Hírek

Esélyes-e a vb-győzelemre Belgium?

Kele János
Kele János

2018. 06. 24. 13:17

Két csoportmeccs, két meggyőző, nagy különbségű győzelem – sokak szemében máris a torna egyik esélyesévé lépett elő Belgium. De vajon tényleg annyira jók, mint amennyire Tunézia és Panama ellen tűntek? Elemzünk.
Korábban a témában:

Diego Maradona, 1986. Minden idők talán legnagyobb egyéni teljesítménye a világbajnokságok történetében, és közte egy máig fennálló rekord: Maradona volt ugyanis az utolsó játékos, aki egymást követő két vb-meccsen is képes volt duplázni, amikor a negyeddöntőben és az elődöntőben is két gólt vállalt az angolok, valamint Belgium ellen.

Egészen szombatig. Akkor ugyanis jött Romelu Lukaku, és Tunézia ellen szerzett duplájával feliratkozott Maradona mellé a világbajnokságok történelemkönyvébe.

Az elmúlt napokban rengeteget olvashattunk arról, milyen nehéz körülmények közül indult a csatár, sőt, még az is kiderült, hogy a kölyökcsapatban lejátszott meccsei előtt az édesanyjának általában be kellett mutatnia a születési anyakönyvi kivonatát, hogy a résztvevők elhiggyék: a hatalmasra nőtt Romelu valóban gyerek még.

Amikor 16-17 éves kora környékén berobbant az Anderlechtnél (Juhász Roland tudna róla mesélni), a legtöbben szkeptikusak voltak vele kapcsolatban. A fizikai adottságai elképesztőnek tűntek, de nem mindenki volt képes megítélni, vajon nem pusztán ennek volt-e köszönhető az a rengeteg, ipari mennyiségű gól, amit a belga ifibajnokságokban összelapátolt.

A Tunézia elleni meccs összefoglalója, benne Lukaku duplájával:

Az Anderlechtnél aztán előbb az derült ki, hogy bőven alkalmas a felnőtt focira, majd az is, hogy belga szinten abszolút kiemelkedő a tudása és a gólérzékenysége. A Chelsea-be már gólkirályként igazolt, de ott nem jöttek be a számításai, és miután a 2013 augusztusában Európai Szuperkupa-meccsen tizenegyest hibázott a Bayern ellen, José Mourinho végleg lemondott róla. Korábban már szerepelt kölcsönben a West Bromwich Albionban, ezt követően pedig az Evertonhoz igazolt – először szintén csak kölcsönben, de egy szuper debütáló év után a liverpooliak éltek opciós jogukkal és megvették a támadót.

Két remek szezon után jött a Manchester United, kevés híján 75 millió fontért cserébe – érdekes módon José Mourinhóval, aki időközben rájött: talán hiba volt elengednie a belga csatár kezét anno. A United a teljes alapjátékát Lukakura építette a mögöttünk hagyott szezonban, a támadó pedig nem is volt hálátlan, összesen 27 góllal terhelte az ellenfelek hálóját. Ráadásul Zlatan Ibrahimovichoz képest a csapatjátékból is erősebben vette ki a részét, labda nélküli mozgásával területet nyitott társainak, és a védekezésben is fontos szerepe volt.

Nem véletlen, hogy a belga válogatott szövetségi kapitánya, Roberto Martínez is rá építi csapata támadójátékát. Lukaku az origó, hozzá alkalmazkodik a keret többi tagja, még olyan szupersztárok is, mint Eden Hazard, Kevin De Bruyne, vagy Dries Mertens. Martínez tisztában van vele:

ha akad egy csatára, aki megfelelő kiszolgálás mellett üzembiztosan termeli a gólokat, akkor neki kutya kötelessége olyan rendszert összerakni mögötte, amely alkalmas ennek biztosítására.

Ez a rendszer lett a fent látható, egészen hibrid 3-4-2-1. A három középhátvédből a két szélső (Toby Alderweireld és Jan Vertonghen) feladata kettős: egyrészt ki tudnak váltani a szélső védők helyére is, másrészt viszont általában nekik kell felcipelni a labdát a félpályáig. Előttük egy vérbeli labdaszerző (Axel Witsel) és egy mélységi irányító (De Bruyne) játszik, utóbbi szinte teljesen szabadon, mert a felfutásai alkalmával mögötte megnyíló területeket fedezi a mellette játszó védekező középpályás.

A formáció szélességét a két szárnyvédő adja: a baloldalon az eredetileg támadó szélső Yannick Ferreira-Carrasco, a másik vonal mellett pedig a poszt egyik legjobbja, a PSG-nél játszó Thomas Meunier. Előbbi a belga rendszer egyik leggyengébb pontja – mivel alapvetően tisztán támadó típusú játékos, gyakran marad mögötte hatalmas terület, amit Vertonghen ugyan igyekszik fedezni, de már a tunéziaiak ellen sem sikerült mindig maradéktalanul megoldania a feladatot.

Elöl a Hazard-Mertens-Lukaku hármas együttes mozgása a kulcs. A center lecövekel a leghátsó védő mellé, a leshatárra, és megpróbálja hátrébb mozgatni a vonalat, hogy ezzel területet nyisson az ellenfél középpályája mögött Hazard-nak és Mertensnek. De Bruyne feladata az, hogy egy felpasszal áttörje az ellenfél első védekezési vonalát, majd ő is sprinteljen be szabad emberként a támadó harmadba.

A belgák egy ilyen rendszerben lényegében egyszerre 6-7 emberrel tudnak támadni, nem véletlen, hogy egyelőre ők a torna legsikeresebb csapata a felállt védelmek feltörését tekintve. Igaz, azt is meg kell jegyezni, hogy eközben feltűnően sebezhetőek kontra ellen (Tunézia 16 lövéssel tudott próbálkozni ellenük), és a torna három leggyengébben védekező csapata közül játszottak eddig kettővel.

Úgy tűnt, egyensúlyban van a szerkezetünk, és aztán az egyéniségeink is meg tudták mutatni a tehetségüket. Nem kérdés, hogy képesek vagyunk gólokat szerezni, de a lényeg az, hogy megtaláljuk az egyensúlyt támadás és védekezés között, a megfelelő hozzáállás mellett

– mondta a meccs után Roberto Martínez.

Nem tudunk vitatkozni vele.

Nyitókép: Kevin C. Cox/Getty Images

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.