Hírek

A kém, az elnök és az oligarcha – az orosz vb-pályázat sikertörténete

Az angolok a Donald Trump állítólagos perverz szexjátékait leleplező volt kémet bízták meg azzal, derítse ki, mire készülnek az oroszok a 2018-as vb-pályázattal kapcsolatban. Amit talált, annak nem örültek, és végül világraszóló botrány lett belőle.

Mi a közös Donald Trump állítólagos pisiszexében és a 2018-as foci vb-ben? Egyrészt a két esemény helyszíne: Oroszország. Másrészt egy brit kém, Christopher Steele, akinek fontos munka jutott a világbajnokság odaítélése előtti időszakban.

A Guardian hosszú riportban számolt be arról, hogy hogyan nyerhette el Oroszország és Katar a legfontosabb labdarúgótorna rendezési jogát, és hogyan szerzett erről tudomást Steele. A sztoriban szerepet kap a trinidadi sportdiplomata Jack Warner és az orosz oligarcha Roman Abramovics, illetve feltűnik Vlagyimir Putyin, Bill Clinton és Barack Obama is.

A főszerep azonban a pénzé.

Kémügy

2017 januárjában robbant ki a Donald Trumppal kapcsolatos botrányok egyik legpikánsabbja, amikor egy állítólagos hírszerzési jelentésben arról írtak, hogy az amerikai elnök Moszkvában perverz szexpartikon vett részt, és Trump valójában az oroszok bábja. A jelentés hitelességével kapcsolatban sok kérdés megfogalmazódott, az viszont biztos, hogy készítője, Christopher Steele a brit hírszerzés, az MI6 hivatalos tisztje volt.

A volt kém 2009-ben alapított üzleti vállalkozást Orbis Business Intelligence néven, amely aztán megbízást kapott arra, hogy nyomozzon a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, a FIFA korrupciós ügyeiben.

Nagyszabású vizsgálat indult, amelynek következtében 2015-ben Joseph Blatter FIFA-elnök lemondott 17 éven át megtartott posztjáról.

Joseph Blatter
Fotó: Fabrice Coffrini / AFP

A FIFA-botrány már egy kisebb volumenű megbízás következménye. A 2018-as világbajnokság megrendezésére Anglia is pályázott. A siker érdekében a pályázatot támogató magánszemélyek és cégek felkérték a korábban Oroszországban is szolgálatot teljesítő Steele-t, hogy nézze meg, mivel kell versenyezniük a briteknek.

Katari-orosz barátság

2010 tavaszán az angolok számára aggasztó pletykák jutottak el Steele-hez.

Áprilisban Igor Szecsin orosz miniszterelnök-helyettes Katarba utazott, hogy egy nagyszabású, földgázkitermeléssel kapcsolatos projektről tárgyaljon. Ugyanebben a hónapban a vb-re pályázó orosz különítmény is a közel-keleti országba látogatott. Katar egyébként szintén vb-t akart rendezni (és fog is, végül 2022-ben).

Steele egyik legjobb forrása szerint – írja a Guardian – az időzítés nem a véletlen műve volt, hanem összekötötték a kellemest a hasznossal. Vagy inkább a hasznost a hasznossal. Az orosz-katari tárgyalásokon ugyanis nemcsak a földgázról beszéltek, hanem arról is megegyeztek, hogy a FIFA legfontosabb bizottságában, a vb-pályázatokról is döntő végrehajtó bizottságban

az orosz és a katari tag a másik pályázatát fogja támogatni.

Igor Szecsin
Fotó:Sergey Guneev / Sputnik/AFP

Más források pedig arról beszéltek Steele-nek, hogy

az oroszok a szentpétervári Ermitázs múzeum több értékes festményét is felajánlották a bizottság tagjainak, szavazatért cserébe.

Az egykori hírszerző ekkor már biztos volt abban, hogy Anglia ezzel nem tud versenyezni, de arra is rájött, hogy ilyen értékes információkat érdemes másnak is átadni. Így megkereste az FBI-t, amely aztán elindította a vizsgálatot, ami Blatter bukásához vezetett.

Nagyágyúk bevetésen

Azok az országok, amelyek szerették volna elnyerni a 2018-as vb rendezési jogát, a 2010-es dél-afrikai világbajnokság előtt mutatták be a pályázati anyagaikat az észak- és közép-amerikai, valamint a karibi labdarúgó-szövetségeket tömörítő CONCACAF választott képviselőinek.

A CONCACAF élén a trinidadi Jack Warner állt, aki vasmarokkal fogta össze a zóna 35 tagját: a hozzá lecsorgó kenőpénzekből juttatott az alsóbb szintekre is, cserébe azonban azt várta, hogy a tagok az ő szája íze szerint szavazzanak.

Warnert a FIFA egyik alelnökének is megválasztották, és egyértelmű volt: ha valaki szeretné megnyerni a vb-pályázatot, annak Warnernek kell a kedvére tennie.

Jack Warner egy bírósági tárgyalás után
Fotó: Annalicia Caruth / AFP

A 2018-as és a 2022-es pályázatokról 2010 decemberében döntöttek a FIFA zürichi központjában. A jelentkező országok igyekeztek mindent bevetni: az ausztrálok odareptették Elle MacPherson szupermodellt, az amerikaiak Morgan Freeman színészt és Bill Clinton korábbi elnököt. Az angol küldöttségben, stílusosan a válogatottra utalva, „három oroszlán” kapott helyet: David Cameron, miniszterelnök, Vilmos herceg, valamint az angol foci maga, David Beckham.

A Baur au Lac nevű, FIFA-tagok által előszeretettel használt luxushotelben tartott fogadáson Jack Warner kedvesen megölelte Vilmos herceget, így az angolok joggal hihették azt, hogy Warner – és az ő embereinek – szavazata az övék. Tévedtek.

És akkor leszállt Putyin

Miközben akkori és korábbi államférfiak ott tolongtak a FIFA nyolc, földalatti emelettel rendelkező modern épületében, Vlagyimir Putyin nem jelent meg a szavazás előtt. Távolmaradását azzal indokolta, hogy nem akarta befolyásolni a végrehajtó bizottság munkáját. Ott volt viszont Roman Abramovics orosz milliárdos, aki 2003-ban megvásárolt a Chelsea focicsapatát és igen jó viszonyt ápol Putyinnal.

Az oligarcha ráadásul pár hónappal korábban a johannesburgi programbemutatón is részt vett, és szemtanúk szerint az eseményt követően különmegbeszélést folytatott Sepp Blatterrel.

Fotó: Ben Queenborough / BPI / AFP

Nem utazott Zürichbe Barack Obama akkori amerikai elnök sem, bár a szavazás előtti nap felhívta Blattert, akivel az előző évben találkoztak egy fehér házi eseményen. Obama megkérdezte a FIFA-vezért, hogy mennyi az esélye az amerikai rendezésnek. Az USA pályázatát többször nyíltan méltató Blatter azt mondta: „Elnök úr, nehéz lesz.” Obama annyit válaszolt, „Köszönöm, sok szerencsét”, és letette a telefont.

Másnap Blatter ünnepélyes keretek között hirdette ki az eredményt: Oroszország rendezheti a 2018-as, Katar pedig a 2022-es világbajnokságot. Két olyan ország nyert, értetlenkedtek a kommentátorok, amelyek az összes jelentkező közül a legkevésbé voltak alkalmasak egy ilyen rendezvény lebonyolítására.

Néhány órával később, már magabiztos győztesként, Putyin is megérkezett Zürichbe és egy sebtében összehívott sajtótájékoztatón köszönetet mondott Sepp Blatternek, és kifejezte abbéli reményét, hogy a „pénzben úszó” Roman Abramovics besegít majd a stadionépítésbe. Egy újságíró meg is említette Putyinnak, milyen okosan időzítette az érkezését.

Putyin és Blatter találkozója Zürichben
Fotó:Aleksey Nikolskyi / RIA Novosti / AFP

Végjáték

Az angol küldöttség egyik tagja az eredményhirdetés után kérdőre vonta Jack Warnert, hogy miért nem Angliára szavazott, holott megígérte. Warner csak annyit válaszolt: „Ki fog minket megállítani?”

Azért csak sikerült: Jack Warnert 2015-ben a FIFA független etikai bizottsága örökre eltiltotta a sportággal kapcsolatos minden tevékenységtől, ugyanis kulcsszerepet játszott egy olyan átfogó rendszer működtetésében, amelyen keresztül illegális pénzek mozogtak.

Blatter jobban járt, őt 2015-ben csak hat évre tiltották el a sportágtól, ez azonban nem lehetett akadálya annak, hogy

idén júniusban Putyin személyes meghívására pár napot Oroszországban töltsön.

Mint mondta:

Azért vagyok itt, hogy élvezzem a világbajnokságot.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik