Élő Közvetítés

Elképesztően izgalmas végjátékban halt hősi halált Irán

Kálnoki Kis Attila
Kálnoki Kis Attila

Frissítve: 2018. 06. 25. 22:302018. 06. 25. 19:46

Irán megpróbálta a lehetetlent, szokásos bunkerfocijával legyőzni az Európa-bajnoki címvédőt, Portugáliát. Majdnem sikerült neki.
Korábban a témában:

Az eddigi eredmények azt sejtették, hogy Spanyolország simán veri Marokkót, így a nap legnagyobb téttel bíró meccsét a négypontos Portugália és a hárompontos Irán vívja majd este nyolctól.

Utóbbi bejött, előbbi nem, így lett izgalmas a vége. A spanyolok örültek, hogy megúszták ép bőrrel és 2-2-es döntetlennel az őket baltával faragó afrikai csapat ellen.

Ehhez képest az Irán-Portugál meccsen nem történt olyan sok és durva fault, de volt itt minden, mint a vurstliban:

  • három videóbíró,
  • kihagyott Ronaldo tizenegyes,
  • meg nem adott iráni büntető,
  • megadott iráni büntető,
  • két gól
  • és töménytelen izgalom, főleg a találkozó hajrájában.

Portugáliának Quaresma szerezte meg a vezetést a lélektanilag legjobb pillanatban, a 45. percben.  Carlos Queiroz csapata mindent megtett az egyenlítésért, amely végül egy videóbírózást követően Ansarifard a hosszabbításban, a 93. percbe jött össze. Két perccel később jött, majd el is maradt a katarzis, Taremi kihagyta Irán utolsó nagy helyzetét.

Maradt az 1-1 így, ami azt jelenti, hogy a két ötpontos csapat közül Spanyolország maradt az élen, nekik jutott a nyolcaddöntőben Oroszország, míg a csoport második Portugáliára Uruguay vár.

Foci-vb, B csoport, 3. kör:

Irán – Portugália 1-1
Helyszín: Szaranszk, Mordovia Aréna
Játékvezető: Caceres Enrique (PAR)

Irán: 1, A. BEIRANVAND – 3 HAJI SAFI (Mohammadi 56.), 6 S. EZATOLAHI (Karim Anszarifard 76.), 8 M. POURALIGANJI, 9 OMID, – 11 V. AMIRI, 17 MEHDI, 18 A. JAHANBAKHSH, 19 M. HOSSEINI, 20 SARDAR – 23 RAMIN
Szövetségi kapitány: Carlos Queiroz

Portugália: 1 PATRÍCIO – 21 CÉDRIC, 3 PEPE, 6 FONTE, 5 GUERREIRO – 10 JOÃO MÁRIO (Joao Moutinho  84.), 14 CARVALHO, 23, SILVA (
Guedes  94)- 20 QUARESMA, 9 SILVA, 7 CRISTIANO RONALDO
Szövetségi kapitány: Fernando Santos

Sárga lap: Guerreiro (33.), Quaresma (64.) Ronaldo (83.), Cédric 96.) illetve Ehszan Hadzsszafi (51.) Azmun (54.)

Piros lap:

Gólszerző: Quaresma (45.), illetve Ansarifard  (93. perc)

Élő hírfolyam
90+6. perc

Vége!

Az iráni válogatott a földön fekszik. A két portugál nemzetiségű szövetségi kapitány összeölelkezik. Irán becsülettel helytállt, 1-1-et játszott az Európa-bajnok ellen, négy pontot szerzett csoportjában az egyaránt 5-5 pontos Spanyolország és Portugália mögött a harmadik helyen végzett.

90+6. perc

Óriási iráni helyzet

Egy előrevágott labdát Azmun lő kapura, lecsorog a laszti, pont Taremi elé, aki az ötös bal sarka magasságából elkapkodja, és az oldalhálóba rúgja. Lábában volt az iráni továbbjutást jelentő gól.

90+3. perc

Egyenlít Irán!

Percekig áll a játék. Most a portugálok rohanják meg a paraguayit. Nem kereste a kéz a labdát, eldugni sem tudta volna szegény, de ez nem zavarja a sporit, megadja. Anszarifard beveri a jobb felsőbe! 1-1

90. perc

Közeleg a vége - egy újabb videó

Lassan lejár a rendes játékidő. Irán az utolsó erejével próbál támadni. Csak azért nem mondjuk, hogy Portugália könnyűszerrel hárítja ezeket, mert egy jobboldali Taremi beadás után egy kapu előtti fejpárbajnál Soares kezén csúszik végig a labda. Na ha erre büntetőt fúj, akkor nincs igazság.

84. perc

Csere közben

Joao Moutinho lép a pályára, miközben Mário leballag.

83. perc

Videózzák Ronaldót

Azért mert ütött. Pouraliganjit. Tulajdonképp be akarta tenni a kezét a védő mellkasa elé, de ilyen helyzetből nem lehet, be is húzott egyet könyökkel CR7 tőle szokatlan módon. Sárgát kap csak. Enrique Caceres látni akarja a nyolcaddöntőben Ronaldót játszani.

77. perc

Iráni csere

Ezatolahi helyett Karim Anszarifard a pályán.

75. perc

Egész Irán büntetőt kiált

Egész Irán felhördül, amikor Ghoddos belép a 16-oson belülre, de Carvalho hátulról átöleli. Queiroz VAR-t, azaz videóbírót kér, de ez nem az ő dolga, ezért amikor mindenki azt hiszi, hogy a paraguayi játékvezető videózni megy, csak mosolyog, mert őt figyelmezteti a spori.

71.

Óriási iráni helyzet

A friss ember, Ghoddos  lő középről, 17 méterről fél méterre a jobb kapufa mellé.

69. perc

Cserék

Bernardo Silva áll be Quaresma helyett – nyilván nehogy kiállítsák, mert az agya még mindig vérrel teli, ez látszik azon, ahogy levonul. A túloldalon meglepetésre az eddig remekül játszó holland gólkirály Dzsahanbakash helyett Ghoddos jön.

65. perc

Quaresma begőzölt

Egy ideje zajlik a csörte Ricardo Quaresma Ezatolahi között. Előbb az iráni akasztja a portugált, majd két perccel később visszakapja csúnyán – Quaresma nemes egyszerűséggel szemből belerúg. Caceres Enrique játékvezető minden bizonnyal csak azért nem ad pirosat, mert nem találta el ellenfelét.

62. perc

Közben lemaradtunk egy cseréről

Bocs, javítjuk, mert fontos. Hadzsszafi ment le még az 56. percben, és az a Milad Mohammadi állt be, aki arról híres, hogy majdnem akkorát dob a labdával, mint Németh Miklós tette azt gerellyel.

58. perc

Pepe élete mentését mutatta ba

Dzsahanbahs fut el a jobb szélen, remekül centerezi a lsztit, de Pepe önfeláldozóan spárgáz bele az érkező Azmun előtt a labdába. Szöglet.

51. perc

Cristiano Ronaldo tizenegyesét simán megfogta az iráni kapus

Cristiano Ronaldót a tizenhatoson belül elkaszálták és bár a játékvezető nem ítélt büntetőt, a videobíró jelezte, hogy ez bizony tizenegyes. A labda mögé ki más állhatott volna, mint Cristiano Ronaldo? A portugálok sztárja a bal alsót vette célba, azonban Beiranvand érezte az oldalt, előbb kivédte a lövést, majd meg is fogta a labdát!
52. perc

Ronaldo kihagyja a büntit!

Ronaldót felrúgják a 16-oson belül, a spori továbbot int, majd rászólnak a fülére. Videóznak, naná, hogy bünti. Az iráni csapat megőrül az idegességtől, Azmun tolakodik a sporinál legvehemensebben, besárgul. Végül négy perc után Ronaldo áll a labda mögé, de Beiranvand kivédi!

46. perc

2. félidő

Egyik edző sem cserélt a szünetben.

45. perc

Szünetben

Ez itt a labdabirtoklási arány, a 369:115 pedig a passzok száma. Mindkettő erős portugál fölényt mutat. Pont ahogy a meccs képe. Egyedül az eredmény nem tükrözi ezt a különbséget, de mivel ez éppen megfelelő Portugáliának,  amásodik félidőben a statisztika alighanem javulni fog iráni oldalon.

45. perc

Szünetben

Portugália annak is örülhet, hogy mivel Spanyolország 1-1-re áll Marokkó ellen, jelen pillanatban hét ponttal csoportelsők, míg Iniestáék második helyen mennének tovább és Uruguay várna rájuk – ha maradnak ezek az eredmények persze.

45. perc

Szünetben

Portugália kilenc kapura lövéssel próbálkozott, háromszor talált kaput, ebből egy lett gól, az utolsó. A nagy tét és a kis csapat ellenére egészen tiszta eddig a meccs, mindössze 10 szabálytalanságot rögzített a statisztika, hét iráni és csak hármat portugál oldalról.

48. perc

Három perc hosszabbítás is letelt

A gól után már nem történt semmi különös. Portugália a legjobbkor törte meg Quaresma első vb-góljával Iránt. Vége az első félidőnek.

45. perc

Portugál gól!

Quaresma! Adrian Silvával kényszerítőzik és ahogy szokta bal külsővel a jobb felsőbe csavar az iráni tizenhatos bal oldaláról. Gyönyörű!

43. perc

Pepe

Dzsahanbahs kap labdát az ötösön belül, de Pepe egy ütemmel megelőzi, és higgadtan szerel.

39. perc

Ronaldo löket

Ronaldo nem nagyon kerül helyzetbe, ezért egyre hátrébb lép a labdákért. Egy ilyen pillanatban bő 25-ről szánja lövésre magát, de Beiranvand könnyöszerrel hárít.

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.