja

Hat helyen változtatott Franciaország az utóbbi kezdőjén, de az újak nem nagyon kapaszkodnak. Közben Griezmann ugrik ki, vállal egy tíz méteres sprintet, de les.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik