Élő Közvetítés

Világszenzáció, kiesett Spanyolország

Júl. 1. Július 1. 16:00
Moszkva Luzsnyiki Stadion
Nyolcaddöntő
2:3

Szergej Ignasevics
S. Ignasevics
12
Gerard Piqué
G. Piqué
40
Artyom Dzjuba
A. Dzjuba
41
Ilja Kutepov
I. Kutepov
54
Roman Zobnyin
R. Zobnyin
71

A házigazdák csapata túlbiztosított felállásban kezdett, az öt védő előtt a középpályán három szűrő helyezkedett, és két zavaró támadójuk is visszazárt a saját térfelükre. A szerencsés öngóllal vezetést szerző spanyolok a folytatásban kedvükre adogathattak és lassították az iramot, mert az oroszok hátrányban sem változtattak a taktikájukon.

A szünethez közeledve az egyik orosz kontrát sikerült lövéssel zárniuk a hazaiaknak, amitől megjött a kedvük, és kicsit bátrabb támadójátékot vállaltak fel. Az egyenlítő góljukat viszont veszélyes helyzet nélkül, büntetőből szerezték. Ezt követően a spanyolok próbáltak ismét kapura is veszélyes játékot bemutatni, de ehhez nem tudták a tempójukat eléggé felpörgetni.

A spanyol csapat úgy jött ki a második félidőre, hogy visszaveszi a vezetést és eldönti a továbbjutást, de mezőnyfölénye nem mutatkozott meg helyzetekben is, idővel pedig a lendülete is elfogyott. A 60. perctől eseménytelenül teltek a percek, a mezőnyjátékosok a félpálya és az orosz tizenhatos között helyezkedtek, így besűrűsödött a középpálya. A körülményes spanyolok ritkán tudtak áttörni, az oroszoknak pedig ez eleve nem állt szándékukban. A 87. percben Iniesta 17 méterről leadott lövését vetődve védte Akinfejev, az orosz kapust amúgy nem dolgoztatták meg a spanyolok, így jöhetett a vb első hosszabbítása.

A kétszer tizenöt perc ráadás sem hozott újabb találatot, így következtek a tizenegyesek, melyekben a hazaiak 4-3-ra jobbnak bizonyultak, a spanyoloknál Koke és Iago Aspas hibázott.

Összefoglaló:

Az orosz válogatott a negyeddöntőben a Horvátország-Dánia mérkőzés továbbjutójával találkozik július 7-én, Szocsiban.

Foci-vb, nyolcaddöntő:

Oroszország-Spanyolország 1-1 (1-1, 0-0, 0-0), tizenegyesekkel: 4-3
Moszkva, Luzsnyiki Stadion, 78 011 néző, v.: Björn Kuipers (holland)

Oroszország: Igor Akinfejev – Mario Fernandes, Szergej Ignasevics, Ilja Kutepov, Fjodor Kudrjasov, Jurij Zsirkov (Vlagyimir Granat, a szünetben) – Alekszandr Szamedov (Gyenyisz Cserisev, 61.), Roman Zobnyin, Daler Kuzjajev (Alekszandr Erohin, 97.) – Alekszandr Golovin, Artyom Dzjuba (Fjodor Szmolov, 65.)

Spanyolország: David de Gea – Nacho (Dani Carvajal, 70.), Gerard Piqué, Sergio Ramos, Jordi Alba – Sergio Busquets, Koke – Marco Asensio (Rodrigo, 104.), Isco, David Silva (Andrés Iniesta, 67.) – Diego Costa (Iago Aspas, 80.)

gólszerzők: Dzjuba (41. – büntetőből), illetve Ignasevics (12. – öngól)
sárga lap: Kutepov (54.), Zobnyin (71.), illetve Piqué (40.)

Kezdünk

Spanyolország kezdi a hosszabbítást.

Minimum 4 perc

A hosszabbítás 4 perc, ennyi ideje van Spanyolországnak begyűrnie egy gólt.

Csatárt cserél Spanyolország

Iago Aspas érkezik Diego Costa helyett. Rettentően ötlettelen a spanyol válogatott, hátha majd ő segít begyötörni a győztes találatot.

Iniesta a házban

Az oroszok már hármat cseréltek, a spanyol válogatottnál most jön az első váltás: Andrés Iniesta érkezik David Silva helyére.

Lassú spanyolok

Az orosz válogatott bátran futballozik, a spanyolok viszont még mindig kényelmesek. Lassan passzolgatnak a középpályán és a tizenhatos előtt, nincsenek meg a labda nélküli mozgások. Az 58. percig kellett várni az első szögletrükre, ez sok mindent elmond.

Folytatjuk

A játék igazából ott folytatódott, ahol a félidő végén befejeződött: a spanyolok támadgatnak, passzolgatnak, néha még kapura is fordulnak, de jelenleg ezek a próbálkozások erőtlennek tűnnek.

Második félidő

A második játékrészt az oroszok kezdik, de előtte cserélnek egyet: Zsirkov helyett Granat veszi át.

Félidő

Oroszország 40 percig nem mutatott életjelet, ám egy semmiből jövő tizenegyessel mégis ki tudott egyenlíteni a meccset uraló spanyolok ellen. A spanyol válogatott nagyszerűen kezdett, ám a félidő második felében visszavett a tempóból és csúnyán ráfizetett erre. 15 perc szünet következik.

Nem egy súlycsoport

A spanyolok játéka a labdatartásra épül, no de ennyire? Egészen elképeesttő a különbség a két csapat között, hiába jön a lelátóról a Russija, Russija.

Langyos egy picit

A kommentátor, Hajdu B. István meg is jegyzi, hogy ez a meccs egy csendes délutáni labdázgatásra hajaz. És tényleg, az előbb kiírtak egy adatot: 231 spanyolra 58 orosz passzt láthattunk. Osztálykülönbség.

Félidő fele

Elment már a félidő fele, és az orosz válogatottnak igen kevés esélye van egyáltalán a térfelet átlépnie. Isco nagyon él a spanyol középpályán, maximum a spanyol hátvédek hibájában bízhat a házigazda.

Hangulat

Rögtön nagy csend lett a Luzsnyikiben, érezhetően megfogta az oroszokat a gól. A spanyolok közben cicáznak az ellenféllel, nem úgy tűnik, mint akik nagy nyomás alatt játszanának – a labda alig van az orosz válogatottnál.

Iniesta

Nagyon ritka látni Andrés Iniestát a spanyol kispadon: nagy tornákon 2010 óta mindig, minden egyes spanyol-meccsen kezdett. Egy korszak vége.

Nincs meglepetés

Ahogy arra számítani lehetett, nem igazán lesz az oroszoknál a labda, a kontrákban bízhatnak a hazaiak. A meccs első szögletét éppen egy kontra után harcolja ki a házigazda – igaz, a beadás végül nem volt veszélyes.

Kezdünk

A mérkőzést Spanyolország kezdi.

Mezek

Spanyolország a szokásos pirosban, Oroszország fehérben lép pályára a Luzsnyiki Stadionban.

Spanyol gólok

Spanyolország eddig 98 gólt lőtt a világbajnokságokon, eddig csak öt válogatottnak sikerült 100-at: Brazíliának, Németországnak, Franciaországnak, Olaszországnak és Argentínának.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik