Hírek

Egy meccs után hazazavarták a német bírót a focivébéről

Alighanem a szerb-svájci lesz a legtöbb beszédtémát szolgáltató meccse az oroszországi labdarúgó-világbajnokságnak, ezen a mérkőzésen fordított Svájc Granit Xhaka és Xherdan Shaqiri góljával és nyert 2-1-re, a két játékost pedig utólag megbüntette a FIFA gólörömük miatt, de még az is komolyan felmerült, hogy eltiltják őket. A szerb szövetségnek és a szövetségi kapitánynak, Mladen Krstajicnak is fizetnie kellett a nemzetközi szövetség kasszájába.

A FIFA megbüntette, de nem tiltotta el Shaqiriéket
Svájc fellélegezhet, nem veszti el két legjobbját a világbajnokság alatt.

Volt azonban még egy következménye annak az összecsapásnak, a szerb szövetség ugyanis panasszal fordult a FIFA-hoz, ugyanis szerintük a találkozó német játékvezetője, Felix Brych elfújta azt a mérkőzést. A 42 éves Brych azóta nem vezetett egyetlen összecsapást a vébén és a Deutsche Welle cikke szerint már nem is fog:

a FIFA közölte vele, hogy nem fogják már foglalkoztatni a mostani világbajnokságon.

Emlékezhetünk rá, hogy a legvitásabb eset 1-1-nél történt, amikor a szerbek csatárát, Aleksandar Mitrovicot ketten rántották le a tizenhatoson belül. Brych nem nézte vissza az esetet, kitartott a pályán hozott ítélete mellett.

Ez a világbajnokság érthetően csalódást keltő nekem és a csapatom számára, de az élet nem áll meg. Visszatérünk

– üzente Brych, aki továbbra is élvezi a német játékvezetői bizottság bizalmát, a szervezet vezetője, Lutz Michael Fröhlich szerint bizonyítani is fogja a következő szezonban, hogy még mindig a világ egyik legjobbja.

Felix Brych 2004 óta fúj a Bundesligában, 2007 óta szerepel a FIFA nemzetközi keretében. Fújt már Európa Liga- és Bajnokok Ligája-döntőn is.

Fotó: Matthias Hangst/Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik