A gyávák sosem nyernek vébét

Két, az első fordulók eredményei alapján már biztos továbbjutó csapat meccsén a klasszikus eufemizmus általában az, hogy a tét a csoportelsőség. Nos, ebből a szempontból a csütörtök esti Belgium-Anglia rangadó bizonyosan különleges meccs lesz, lévén ezen a mérkőzésen konkrétan az a tét, melyik válogatott tudja megszerezni magának az elméletileg könnyebb ágat biztosító második helyet a csoportban.

Mottó: csak nehogy nyerjünk?

A dolgot az is bonyolítja, hogy amikor magyar idő szerint 20:00-kor felharsan a kezdő sípszó Kalinyingrádban, a két válogatott már tisztában lesz a H jelű csoport végeredményével és két továbbjutójával is. Így akár az a furcsa helyzet is előfordulhat, hogy a belgák és az angolok megpróbálnak maguknak ellenfelet választani a nyolcaddöntőre: Kolumbia ebből a szempontból elkerülendő ellenfélnek tűnhet, ellenben Japánnal, vagy a fizikálisan kiemelkedő, ám taktikailag kissé naivnak látszó Szenegállal.

Ennél is nyomósabb érv azonban, hogy míg a csoport második helyezettjére egy esetlegesen sikerrel megvívott nyolcaddöntő után a Svédország-Svájc találkozó győztese várna a legjobb nyolc között, addig a csoportelső arra az ágra kerül, amelyen a negyeddöntőben a Brazília-Mexikó rangadót sikerrel megvívó válogatott jön szembe.

Adott tehát az évtizedes morális kérdés:

lehet-e, szabad-e egy torna közepén vereségre játszani szánt szándékkal az esetlegesen könnyebbnek tűnő ágra való kerülés okán, vagy mindez olyannyira ellentétes a sport szellemiségével, hogy a későbbiekben óhatatlanul megbosszulja magát?

Árnyalja a helyzetet, hogy Belgium és Anglia jelenleg azonos pontszámmal (6 pont) és azonos gólkülönbséggel (8-2) áll a G jelű négyes élén, így egy esetleges döntetlen esetén még az egymás elleni eredmény sem volna képes különbséget tenni a két válogatott között.

A FIFA szabályai értelmében ilyen helyzetekben a fair play-tabellát kell figyelembe venni a rangsorolásánál: ezen jelenleg Anglia -2 ponttal áll (ez két sárga lapos figyelmeztetést jelent), míg Belgium -3-mal, három darab figyelmeztetés okán.

Vagyis extrém esetben akár az is előfordulhat, hogy a két csapat a mérkőzés végén őrült tempóban kezdi gyűjteni a sárga lapokat, hogy ezzel vívja ki a számára kedvezőbb helyet a csoport tabelláján.

A FIFA persze jó előre figyelmeztetett: aki szánt szándékkal provokál ki sárga lapos figyelmeztetést, annak azonnali egy meccses eltiltással kell szembenéznie a mérkőzés után.

Pihenő belga sztárok – sztárokkal teli B-csapat

Hallottam, hogy egyesek szerint jobban tennénk, ha a második helyre játszanánk. De mégis, hogyan képzelik ezt kivitelezni?

– tette fel a kérdést az angolok szövetségi kapitánya, Gareth Southgate. Egyetértett vele a Manchester United belga középpályása, Marouane Fellaini is, aki úgy fogalmazott, furcsa meccs lesz az esti, „az sem kizárt, hogy egyenesen szürreális.”

A belgák egyébként már jó előre jelezték: a tunéziaiak ellen kisebb sérülést szenvedő, a tornán eddig négy gólt szerző Romelu Lukaku és Eden Hazard is pihenőt kap a kvázi tét nélküli meccsre, de a legfrissebb híradások alapján Kevin De Bruyne, Yannick Ferreira-Carrasco, Dries Mertens és Jan Vertonghen sem lesz ott Roberto Martínez kezdőcsapatában.

Helyettük lehetőséget kaphat a tornán eddigi csak csereként bevetett Fellaini, vagy épp Moussa Dembelé, a védelembe pedig visszatér majd a csapatkapitány Vincent Kompany, aki sérülés miatt csak a portvonalon kívülről nézhette végig a belgák első két mérkőzését.

Az jelenti a nehézséget, hogy rengeteg jó játékosunk van, akik megérdemelnék a világbajnoki címet. Bárki játszhat, nyugodt vagyok. Mindenki készen áll a keretünkben, hogy Belgium nagykövete legyen a pályán

– magyarázta Martínez, amikor arról faggatták, B-csapatot küld-e majd a pályára az angolok ellen.

Gentleman sport, vagy nem?

Angliában természetesen jóval nagyobb erkölcsi-morális kérdéssé vált a történet, mint a világon bárhol máshol. Jó néhány újságíró arról cikkezett, egyszerűen méltatlan lenne Angliához, ha a könnyebb utat választaná a világbajnokságon, míg mások – mint például Michael Cox – arra mutatott rá, mennyire képmutató érvelés, miszerint ha az angolok végül elbuknak a keményebb ágon (például a brazilok, vagy Kolumbia ellen), akkor legalább senki sem fogja majd kritizálni a csapatot.

Micsoda borzalmas, defetista érvelés. Maximalizáld az esélyeid inkább, ne annak az esélyeit próbáld minimalizálni, hogy a végén kritizálnak. Pont az utóbbira fókuszálás miatt születik olyan sok rettenetes döntés a futballban

– válaszolta tweet bejegyzésében a szakíró a Daily Mirror újságírójaként dolgozó John Cross felvetésére.

A történelem egyébként sem szól amellett, hogy az angoloknak különösebben taktikázniuk kellene a világbajnokságon. Sokan felemlegetnek most egy 2002-es esetet, amikor az angolok – már szinte biztos továbbjutóként – a mindaddig nulla pontos Nigéria ellen játszottak az utolsó csoportfordulóban úgy, hogy tudták: ha nyernek, csoportelsők, és Szenegál vár rájuk a nyolcaddöntőben. Sőt, akkor már az is körvonalazódott, hogy a negyeddöntőben a Törökország- Japán/Oroszország/Belgium hármas valamelyike lenne a következő ellenfél.

Az angolok akkori szövetségi kapitánya, Sven-Göran Eriksson azonban úgy vélte, fontosabb, hogy csapata este játszhassa a nyolcaddöntőt, mégpedig egy ismertebb ellenféllel, Dániával szemben. Anglia lefürödte a nigériaiak elleni meccset (0-0), a svédek mögött végzett a csoportban, így viszont a dánok legyőzése után megkapta Brazíliát a negyeddöntőben – ami egyben a végállomást is jelentette a tornán.

A taktikázás tehát egyszer már besült, arról nem is beszélve, hogy az angoloknak elképesztően nagy szükségük lenne a sikerélményre. A válogatott az elmúlt négy világbajnokságon (2006, 2010, 2014, 2018) mindössze olyan válogatottakat tudott legyőzni, mint

• Panama (6-1)
• Tunézia (2-1)
• Szlovénia (1-0)
• Paraguay (1-0)
• Trinidad és Tobago (2-0)
• Ecuador (1-0)

A most húszas éveik elején járó szurkolók már nem is emlékeznek arra, milyen volt az, amikor Anglia egy magasan jegyzett válogatottat ver a világbajnokságon. Apropó, ellenfélválasztás:

a könnyebb ág mellett kardoskodók egyik kedvenc érve, hogy az angol válogatott Németországot 2001, Franciaországot 1982, Spanyolországot (90/120 perc alatt) 1980, Olaszországot pedig 1977 óta nem győzte le tétmérkőzésen – a brazilokat pedig még egyetlen egyszer sem, soha. Miért éppen most sikerülne elejteni egy nagyvadat?

Arról nem is beszélve, hogy mit idézhetne elő mondjuk Kolumbia játékosaiban, ha azt látnák, hogy a belgák és az angolok versenyt bénáznak azért, hogy velük játszhassanak a következő körben. Tényleg extra motivációt akar adni bárki a következő ellenfelének azzal az üzenettel, hogy őt látja gyengébbnek, szóval vele szívesen játszik?

Cesc Fabregas (világ- és kétszeres Európa-bajnok) például a Daily Telegraphon vezetett vb-rovatában szintén amellett érvelt, hogy a gyengébb ellenfélre játszani ostobaság lenne az angoloktól:

Még akkor is, ha egy ellenfél sokszor nehezebbnek látszott számunkra, mindig a győzelemre játszottunk. Minden meccset meg akartunk nyerni, mindenki ellen. Ez volt a mentalitásunk alapja: mindenütt elsőnek lenni, minden meccset megnyerni, mindenkit legyőzni. A méltóságos megőrzése és az országod miatt a győzelemre kell játszani, a körülményektől teljesen függetlenül, mindig. Ez a siker receptje.

És valóban: 1982 óta mindegyik világbajnok válogatott megnyerte a csoportját a tornán, az előző négy világbajnokság elődöntős csapatai pedig kivétel nélkül megnyerték utolsó meccsüket a csoportban. Nem úgy tűnik, mintha a múlt azt üzenné, hogy

adj le egy meccset, kerülj a könnyebbik (nek gondolt) ágra, és hasítani fogsz. Inkább az ellenkezőjét.

Az angolok egyébként utoljára 1982-ben zártak egy vb-csoportot három győzelemmel, maximális pontszámmal – Ron Greenwood legendás csapata a franciákat, Kuvaitot és Csehszlovákiát verte –, úgyhogy egy hasonló szereplés harminchat éves csúcsra lökné a válogatottat.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy az angoloknak kötelező a legerősebb csapatukkal kiállni Belgium ellen. Gary Neville például arra mutatott rá, hogy korábban jó néhány tornán az okozta az angolok vesztét, hogy a csoportkörben és végig a legjobb játékosaikat játszatták, akik aztán az egyenes kieséses szakaszra már kizsigerelve érkeztek még, és bár szükség lett volna rá, de már nem tudtak emelni a játékuk színvonalán. Hogy ne essen ebbe a hibába, Southgate vélhetően pihenteti majd néhány kulcsemberét, például Jordan Hendersont, a sárgalapos Kyle Walkert, vagy éppen a jobbhátvéd pontrúgás-specialistát, Kieran Trippiert.

A csapatunk még fiatal, kevés tapasztalattal, de most nagyon jó az összhang a keretben. Megvan az önbizalmunk, erre kell most építenünk. Új emberek jöhetnek és jönni fognak, de a hozzáállásunk nem változhat

– zárta Southgate tegnapi sajtótájékoztatóját. Beszédes…

Kiemelt kép: Adriann Dennis / AFP