Élő Közvetítés

Brazília 90 perc szenvedés után indult be

Láttunk már ezen a vébén olyan nagycsapatot, amely csak szenvedett, úgyhogy a németek vagy az argentinok példája intő jel lehetett a brazilok számára, akik az első meccsen szintén nem sziporkáztak Svájc ellen.

Tite Costa Rica ellen csak egy helyen változtatott, Danilo helyett a Corinthiansban focizó Fagner lett a jobbhátvéd. A brazilok két korábbi vébén is játszottak már Costa Ricával, 1990-ben 1-0-ra, 2002-ben 5-2-re győztek, utóbbi tornán végül meg sem álltak az aranyig.

Az első félidőről nem sokat lehetett írni, a brazilok egy lesgólig jutottak, de a legszebb jelenet nem ez volt, hanem Neymar esernyőcsele.

A második félidő elején az ötszörös világbajnok nagyon nekiesett ellenfelének, Gabriel Jesús a lécre fejelt, majd Coutinho lövésébe ért bele úgy egy védő, hogy gól helyett szöglet legyen belőle.

A 78. percben úgy tűnt, a holland bíró megkönyörül a brazilokon, Neymar játszotta el, hogy lerántották, Kuipers be is fújta a büntetőt, de aztán a videobírózás után végül visszavonta.

Már úgy tűnt, zsinórban negyedik vb-meccsén marad nyeretlen Brazília, de a 90+1. percben egy lecsorgó labdára Coutinho lecsapott, és elpöckölte a labdát Navas lábai között.

A hosszabbításban volt esemény bőven, Firmino rontott el egy ziccert, aztán Neymar mutatta be a vb legszebb cselét,

majd az addig sokat hisztiző brazil tízes Douglas Costa önzetlen passza után megadta a kegyelemdöfést.

Brazíliának ezzel 4 pontja van, Costa Rica viszont kiesett.

Eredmény – E csoport, 2. forduló:

Brazília – Costa Rica 2-0 (0-0)
Szentpétervár
v.: Kuipers (holland)
Brazília: Alisson – Fagner, Mirande, Thiago Silva, Marcelo – Casemiro, Paulinho (Firmino, 68.) – Willian (Douglas Costa, 46.), Neymar, Coutinho – Gabriel Jesús (Fernandinho, 90+3.).
Costa Rica: Navas – Gamboa (Calvo, 75.), G. Gonzalez, Acosta, Duarte, Oviedo – Venegas, Guzman (Tejeda, 83.), Borges, Ruiz – Urena (Bolanos, 55.).
gól: Coutinho (90+1.), Neymar (90+7.)
sárga lap: Neymar (81.), Coutinho (81.), illetve Acosta (84.)

Fotó: OLGA MALTSEVA / AFP

Videóztak egyet a bírók

Legalábbis a moszkvai központban, mert Paulinho a földre került egy szöglet után. Duarte némileg rásegített, de nem volt azért olyan súlyos az eset.

Egy aggasztó statisztika

Costa Rica utolsó öt vb-meccsén mindössze négy gól született. Az eddigi 38 percet elnézve, ma sem lesz gólzápor.

Kezdi felpörgetni a tempót a brazil csapat

Neymar Acostát küldte el a 16-oson belül egy finom csellel, majd átlöbbölte a labdát a hosszú oldalra, de Gabriel Jesús lesen volt, úgyhogy hiába várta gólra éhesen a labdát.

Ha rövidebben veszi át Neymar

Már csak Navasszal állt szemben, de pont annyira vette át hosszan, hogy a kirobbanó Navas eltakarította a labdát.

Gól, de lesről

Marcelo lövését Gabriel Jesús vette le, majd bebombázta a kapuba, de les miatt kiféle jön szabadrúgás. A visszajátszás alapján tökéletes ítélet volt.

Vérszegény fejes

Thiago Silva nem hozta a frászt Navasra. Lement a félidő fele, de sok minden nem történt egyelőre.

Costa Ricáé volt az első nagy helyzet

Szépen megkeverték a brazilok bal oldalát, a beadásra oda is ért Borges, de 10 méterről a jobb alsó mellé belsőzött. Foghatja a fejét, mert nagy lehetőség volt!

Casemiro vérzik

Eleredt az orra vére, le is kellett kocognia ápolásra. Visszajátszásból azt is láttuk, mi történt, centiméterekről bikázták az arcába a labdát.

Fotó: Paul ELLIS / AFP

Három meccse nyeretlenek a vébén a brazilok

Hiszen a Svájc elleni 1-1 előtt 2014-ben volt egy 1-7 a németek elleni elődöntőben és egy 0-3 a hollandok elleni bronzmeccsen. 1978 óta nem volt ilyen rossz sorozata a csapatnak.

Ebből nem lesz brazil kontra

Gamboa bátran elvállalt egy lövést 25-26 méterről, de ez csak arra jó, hogy bekerült a statisztikába, egyébként nagyon messze elkerült a kaput.

Thiago Silva nagyot mentett

Urena indult be a brazil védelem mögé, jött is a labda neki, de Thiago Silva egy tanári becsúszással szerelte a Costa Rica-i csatárt.

Hajrá!

Elindult a meccs. Brazília kékben, Costa Ricában fehérben játszik.

Fő az állandóság!

Utoljára 2015-ben játszott egymással Brazília és Costa Rica, és utóbbi csapatból nyolcan most is ott vannak a kezdőben. Akkor Hulk góljával 1-0-ra nyertek a brazilok.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik