Két köpés a dús hajkoronába
A focisták köpködnek. Ez ugyanolyan alapvetés, mint hogy kifújják az orrukat, mikor a kamera épp őket mutatja, vagy hogy néha felrúgják az ellenfelet, ha az gyorsabb, netán ügyesebb is náluk. Frank Rijkaard a holland válogatott és a Milan meghatározó játékosa volt, nem az a favágó típus,
Persze lehet azt mondani, hogy a holland és a német válogatott kellően rühelli egymást, egy rotterdami vb-selejtezőn például a holland szurkolók Adolf Hitlerhez hasonlították a német klasszist, Lothar Matthäust, Rijkaard mégis szintet ugrott tahóságban az 1990-es vébé nyolcaddöntőjében.
Az egész úgy kezdődött, hogy a holland felrúgta Rudi Völlert, és sárgát kapott érte, amivel eldőlt, hogy ha csapata továbbjut, nem játszhat a negyeddöntőben.
A német csatár érthetően kiakadt, megfenyegette a holland lámát, de ezzel csak azt érte el, hogy ő is kapott egy sárgát. Az esetet követő szabadrúgásnál Völler látszólag mindent megpróbált, hogy ne ütközzön össze Hans van Breukelen kapussal, de Rijkaardnál megint kihúzta a gyufát, kapott némi hajcibálást és taposást, az újabb kakaskodásnak pedig páros kiállítás lett a vége.
Rijkaard viszont nem nyugodott le még ekkor sem, zárásként még egy nyáltámadást indított Völler ellen, végleg leírva magát ezzel a jóérzésű szurkolóknál.
Egy fantasztikus pályafutás dicstelen befejezése
Alessando Nesta a futball történetének egyik legelegánsabb védője volt, az olaszok védelmi miniszteréből hiányzott Sergio Ramos a „cél szentesíti az eszközt” címszóval előhúzott alattomossága, neki nem kellett csúnya dolgokat bevetnie, mert úgy olvasta a játékot és olyan ütemérzéke volt, ami még Lionel Messit is felbosszantotta.
Nesta legnagyobb gyengéje a sérülékenysége volt, mindhárom vébéjén kidőlt, és 2006-ban ennek döntő jelentősége volt.
A helyére ugyanis a Serie A egyik korszakos henteseként elkönyvelt Marco Materazzi került,
A továbbjutásról döntő csehek elleni csoportmeccsen Nesta helyére érkezve fejelte az első olasz gólt, majd a döntőben ő egyenlített Zidane bepanenkázott tizenegyese után.
Mégsem erről esik szó, hanem arról, amikor a hosszabbításban kijött Materazziból a hamu alatt szunnyadó őstulok. Előbb belecsípett Zidane-be, majd jött a szájkarate, és végül a franciák sztárja mellbe fejelte az őt provokáló olaszt.
Sokféle teória keringett arról, hogy mit is mondott pontosan Materazzi, az egyik szerint terroristának nevezte Zidane-t, a másik azt állította, hogy a családjának kívánt halált és hasonlóan kedves dolgokat,
A durvulásra amúgy is hajlamos Zidane (lásd az 1998-as vébén bemutatott taposást) így pályafutása utolsó meccsét idő előtt fejezte be, mert bár Horacio Elizondo nem látta az esetet, a negyedik játékvezető lebuktatta a tettest.
Aki magányosan ballagott le a pályáról a vb-trófea mellett elhaladva, amit 1998-ban éppen az ő fejének köszönhetően szereztek meg a franciák, akik vezérük nélkül végül elbukták a tizenegyespárbajt.
Sokkoló roham a vb-döntő napján
Ha már az 1998-as torna előkerült, érdemes újra megnyitni a Ronaldo-rejtély nevű dossziét. Nagyjából 70 perccel a világbajnokság döntője előtt kapták kézhez az újságírók a kezdőcsapatokat, és biztosak vagyunk benne, hogy a legtöbbjük hitetlenkedve dörzsölte a szemét.
A brazilok kezdőjéből ugyanis hiányzott a csapat házi gólkirálya, a négy gólnál járó Ronaldo, helyette a hazájában az Állat becenévre hallgató Edmundo került a támadósorba.
A sajtóközpontban hatalmas káosz támadt, hiszen nincs az a dilettáns edző, aki kihagyná a legnagyobb kincsét a legfontosabb meccsen.
Az első hírek arról szóltak, hogy Ronaldo bokasérülést szenvedett a hollandok elleni elődöntőben, de aztán jött az újabb fordulat,
Ettől persze még gyanúsabbá vált a dolog, a bevonuláskor és a himnuszok alatt mindenki árgus szemmel figyelte Ronaldót, aki felvette a pókerarcot, látszólag tehát minden rendben volt.
miközben a franciák a hatalmas kedvvel futballozó Zidane vezérletével sziporkáztak.
A hazaiak tízese két szögletből fejelt góllal még nagyobb apátiába taszította a brazilokat, akik a Marcel Desailly kiállítása miatti emberelőnnyel sem tudtak mit kezdeni, sőt a végén Emmanuel Petit egy újabb góllal még jobban megforgatta bennük a kést.
Brazília egyszerre volt dühös és csalódott, mindenki válaszokat akart, mi történt Ronaldóval és mi lelte a többieket. Mario Zagallo, a selecao kapitánya később bevallotta, az egész első félidőben azon töprengett, lekapja-e Ronaldót a pályáról, de attól félt, elsöpri a népharag, ha legjobb csatárát kivonja a forgalomból.
A háttérben arról is suttogni kezdtek, hogy Ronaldónak mindenáron pályára kellett lépnie, mivel a brazil szövetséget óriási összeggel támogató Nike ragaszkodott ahhoz, hogy a cég reklámarca szerepeljen a legnagyobb presztízzsel bíró meccsen.
Az gyorsan kiderült, hogy a bokasérülés csak egy elterelő hadművelet volt. A csapat éppen az ebéd utáni csendes pihenőre készülődött, amikor Roberto Carlos arra lett figyelmes, hogy Ronaldónak rohama van, az egész teste remegni kezd, és gyorsan segítségért kiáltott. César Sampaio és Edmundo ért oda leggyorsabban, és kihúzták Ronaldo nyelvét, nehogy lenyelje a nagyjából 30-40 másodpercig tartó roham közben.
Hogy pontosan mi váltotta ki a rohamot, az szintén nem egyértelmű, az O Globo nevű újság egy jól értesült embertől azt hallotta, hogy a döntő reggelén Ronaldónak kortizont és fájdalomcsillapítót adtak be a korábbi térdsérülése miatt, és ez a mix üthette ki.
A futball négy év múlva kárpótolta minden idők egyik legnagyobb játékosát, amikor gólkirályként vezette a világ tetejére a brazil csapatot.
Az életébe került egy szerencsétlen mozdulat
Az 1994-es világbajnokság több okból is újdonsággal szolgált, ez volt az első torna, amit az Egyesült Államokban rendeztek, eltörölték a hazaadást, hogy ezzel is gyorsítsák a játékot, és először került sor olyan vb-döntőre, amely büntetőkkel dőlt el.
A sokszor fura dolgokat nyilatkozó Pelé a világbajnokság előtt Kolumbiát nevezte meg a meglepetéscsapatnak, amelytől azt várta, hogy legalább a legjobb négy közé eljut.
Mivel akkoriban olyan nevek szerepeltek a csapatban, mint Carlos Valderrama, Faustino Asprilla vagy Freddy Rincón, a csapatban benne volt a potenciál, ezt igazolta a vb-selejtezők utolsó fordulója is, amikor 5-0-s győzelmet aratott Buenos Airesban, pótselejtezőre küldve ezzel az argentinokat.
Francisco Maturana csapata nagy reménnyel érkezett az USA-ba, a kezdés mégis katasztrofálisra sikerült, a kissé talán lesajnált románok ugyanis 3-1-re lepofozták Kolumbiát, Gheorghe Hagi majdnem az oldalvonal mellett elengedett lövéssel lepett meg mindenkit, főleg Óscar Córdoba kapust.
A vereség egy csapásra megváltoztatta a hangulatot, mind a játékosok, mind Maturana kapitány halálos fenyegetéseket kaptak, de úgy tűnt, az USA elleni meccsen megfordulhat a széljárás, a meccs elején legalábbis sorra dolgozta ki a helyzeteket Kolumbia.
Gól mégis a másik kapunál született, John Harkes beadásába a menteni igyekvő Andrés Escobar olyan szerencsétlenül csúszott bele, hogy a labda a saját kapujába csorgott. Az amúgy is ideges csapat ettől aztán mentálisan a padlóra került, így törvényszerű volt az újabb vereség.
A későbbi történtek fényében hátborzongató, amit Escobar testvére, Maria Ester nyilatkozott 9 éves kisfia öngól utáni reakciójáról.
Anya, Andrést meg fogják ölni ezért az öngólért, mondta nekem. Azt feleltem, nem, édesem, az embereket nem ölik meg a hibáik miatt. Kolumbiában mindenki szereti Andrést.
Maga a játékos az egyik kolumbiai lapban osztotta meg érzéseit és gondolatait, arra biztatta az embereket, hogy tovább kell menni, és a nehézségek ellenére talpra kell állni, mert az élet nem érhet így véget.
Pedig pontosan így történt. A végzetes éjszakán Escobar úgy érezte, ki kell mozdulnia, emberek közé akar menni, hogy ezzel is érzékeltesse, túltette magát a történteken, így aztán nem hagyta, hogy a barátai lebeszéljék.
Eleinte próbálta meggyőzni őket, hogy egy olyan hiba történt, amely minden futballmeccsen előfordulhat, de a négy férfi csak folytatta az inzultálását. Amikor a kocsijához ment, hogy otthagyja őket, szóváltás kerekedett, majd az egyik támadó fegyvert rántott, és hat golyót eresztett Escobarba, akinek nem volt esélye a túlélésre.
A szemtanúk feljegyezték az elkövetők autóját, amely a Gallón fivérekhez, Pedróhoz és Juanhoz tartozott, akik korábban a hírhedt drogbáróknak, Pablo Escobarnak dolgoztak, majd a halála után átpártoltak egy másik kartellhez.
A bizonyíték ellenére a két Gallón büntetlenül megúszta az esetet, és végül az egyik testőrük, Humberto Castro Munoz került a börtönbe,
Sokáig tartotta magát az az elmélet, hogy Escobart a vb-vel kapcsolatos sportfogadáson rengeteg pénzt bukó maffia ölette meg, de úgy tűnik, az a reálisabb verzió, hogy a Pablo Escobar halála miatt kialakult interregnumban a Gallónok olyan hatalomra tettek szert, hogy nem tűrték, ha valaki visszaszól nekik.
Andrés Escobart 100 ezer ember kísérte utolsó útjára, temetése az erőszak elleni tüntetésbe fordult.
A vébé, ahol sikk volt szétrúgni egymást a pályán
Az 1962-es chilei világbajnokság úgy indult, mintha a játékosok a futball helyett a ketrecharcot választották volna,
A Bulgária-Argentína találkozón összesen 69 szabálytalanságot fújt le a játékvezető, vagyis átlagban 78 másodpercenként dolga akadt. Az oroszok Jugoszlávia elleni mérkőzésén Eduard Dubinszkij járt rosszul, akinek Muhamed Mujic törte el a lábát, és bár a FIFA-nál ezért nem járt eltiltás, a jugoszláv szövetség egy évre elmeszelte a vétkest.
A Chile-Olaszország meccs előtt is számítani lehetett a paprikás hangulatra, mivel az olasz újságok meglehetősen lesújtó képet festettek Santiago de Chiléről, amelynek lakósait alkoholistának és alultápláltnak titulálták, és azt is írták, hogy teljes negyedeket különítettek el a prostituáltak számára.
A meccset eredetileg spanyol játékvezető fújta volna, de az olaszok a közös nyelv miatt tiltakoztak, így az angol Ken Aston kapta a találkozót, aki Chilének már vezetett az első fordulóban.
Mindössze négy percet kellett várni az első kiállításra, az olasz Giorgio Ferrinit küldte le Aston törlesztés miatt, de jó tíz percbe telt, mire a rendőrök segítségével sikerült levonszolni a pályáról. A Mirror azt írta tudósításában, hogy a pálya percek alatt csatatérré változott, ahol a játékosoknak egy céljuk volt, minél nagyobbat rúgni a közelben lévő ellenfélbe.
Leonel Sánchez profi bokszoló apját utánozva egy balhoroggal eltörte az olasz csapatkapitány, Humberto Maschio orrát, majd behúzott egyet Mario Davidnak is. David később meglehetősen látványosan adta vissza a kölcsönt, a levegőben repülve vállon talpalta ellenfelét, amiért ő is megkapta a levonulási parancsot az angol bírótól.
Chile végül a kettős emberelőnyét meglovagolva 2-0-ra nyert, Aston pedig nem túl korrekt módon a partjelzőkre kente az egészet, mondván, nem látták a vitás eseteket, és emiatt nem segítettek eléggé ezek megítélésében.
Az olaszok a nyilatkozataikban áldozatnak állították be magukat, a két nemzet pedig tovább folytatta a csatározást,
Chile aztán a brazilok ellen is balhés meccset vívott, két embert is kiállítottak, köztük a brazilok legjobbját, a cselkirály Garrinchát, akinél egy idő után elszakadt a cérna a folyamatos rugdosás miatt.
Úgy tűnt, a brazilok nemzeti hőse nem játszhat a csehszlovákok elleni döntőben, de ekkor jött a váratlan fordulat, eltűnt ugyanis az uruguayi partjelző, Esteban Marino, akinek a fegyelmi bizottság előtt kellett volna igazolnia, hogy látta Garrincha kiállítást érő megmozdulását. Az eltűnés mögött egy brazil bíró, John Etzel állt, aki 10 ezer dollárt ajánlott fel Marinónak, ha nem megy el tanúskodni Garrincha ellen.
Így aztán Brazília fellélegezhetett, Garrincha pályára lépett, és a 3-1-es győzelemmel a selecao megvédte vb-címét.
Etzel később azzal kérkedett, hogy az ország neki köszönheti a második vb-sikerét, és hogy micsoda simlis figura, azt azzal is elárulta, hogy elismerte, Marino végül csak a beígért összeg felét, vagyis 5 ezer dollárt kapott meg.
