Hírek

Hat gólt lőtt Anglia, mégsem elégedett a kapitány

Anglia történelme legnagyobb különbségű győzelmét aratta, amikor vasárnap 6-1-re kiütötte Panamát. A mérkőzés után ennek ellenére az angolok szövetségi kapitánya, Gareth Southgate nem volt túl boldog.

Anglia simán elverte Panamát
Harry Kane mesterhármasával és rendkívül könnyed játékkal menetelt a legjobb 16 közé Anglia.

A kapitány homlokán azért jelentek meg ráncok, mert a 6-0-s siker egyúttal a csoport élére is röpítette volna a csapatot, mivel azonban gólt kapott az együttes, maradt a második helyen Belgium mögött.

Nem tetszett sem a kezdés, sem a bekapott gól. Persze az ezek közötti rész elég jó volt, de hiper-kritikus vagyok. Furcsa érzés, mivel a Tunézia elleni győzelmet jobban élveztem a feszültség miatt, hogy az utolsó pillanatban sikerült átlépnünk a képzeletbeli vonalat. Aznap több tekintetben jobbak voltunk, ma viszont a kapu előtt teljesítettünk jól. Ugyanakkor tudom, milyen sokan néztek minket otthon vasárnap délután és nagyszerű érzés, hogy ennyi embernek okoztunk örömöt.

– foglalta össze mondandóját az angolok kapitánya.

Persze elképzelhető az is, hogy Southgate a belső viszályok miatt nem tudott felhőtlenül örülni. Mindemellett legyünk őszinték, az angoloknak nem lehet igazán panasza a vasárnapi eredményre. A csoportgyőzelemről Belgium-Anglia mérkőzés dönt majd, döntetlen esetén a belgák végeznek első helyen.

Kiemelt fotó: Clive Brunskill/Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik