Hírek

Vb 2018: ne nézd vissza a lassítást, mert megbánod

A játékvezetők sokkal szigorúbban ítélik meg azokat a szituációkat, amiket lassítva visszanéznek, mint amiket normál sebességgel – írja a Psychonomic Society című folyóirat.

A tudományos kutatást Dr. Jochim Spitz, Prof. W. Helsen és kollégái végezték el. Öt európai országból kiválasztott 88 játékvezetőnek mutattak meg utólag hatvan kiválasztott szabálytalanságot. Olyat, amelyeket az eredeti mérkőzés játékvezetője a helyszínen azonnal sárga lappal büntetett.

Két független, nemzetközi tapasztalattal is rendelkező, egykori bírót választottak ki szakértőnek, akik referencia pontként meghatározták, hogy az adott szituáció mit érdemelne, majd a kutatásban résztvevő bírók is osztályozták a videókon látható szabálytalanságokat úgy, hogy meccshelyzetben sárga, piros, vagy semmilyen lapot nem adnának érte.

A kutatók nem fedeztek fel lényegi különbséget a szabálytalanságok megállapítása kapcsán a lassított felvételt néző, illetve a valós időben néző játékvezetők között. Ugyanakkor a szándék megítélésében már voltak különbségek.

Azok a játékvezetők, akik lassítva nézték vissza a szituációkat, többször adtak piros lapot, mint akik nem lassítva nézték a jeleneteket.

Dr. Spitz, a tanulmány vezetője szerint a kutatásuk bebizonyította, hogy a lassított felvételek nézésekor sokkal jobban a szándékosság mértékére figyeltek a játékvezetők. Arra koncentráltak, hogy a szabálytalanság figyelmetlenségből, meggondolatlanságból (sárga lap), vagy túlzott erőszakosságból (piros lap) történt-e. Az eredmény, miszerint a lassított felvételeket nagyobb játékvezetői szigor követte, arra enged következtetni, hogy a videobírói rendszert a jelenleginél pontosabb irányelvekhez kössék. Azt, amit az idei, 2018-as oroszországi világbajnokságon használnak először.

Belehal a futball a videobíróba, de nincs más útja, mint a videobíró bevezetése
A technológia használata elkerülhetetlen, miközben tudható, hogy megoldást és megnyugvást a reform sem hozhat.

A kutatók szerint a lassított visszajátszások hasznosak tudnak lenni bizonyos szituációkban. Kontaktok megítélésében, azonban nem biztos, hogy ez a legjobb eszköz az olyan döntések meghozatalára, amelyekben az emberi viselkedést és szándékot kell megítélni.

Dr. Spitz elmagyarázta, hogy a lassított felvételek tisztázhatják, hogy ki és hol követte el a szabálytalanságot, büntetőterületen belül vagy kívül, les volt-e, vagy sem, de a szándékosságot már nehezebben lehet megállapítani általa.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik