Hírek

Irán csendháborítással készült Ronaldo ellen

Mészáros Ábel
Mészáros Ábel

2018. 06. 25. 12:35

A jelek szerint Irán mindent bevet annak érdekében, hogy valahogy legyőzze Portugáliát és továbbjusson a világbajnokság egyenes kieséses szakaszába. Előzetesünk a vb hétfői napjára.
Korábban a témában:

Vasárnap véget a második csoportkör, és hétfőtől napi négy meccsel folytatódnak a küzdelmek. Mivel a harmadik, utolsó csoportkörben a találkozók nem egy esetben a továbbjutásról és a kiesésről döntenek, a fair play szellemében egyazon időpontokban rendezik az egyes csoportok meccseit.

A csoport, ahol már csak egy nyitott kérdés akad

A 16 órakor kezdődő párosmeccsekkel záruló A csoport előzetesét gyorsan lerendezhetjük, hiszen itt már minden eldőlt. A találkozókon egyetlen lényegi kérdésre adnak választ a csapatok: a két hatpontos és már továbbjutott Uruguay és Oroszország közül melyik lesz a csoportelső? A két nullapontos – Szaúd-Arábia, Egyiptom – maximum a pontszerzésért, a becsületéért hajt.

A házigazdáknak öt góllal jobb a gólkülönbsége, így nekik a döntetlen is elég ahhoz, hogy csoportelsőként június 30-án, Szocsiban, a B csoport második helyezettjével – Portugáliával vagy Spanyolországgal – az egyenes kieséses szakaszban találkozzanak.

Ott a papírforma spanyol elsőséget ígér, ezért uruguayi oldalon Óscar Tabárez minden bizonnyal azért nem tervezi a játékosai pihentetését, mert az egyenes kieséses szakaszban elkerülné Fernando Hierro alakulatát. Egy helyen azonban biztos változtatni kényszerül majd – José María Giménez combsérülése miatt hiányzik.

Az orosz válogatott a két együttes nyolc világbajnoki találkozójából hatot megnyert, míg Uruguay csak egyszer, 1970-ben tudott győzni, akkor is a 117. percben Victor Esparrago igencsak vicces találatával:

A Egyiptom-Szaúd Arábia meccsen a becsületen, a pontszerzésen kívül két kérdés maradt nyitott:

  1. a két egyaránt argentin szövetségi kapitány (Juan Antonio Pizzi és Hector Cúper) közül melyiket rúgják ki még a reptéren?
  2. Vajon pályára lép-e a 45 éves Esszam el-Hadari, mert ha igen, úgy az egyiptomi kapus lesz a vébék történetének legidősebb játékosa (eddig a kolumbiai Faryd Mondragón volt).

A B csoportban még akár meglepetés is lehet

A B csoport már más tészta, mert itt három csapat fut versenyt két helyért, így itt akadnak nyitott kérdések. A kevesebb sárga lapja miatt két kör után csoportelső Spanyolország, 20 órától a már kieső Marokkót fogadja Kalinyingrádban. A csoportkör során messze a legtöbb pontos passzt (768/meccs) felmutató spanyol válogatottnak valószínűleg az első gólig lehetnek gondjai a második legtöbbet szabálytalankodó Marokkó ellen (23 fault/meccs).

A vélhetően esős, felázott pályán persze a spanyolok az esélyesek, de akár meg is szenvedhetnek az agresszívan letámadó marokkóiak ellen. Fernando Hierro a hírek szerint egy Nacho-Carvajal és Thiago-Busquets  cserében gondolkodik, leginkább elővigyázatosságból (a barcelonai besárgult, és nem akarnak eltiltást kockáztatni).

Hervé Renard csapata pedig tovább folytatja küzdelmét a vébé legszimpatikusabb nullapontos csapata címért, és persze a Portugália ellen mellőzött Amine Harit, vagy az eddig még gól nélkül maradó Hakim Zijes is szívesen növelné piaci értékét egy szép búcsúval. Nagyon taktikázni nem érdemes a döntetlennel is továbbjutó spanyoloknak, mert a számítások szerint nekik jobb lenne megnyerni a csoportot, és így elkerülni a franciákkal, brazilokkal, németekkel (csoportmásodikként) teli ágat!

Carlos Queiroz megint?

A nap legnagyobb téttel bíró meccsét a négypontos Portugália és a hárompontos Irán vívja majd szintén este nyolctól. Mindkét csapat komoly továbbjutási reményekkel vághat neki a szaranszki derbinek. Extra pikantériát ad a meccsnek az a tény, hogy a jelenlegi iráni szövetségi kapitány, Carlos Queiroz, a nyolc évvel ezelőtti dél-afrikai vébén még a portugál válogatottat irányította, az 1989-91-es  kétszeres U20-as világbajnoki győztes portugál aranygenerációról nem is szólva, hiszen a mester tevőleges részese volt annak a sikernek is.

A válás 2010-ben, mint oly sokszor Queiroz karrierje során, nem sikeredett túl szépre, még egykori mentoráltja, Cristiano Ronaldo se nagyon marasztalta.

A spanyolok elleni 2010-es vb-kiesés óta viszont Irán csapatát irányítja, amiből a Sir Alex Ferguson által is nagyra tartott szakember az igencsak nehéz politikai-gazdasági körülmények ellenére Ázsia legkeményebb védelmét faragta. Azt, hogy az iráni a védelem mindenki ellen hatásos, nemcsak a 18 selejtezőn bekapott 5 gól, hanem az első két csoportmeccs is bizonyítja.

Nagy kérdés, hogy vajon Irán képes lesz-e a spanyolok ellen mutatott céltudatos játékkal most Fernando Santos válogatottját meglepni. Portugáliának akár a döntetlen is elég lehet a továbbjutáshoz, de a szervezett védelmek elleni labdabirtoklós játék nem igazán az erősségük, bármekkora sztárokkal is rendelkezzenek.

Santos mester a Marokkó elleni meccsel, ahol ismét Ronaldo volt a megmentő, nem volt elégedett, és többet kért csapatától. Egyet kell értenünk Queirozzsal, aki szerint Irán nyomás nélkül játszhat, míg az általa agyondicsért Portugáliának („megvan minden ahhoz, hogy világbajnokok legyenek”) jobb teljesítményt kell nyújtani, ami akár görcsössé is tehet őket.

A két csapat alapfelállásában jelentősebb változások nem várhatóak. Bár Iránnak a továbbjutásért győznie kellene, meglepetés lenne, ha feladná eddigi defenzív játékát, és talán csak az utolsó harminc percben fog kitámadni.

Így várhatóan egy ütős kis  4-1-4-1-es felállással lépnek pályára, és ismét a tornán legtöbb légipárbajban részt vevő, 26-ból 16-ot megnyerő Szardar Azmunra fogják felívelgetni a labdát. A Rubin Kazany csatárának egyébként a válogatottban nagyon megy a góllövés, 33 meccsen 23-szor volt eredményes. A vébén eddig azonban inkább nem sikerülnek a befejezései, emlékezzünk a Marokkó elleni óriási kihagyott ziccerére. A jól fejelő, de kicsit öreguras Pepe-Fonte páros ellen, azonban Azmunnak gólt kell lőnie, ha Irán tovább akar jutni. Iránt egyáltalán nem zavarná, ha ismét öngól, vagy éppen egy rögzített helyzet után jönne össze a találat.

Az iráni gólhoz vezető út egyben Portugália gyenge pontja is: Raphael Guerreirót valósággal elsodorta az Amrabat-Dirar vezette marokkói jobbszél. A spanyol meccsen csak végére beszálló holland gólkirály, Alireza Dzsahabahs, de a felfutó, atletikus Rezaeian is gondot okozhat itt a portugáloknak.

Guerreironak valószínűleg tehát segítség kell, és Joao Mario sok labdaeladása miatt Santos ismét megpróbálkozhat Bruno Fernandesszel. Joao Moutinho a hírek szerint influenzás, de úgy tűnik, vállalja a játékot, így William Carvalhóval uralhatják a középpályát. Bernardo Silvától egész Portugália várja a kiugró teljesítményt, eddig hiába, de ő bármikor tud egyet villanni. Elöl pedig ismét Goncalo Guedes lesz Ronaldo párja, az ő gyorsasága továbbra is nagy fegyver, még ha a támadóharmadban hozott döntései némi kívánnivalót is hagynak maga után. A gólokat persze Ronaldo szállíthatja, feltéve, ha a a hotelje előtt letáborozó iráni drukkerek hagyták aludni:

Annak megoldását, hogy egy kipihent, vagy egy kialvatlan, felidegesített Ronaldo veszélyesebb-e Iránra, az olvasókra bízzuk, mindenesetre mi egy kétgólos portugál sikert jósolunk, mint anno 2006. júniusában, Frankfurtban.

Foci-vb, 3. csoportkör, A és B csoport, program:

16:00 – Szaúd-Arábia – Egyiptom
Helyszín: Volgográd Aréna

16:00 – Uruguay – Oroszország
Helyszín: Cosmos Aréna

20:00 – Irán – Portugália
Helyszín: Mordovia Aréna

20:00 – Spanyolország – Marokkó
Helyszín: Kalinyingrád Stadion

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.