A fordulót megelőzően biztossá vált, hogy Spanyolország továbbjut, Marokkó pedig kiesik a B csoportból. Ennek ellenére az afrikai csapat úgy esett neki jóval esélyesebb ellenfelének, mintha az életéért küzdene.
A találkozó komolyabb része inkább hasonlított pankrációra, mint futballmeccsre: estek-keltek a játékosok, brutális talpalások és becsúszások tarkították a meccset. Közben azért időnként fociztak is a felek, először Sergio Ramos és Andrés Iniesta zavarát használta ki Kalid Butaib és a kapuig gyalogolva vezetést szerzett.
Erre hamar felelni tudott a spanyol csapat, Iniesta egyéni villanása után hozta helyzetbe Iscót, aki öt méterre a kapuval szemben kivárt egy ütemet, majd az elfekvő kapus fölött belőtte az egyenlítő találatot.
Fordulás után folytatódott a marokkói aprítás és a spanyol passzjáték, ám az afrikaiak nagyot küzdöttek és a csereként beálló Juszef En Nesziri fejelhetett bántóan tisztán Ramos mellett és a bal felső sarokba bólintott védhetetlenül. Nem hagyta magát Spanyolország, Dani Carvajal középre lőtt labdáját parádésan sarkazta az ellenfél kapujába Iago Aspas – amit némi videózás után megadtak.
Ezután nagy dulakodás kezdődött, de kisvártatva véget vetett a mérkőzésnek a játékvezetésre teljesen alkalmatlannak tűnő Ravsan Irmatov.