Élő Közvetítés

Egy gól és más semmi, nyert Belgium

A harmadik fordulóra egyetlen kérdés maradt a G csoportban: Anglia, vagy Belgium lesz a csoportelső? A két európai gigász egymás ellen dönthetett a végső sorrendről, ám a két csapat alaposan felforgatott kezdőkkel állt ki és nem is hajtották ki magukat. A rosszindulatú pletykák szerint ráadásul mindkét válogatott fontolgatta, hogy második helyen végezzen a csoportjában, mivel az tűnik a könnyebb ágnak.

Hogy emiatt, vagy másért, de pocsék mérkőzést láthattunk, egy-két villanást eltekintve nem sokat mutattak a csapatok. Belgiumból Adnan Januzaj és Youri Tielemans tűnt lelkesnek. Talán nem véletlen, hogy a második félidőben éppen Januzaj lőtte a győztes gólt. Hat perccel a félidő kezdete után az angol tizenhatos jobb oldalán megforgatta emberét, majd ballal kilőtte a hosszú felső sarkot.

A gól után bágyadtan támadgatott az angol csapat, Marcus Rashfordnak lett volna azonban egyedül esélye egyenlíteni, ám ő kihagyta a százszázalékos ziccerét. A találkozót, egyben a csoportot ezzel Belgium nyerte.

A csoport másik mérkőzésén Tunézia fordított, 2-1-re legyőzte Panamát.

Tunézia 40 év után nyert újra a focivébén
Az afrikai csapat fordítani tudott Panama ellen. 1978-ban győztek legutóbb.

Eredmény – 3. forduló, G csoport

Anglia – Belgium 0-1 (0-0)
Kalinyingrád Stadion, játékvezető: Damir Skomina (szlovén)
Anglia: Pickford – Jones, Stones (Maguire 46.), Cahill, – Alexander-Arnold (Welbeck 79.), Loftus-Cheek, Dier, Delph, Rose – Rashford, Vardy.
Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
Belgium: Courtois – Dendoncker, Boyata, Vermaelen (Kompany 74.) – T. Hazard, Fellaini, Dembélé, Chadli – Januzaj (Mertens 86.), Batshuayi, Tielemans
Szövetségi kapitány: Roberto Martinez
gól: Januzaj 51., Dendoncker 33.
sárga lap: Tielemans 19.
piros lap:

Kiemelt fotó: Vitaly NevarTASS via Getty Images

Az angolok perceit láthattuk

Szöglet után csak mozizott a belga védelem, de gólt így sem kapott, majd Alexander-Arnold indult lesről, a beadását pedig Vardy fejelte kapu mellé.

Tielemans nem vacakolt

Youri Tielemans megkapta a labdát, gondolt egy merészet és rögtön kapura is tüzelt távolról. A léc alá csapódó labdát Jordan Pickford ütött ki, de látszott, hogy meglepi a próbálkozás.

Min is megy a vita?

A szkeptikus szurkolók és szakértők szerint szándékosan akar majd alulmaradni a két válogatott, mivel a második helyen továbbjutó csapat könnyebbnek tűnő ágra jut a továbbiakban. A FIFA figyelmeztette a feleket, hogy büntetni fogja, ha szándékosan gyűjtenek majd lapokat ennek érdekében. Merthogy jelenleg a kevesebb sárga lap dönt a két csapat között.

Indul a buli

Az angolok kezdték a meccset, egy pocsék indítást már fel is tudtak mutatni Jamie Vardy irányába. Ebből bizonyára lesz még több is.

Trent Alexander-Arnold nagy napja

A Liverpool tinije a negyedik húsz év alatti játékos, aki az angol kezdőcsapatba bekerült. Az első három Luke Shaw, Raheem Sterling és Michael Owen volt, közülük utóbbi kettő szintén megfordult a Liverpoolban karrierje során.

Se Kane, se Lukaku

Felforgatták mindkét csapat kezdőjét, az angolok például 8 helyen változtattak Panamához képest. Szemmel láthatóan szempont volt, hogy minél több játékos lehetőséget kapjon a tornán.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik