Oroszország a meccs elején nekiesett a horvátoknak, az első félidőben kiváló focit és két gólt láthattunk. A második játékrészben visszaesett a színvonal, inkább a küzdős játék dominált, a csapatok nem is bírtak egymással, így ahogy a nyolcaddöntőben, úgy most is hosszabbítást játszott a két válogatott – csak most egymás ellen.
A hosszabbításban először Horvátország villant meg, Vida fejesével úgy tűnt, hogy eldőlt a meccs, ám a 115. percben jött a dráma, és Fernandes kiegyenlített.
A tizenegyeseknél a horvátok higgadtabbak voltak, és ismét Ivan Rakiticnek kellett eldöntenie a továbbjutás kérdését. Horvátország 1998 után újra elődöntős, a legjobb négy között Anglia ellen játszhatnak majd július 11-én, szerdán.