Élő Közvetítés

Kolumbia kiütötte és hazaküldte a lengyeleket

Mivel Szenegál és Japán 2-2-es döntetlent játszott egymással, óriási volt a tétje a lengyel-kolumbiai meccsnek, hiszen tudni lehetett: aki veszít, az már készülhet is a hazaútra és az otthoni magyarázkodásra.

A lengyel kapitány három, a kolumbiai négy helyen változtatott az első csoportmeccshez képest, ami viszont nem változott, hogy az első félórában kevés ötletes támadást láthattunk a csapatoktól.

Aztán Kolumbia rátalált a helyes útra, Cuadrado nagy szólója volt a jeladás, majd egy trükkös szögletvariáció végén James Rodríguez beadását a Barca játékosa, Mina fejelte be.

A lengyeleknek nem volt kaput eltaláló lövésük az első félidőben, de a második felvonás elején is inkább a kolumbiaiak csipkedték magukat. Aztán a semmiből Lewandowski került helyzetbe, de Ospina remekül robbant ki a kapujából, és elakadt benne a labda.

A kolumbiaiak egyik legjobbja a River Plate-ben játszó Quintero volt, aki a 70. percben csodás ütempasszal hozta helyzetbe Falcaót, és a 2014-es vébéről térdműtétje miatt lemaradó klasszis nagyon elegánsan külsőzött a jobb alsóba.

Sejteni lehetett, hogy ezzel eldőlt a meccs, de Kolumbia még csavart egyet a késen, James Rodríguez tette a labdát a gyorsvonatként robogó Cuadrado elé, aki megoldotta a nem túl nehéz feladatot.

Cuadrado ezzel a második kolumbiai lett, aki két vébén szerzett gólt, James Rodríguez pedig 6 gólja mellett már 4 gólpasszt is jegyzett a két eddigi tornáján.

A lengyelek még szépíthettek volna, de Krychowiak szöglet utáni helyzete kimaradt, Lewandowski lövését pedig Ospina szedte ki, úgyhogy ismét nulláztak, és dicstelenül mehetnek haza.

Kolumbia pedig az utolsó körben kiharcolhatja a nyolcaddöntőt, ha győzni tud Szenegál ellen.

Eredmény – 2. forduló, H csoport

Lengyelország – Kolumbia 0-3 (0-1)
Kazany, 42 873 néző
v.: Ramos (mexikói)
Lengyelország: Szczesny  – Piszczek, Bednarek, Pazdan (Glik, 80.) – Bereszynski (Teodorczyk, 72.), Krychowiak, Góralski, Rybus – Zielinski, Lewandowski, Kownacki (Grosicki, 57.).
Kolumbia: Ospina – Arias, D. Sanchez, Mina, Mojica – Aguilar (Uribe, 32.), Barrios – Cuadrado, Quintero (Lerma, 73.), J. Rodríguez – Falcao (Bacca, 78.).
gól: Mina (40.), Falcao (70.), Cuadrado (76.)
sárga lap: Bednarek (61.), Góralski (85.)

Góóóóól, vezet Kolumbia!

Trükkös kolumbiai szögletvariáció után James Rodríguez pörgette be finoman a labdát, Mina pedig nagyon magasra felugorva bólintott a lengyel kapuba. Na, ez sem lesz 0-0 :)

De szépen csinálta!

Cuadrado megkeverte a lengyel védelem bal oldalát, egészen az alapvonalig leküzdötte magát, de a beadást kivágták a védők. Ezen a meccsen ez már helyzet volt.

Erre mondják a BLASZ II-ben

Hogy mennek, mint a mozambo. Mármint a csapatok. A pályán. Magyarul hajtanak ezerrel. De sajnos a kapuk előtt még kevés volt az esemény.

Amikor a társ nem számít a nagy passzra

Aguilar kerülhetett volna helyzetbe a lengyel 16-oson belül, de nem számított arra, hogy Quintero három ember között épp őt akarja megtalálni a labdával.

Lement az első negyedóra

Helyzet még nem volt, kóstolgatják egymást a csapatok. Reméljük, ennél azért többet mutatnak majd!

Ez is fájhatott

Lewandowski lépett rá Mina kezére. Nem volt szándékos, úgyhogy nincs harag. De azért fájt.

Csak egyszer fordult elő olyan

Hogy Kolumbia mind a két meccsét elbukta a vébén, ez 1994-ben történt, akkor a Pelé által nagy esélyesnek tartott csapat kullogott is haza a csoportkör után. Aztán jött az öngólt szerző Andrés Escobar tragikus meggyilkolása.

Ha Lewandowski gólt szerez

Akkor ő lesz az első lengyel, aki vébén és Eb-n is betalált. Arkadiusz Miliknek és Jakub Blaszczykowskinak is van erre esélye, de ők mindketten a padon kezdenek.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik