Élő Közvetítés

Öngóllal és szánalmas bakival nyírták ki magukat a lengyelek

Mivel a H csoport első meccsén Japán meglepetést okozott Kolumbia ellen, a lengyel-szenegáli összecsapásnak az volt a nagy kérdése, ki tud az ázsiaiakhoz hasonlóan lépéselőnybe kerülni ebben a kiegyenlítettnek tűnő négyesben.

A lengyeleknél Glik vállsérülése nem jött teljesen rendbe, így ő a kispadon kezdett, de Szczesny, Piszczek, Blaszczykowski, Milik és Lewandowski az első perctől a pályán volt.

Hiába azonban a nagy nevek, Lengyelország nagyon gyenge teljesítmény nyújtott, így vereséggel kezdte a tornát.

A két csapat sokáig kapura sem lőtt, de Szenegál Cionek öngóljával – ami már a negyedik volt a vébén – megszerezte a vezetést.

Aztán egy kapitális szerencsétlenkedés után Niang a kapuig gyalogolt a labdával,

és bár a lengyelek a végén még próbálkoztak, csak szépíteni tudtak Krychowiak révén, aki a második szenegáli gólnál elindította a lavinát azzal, hogy a félpályáról hátraadta a labdát.

Így Japán és Szenegál 3 pontos, Kolumbia és Lengyelország 0, ki gondolta volna?

Eredmény – 1. forduló, H csoport:

Lengyelország – Szenegál 1-2 (0-1)
Moszkva, Szpartak-stadion
v.: Shukralla (bahreini)
Lengyelország: Szczesny – Piszczek (Bereszynski, 83.), Cionek, Pazdan, Rybus – Krychowiak, Zielinski – Błaszczykowski (Bednarek, 46,), Milik (Kownacki, 73.), Grosicki – Lewandowski.
Szenegál: K. N’Diaye – Wague, Sané, Koulibaly, Sabaly – Sarr, A. N’Diaye (Kouyate, 87.),  Gueye, Niang (Konate, 75.) – Mané, M. Diouf (Ndoye, 62.).
gól: Krychowiak (86.), illetve Cionek (38., öngól), Niang (60.)
sárga lap: Krychowiak (12.), illetve Sané (49.), Gueye (72.)

Egészen különleges étellel készült a meccsre

egy gasztroblogger, MasquedFoodie, aki kielbasát, vagyis lengyel kolbászt és a yassa névre hallgató szenegáli egytálételt dolgozta össze egyetlen fogássá, kielbyassává. Ha valaki kedvet kapott ehhez a húsban bővelkedő ételhez, itt megtalálja a receptet.

⚽ World Cup 2018 Game 16 – #POL vs. #SEN Succulent chicken, fiery lemony sauce, and smokey meat drumming in rhythm with your palate makes the KIELBYASSA a top contender for an easy midweek meal. Slices of Polish kielbasa and fresh summer green beans are added to the popular Senegalese yassa to make a one-pot dish with a spicy lemon sauce that knows how to kick you in the mouth —– ⚽ Part of #culinaryworldcup series where I create 64 new food dishes by combining the flavors of the competing countries in #worldcup2018 ⚽ 👆 See recipe in profile link and check before every game for new creations . . . #fifaworldcup2018 #worldcup #mundial2018 #futbol #soccer #eeeeeats #nytcooking #huffposttaste #forkyeah #food52 #foodandwine #homecooking #instafood #buzzfood @foxsports #gopolska #lionsofteranga #lemon #chicken #yassa #polish #kielbasa #smokey #onepotmeal #spicy #greenbeans

A post shared by Masqued Foodie (@masquedfoodie) on

Vérszegény lengyel próbálkozás

Blaszczykowski esett el a 16-os vonalánál, de a bíró nem fújt semmit, majd Lewandowski fordulásból lőtt, de elég rosszul találta el a labdát, ami mellé pattogott.

Nincs jobb, mint egy rossz lövés

A lengyelek is igazolták a futball egyik alaptörvényét. Egy pocsék, eltört lövésből lett ugyanis helyzetecske, de Grosicki csak reflexből tette bele a fejét, így nem is ment kapura a stukkolás.

Az egyik 2002-es hős a kapitány

2015 márciusa óta Aliou Cissé a szenegáli csapat szövetségi kapitánya, aki csapatkapitánya volt a 2002-ben negyeddöntőt játszó garnitúrának. Sikerül-e hasonló menetelést vezényelnie a kispadról?

Ezzel a meccsel zárul az első kör

Pedig mintha csak most kezdődött volna az egész. Az eddigi 15 meccsen 35 gól született, ez 2,33-as átlag. Nem rossz, de lehetne sokkal jobb is. Húzzatok bele, fiúk!

Lewandowski közelít a századik meccshez

Ez lesz a lengyel gólzsák 96. találkozója a válogatottban, így már az örökrangsor ötödik helyén áll – holtversenyben Jacek Krzynowekkel és Jacek Bakkal.

Ki csatlakozik Japánhoz?

Az ázsiaiaknak már van 3 pontjuk, ami sokat érhet ebben a kiegyenlített csoportban. Az iksz csak Kolumbiának lenne jó ezen a lengyel-szenegáli meccsen.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik