Bemutatjuk Ázsia Beckhamjét

Világvándor üzletember vagy japán nemzeti hős? Különcködő lázadó vagy követendő példa? Olyan élő legenda, igazi irányítózseni, aki nem kerülne be minden idők legjobb japán tizenegyébe? Alázatos csapattárs, velejéig profi világsztár vagy alibiző, önző robot? Minden idők legjobb ázsiai vb-gólszerzője mára már csak húszperces csere, aki ennyi idő alatt is képes meccseket eldönteni. Honda Keiszuke portréja.
Kapcsolódó cikkek

Mindkét karján karórát hord, saját bevallása szerint inkább már üzletember, mintsem futballista.Ő Keiszuke Honda. Japában sportújságot csak Kagavával és vele lehet eladni. Képtelen elszabadulni a mobiljától, hiszen lehet, hogy a tulajdonában lévő amerikai/ugandai/kambodzsai/osztrák klubnál épp akad valami elintéznivaló, de akár az ENSZ-ből is kereshetik. A pályafutása alatt Moszkvából és Milánóból is dicstelenül távozó 33 éves Honda vasárnap  épp Japánt mentette meg a Szenegál elleni mérkőzésen (2-2) azzal, hogy a 72. percben Kagava helyére beállt, majd a hét perccel később kiegyenlített, azaz pontot mentett a szigetország számára. Így:

Ki is az a korszakos japán futballista, aki a holtidényt civil szervezetekkel, üzletemberekkel és szegény gyerekekkel tölti? Miért érzi azonban kicsit mindenütt otthon magát Keiszuke Honda, és miért nem leli sehol sem a helyét?

Keizer Keiszuke, vagyis Keiszuke császár, így hívták a holland Venlo csapatának drukkerei a fiatal japán srácot, aki a másodosztályban 36 meccsen 16 gólt szerezve visszajuttatta az együttest az Eredivisiébe. A korábbi Venlo edző Sef Vergoossen még Japánban, a Nagoya Grampus Eight-nél (itt edzősködött Arsene Wenger , vagy éppen az Iránt vezető Carlos Queiroz is) figyelt fel a több poszton is bevethető, technikás Hondára, de elsősorban a remek fizikai adottságai és kiváló hozzáállása tűnt föl számára. A Japánból 2008-ban ingyen megszerzett labdarúgóra két Hollandiában eltöltött év után 2010 januárjában a CSZKA hatmillió euró ellenében megszerezte a Liverpool és az Everton orra elől. A dél-afrikai vébén mutatott remek játéka alapján ez potom összegnek tűnt, és egyesek a Kamerun ellen szerzett gólja, majd a dánok elleni szabadrúgásbombája – ilyenek miatt nevezték el Ázsia Beckhamjének – majd káprázatos gólpassza után már a japán Maradonája névvel illették!

A moszkvai kaland azonban amilyen jól indult, olyan kurtán-furcsán ért véget. Leonyid Szlutszkij csapata 2010 tavaszán a Sevillán még túljutott a Bajnokok Ligájában, és csak a későbbi győztes Inter tudta megállítani. Honda a vébé után azonban egyre inkább beleszürkült az orosz télbe és olykor már a kezdőből is kimaradt. A következő idény is felemásra sikerült, hiába tartották ligaszerte a legjobb irányítónak, öncélú játékával sokszor gátjává vált a csapatnak. Nem igazán tudott beilleszkedni. Profizmusát nem vitathatta senki, mégis az volt a társak érzése, hogy Honda viselkedése inkább végtelenül számító, megkomponált, gépszerű, mintsem természetes. A CSZKA legendája, Szergej Ignyasevic elmondása szerint négy év alatt kétszer jött el összejövetelekre, személyiségéről pedig álljon itt ez a mindent megmagyarázó idézet tőle:

Nem hiszem, hogy lettek volna hobbijai, nem profinak mondanám, Honda inkább olyan volt, mint egy robot.

A Lazio 12 milliós ajánlatának visszautasítását valószínűleg azóta már megbánta a CSZKA, hiszen Honda és menedzsere (a testvére Hirojuki) már 2013-ban tudatta a klubbal, hogy a játékos váltani szeretne. Az AC Milan végül ingyen szerezte meg 2014-ben, de 92 meccsen csak 11 gólt szerzett, és tízes mez ide, vagy oda, rengetegszer padozott. Mi sem mutatja jobban Honda milánói kudarcát annál, hogy a három esztendő legjobb pillanatait egy alig több, mint öt perces videóba bele lehetett sűríteni:

A négy évvel ezelőtti vébén Japán csúnyán leszerepelt, de Honda így is szerzett egy álomgólt Elefántcsontpart ellen:

A válogatottban a fordulópontot talán a rossz hírű, bundabotrány miatt később menesztett Javier Aguirre irányítása alatti 2015-ös Ázsia Kupa jelentette, ahol az Egyesült Arab Emirátusok ellen az ő kihagyott büntetőjével estek ki. Honda a torna előtt bő egy hónappal menesztett Vahid Halihodzic irányítása idején is többször ki-kimaradt a keretből, főleg Kagava Sindzsi és a többi Bundesligában edződött támadójátékos – Haragucsi, Uszami, Muto, Oszako – , illetve a spanyol különítmény (Inui és Sibaszaki) fejlődése és rendszeres játéklehetősége miatt.

Milánóból tavaly nyáron ingyen igazolt Mexikóba. A bemutatkozás kiválóra sikeredett, első meccsén öt perc után zörgette meg az ellenfél hálóját, mégis, várhatóan innen is továbbáll. A Pachucánal eltöltött év ugyan jól sikerült (29 meccs, 10 gól), de az ausztrál, kínai, thaiföldi ligák nagy lehetőségeket rejt nem csak Hondának, de cégének, a KSK-csoportnak is.  A vállalkozás számos üzleti terület és érdek mellett olyan humanitárius célokat tűzött ki magának, mint a szegénység és oktatás kapcsolatának alapos tanulmányozása. YUME (japánul álmot jelent), Honda dizájncége ebben nyújt segítséget az Unesconak, amelynek a labdarúgó 2016 óta képviselője.

A Szenegál ellen a 78. percben megszerzett pontmentő gólja mindenesetre marketingfogásnak sem rossz; mint tudjuk egy vébégól mindig milliókat emel egy játékos árán, hát még akkor egy világmárka, „Ázsia Beckhamje”, minden idők legjobb ázsiai gólszerzője brandjén?

Kiemelt kép:  Benjamin Ceremel / AFP