A szaúdi kapitány azt hitte, még mindig Chilét irányítja

Az előzetes várakozásokhoz képest megdöbbentően sima, már-már megalázó vereséget mért Szaúd-Arábia válogatottjára a világbajnokság csütörtök délutáni nyitómeccsén Oroszország.

Sztanyiszlav Csercseszov csapatát Alan Dzagojev korai sérülése sem zökkentette ki, és a csereként beálló Gyenyisz Cserisev, valamint a több nagy klub által is figyelt Alekszandr Golovin remek játékának köszönhetően 5-0-ra mosták le ellenfelüket. Négy meccsképen elemezzük, hogyan.

A meccs előtt három fő kérdést azonosítottunk:

• mennyire képes lelassítani a játék tempóját a szaúdi csapat,
• milyen széles arcvonalon tudnak majd támadni az oroszok,
• tudnak-e, és ha igen, milyen módon védekezni az ázsiaiak kontrái ellen a hazaiak.

Ehhez képest komoly meglepetést okozott, hogy a labdát inkább Szaúd-Arábia birtokolta, kontrákra pedig egyértelműen az oroszok játszottak a meccsen.

Csercseszov kapitány az előzetes várakozásokhoz képest több helyen variált: Zsirkov került a védelem baloldalára, középen Kutyepov kiszorította Granatot a veterán Ignasevics mellől, Gazinszkij pedig bekerült Zobnyin mellé a középpályán, hogy Golovin és Dzagojev is szabadabban mehessen előre. Miután utóbbi a 25. percben megsérült, annyi változott, hogy Golovin behúzódott középre, a csatár Szmolov mögé, a beálló Cserisev pedig egyértelműen balszélsőt játszott.

A túloldalon Juan Antonio Pizzi kapitány egyedül támadóposzton keverte meg a lapjait azzal, hogy az eredendően inkább szélső Al-Mouvallad helyett a hamisítatlan center Al-Sahlavi játszott csatárt. A változtatásnak végül azonban nem lett jelentősége, a szaúdiak ugyanis egyértelmű, ám meglehetősen meddő labdabirtoklási fölényük ellenére

lényegében képtelenek voltak eljutni az oroszok tizenhatosának környékére.

Ennek kettős oka volt: egyik oldalról az, hogy az oroszok nagyon kompakt, nagyon tömör 4-4-2-es falat húztak a saját térfelükre (pláne 1-0 után), a másikról pedig az, hogy a szaúdi csapat feltűnő zavart mutatott, amikor labdát kellett birtokolnia. Pontosabban: azok a játékosai, akik sokat cipelték a labdát, nem tudtak vele mit kezdeni. De nézzük részletesebben.

A kivágott jelenet látványosan mutatja meg a szaúdiak legnagyobb problémáit. Egyrészt a két orosz csatár okos helyezkedéssel, a fedezőárnyékukat használva kiveszi a játékból Otaifot, aki az ázsiaiak mélységi irányítója volt a meccsen.

Másrészt Pizzi mindkét szélső hátvédje agyig feltolva játszik, ami egyúttal azt is jelenti, hogy egyikük sem megjátszható a labdakihozatali fázisban. Ennek az eredménye lett, hogy a szaúdiak nehézkes, lassan gondolkodó, nehezen forduló, darabos középső bekkjei, Omar és Oszama Havszavi nyakába szakadt a játék szervezésének feladata. Erre még rátett egy lapáttal az is, hogy Zobnyin kvázi követő emberfogással vette ki a játékból a befelé mozgó, a mögötte játszó szélső hátvédnek folyosót nyitó Al-Doszarit.

A szaúdiak teljesen hatástalan, lassú, kiszámítható labdajáratásainak következményeképp az oroszok rengeteg labdát tudtak szerezni a középső harmadban – főleg Otaifot csapdázták gyakran -, és azokkal aztán rendezetlen védelemre ráindulni. Mivel Pizzi utasításainak megfelelően a szaúdiak mindkét szélső hátvédje borzasztóan magasra tolva játszott, gyakori meccskép volt, hogy az oroszok előtt a védelem mindkét oldalán hatalmas folyosók nyíltak – amiket aztán ők az idő előrehaladtával már kifejezetten provokáltak is.

A fenti jelenetben az látszik, hogy Zsirkov felfutásával az oroszok túltöltik a szaúdi védelem jobboldalát, amely ennek következtében eltolódik – ám a balbekk Sahrani lassan, flegmán fut vissza, és mögötte hatalmas terület nyílik meg.

Mivel a szaúdiak labdajáratásuk folyamatosságának biztosítása miatt gyémánt középpályával próbáltak játszani – azaz mindkét szélsőjük sokat mozgott befelé -, mind a baloldalon Sahrani, mind a jobbszélen Al-Buraik kénytelen volt egyre inkább előrefelé játszani a meccsen. Az oroszok ezt kihasználva folyamatosan váltogatták védekező alapállásukat: hol magasan letámadva zavarták a lassúcska ázsiai labdakihozatalokat, hol egészen mélyen visszahúzódtak a saját térfelükre egy kompakt 4-4-2-es sündisznóállásban, hogy abból vezessék a kontráikat.

Veszélyt inkább az előbbiből alakítottak ki, mint ahogyan az a fenti meccsképen is kiválóan látszik. Otaifot csapdázták le, aztán pedig – kihasználva, hogy mindkét szaúdi szélső bekk jócskán előrefutott a támadással – lendületből vezethették rá a két középső védőre, akiknek mindkét oldalán tízméteres folyosók nyíltak meg Cserisev, illetve Szmolov/Szamedov előtt.

Összességében a meccs azt bizonyította: hiába a stílusközpontú, identitás-vezérelt kapitányi gondolkodás, egy válogatott kispadján sokkal üdvösebb lehet a meglévő állományhoz alkalmazkodni.

Már sosem tudjuk meg, milyen játékra lettek volna képesek a szaúdiak, ha nem tölti a teljes tavaszt lábadozással legjobb játékosuk, a vérbeli irányító Al-Abed, de ha már így alakult, talán okosabb lett volna, ha Pizzi változtat alapállásán, és legalább egy fokkal kevésbé támadóra hangolja csapatát.

A nyitómeccsen ugyanis nagyjából fél óra elteltével látszott, hogy ez a keret, ezekkel a minőségű – kis területen egyébként olykor kifejezetten tetszetősen passzolgató – játékosokkal arra a fajta pozíciós játékra, és labdatartós, domináns focira, amit az edzője elvár, nem képes – sőt, ehelyett tálcán kínálja a lehetőségeket ellenfelének a gólszerzésre.

Kiemelt képünkön: Antonio Pizzi Fotó: Patrik Stollarz / AFP