Élő Közvetítés

A horvátok rommá verték és a szakadék szélére lökték Argentínát

A meccs előtt az volt a kérdés, melyik arcát mutatja majd az argentin válogatott, amely Izland ellen végig Messitől várta a csodát.

Ha Messit nullázod, nulláztad Argentínát – így mutatta meg a receptet Izland az ellenfeleknek
Izland tökéletes védekezéssel radírozta le az argentin csillagot a pályáról, és mivel így tett, az argentinoknak szinte esélyük sem volt gólt szerezni ellenük. Elmagyarázzuk, hogy csinálták.

A csapatkapitány arca gondterheltnek látszott a meccs előtt, ami nem sok jót ígért,


és úgy indult a meccs, hogy az ötödik percben Caballerónak kellett nagy bravúrt bemutatnia, hogy Perisic ne szerezzen vezetést a horvátoknak.

Az argentinok nagyon idegesnek tűntek, hátul bizonytalankodtak is a védők néhányszor,

elöl viszont megint nem volt ötlet, maradtak a véletlennek köszönhető lehetőségek, mint amilyen Acuna lécen landoló beadása volt. Aztán Pérez a horvátok ügyetlenkedése után szinte már csak az üres kapuval állt szemben, de elrontotta.

A másik oldalon Mandzukic is eltékozolt egy ziccert, de a helyzetek helyett inkább a keménykedés dominált, kész csoda, hogy csak egy sárgát osztott ki az üzbég bíró.

Mindent elmond egyébként az argentinok játékáról, hogy Agüero az első félidő utolsó 21 percében nem ért labdához.

A második felvonás első lehetősége éppen a közben megkerült Agüero előtt adódott, de Subasic pont ott állt, ahogy a csatár célzott. Az argentinok még ki sem bosszankodhatták magukat a helyzet miatt, amikor Caballero óriásit hibázott, rosszul találta el a hazatett labdát, Rebic pedig nem teketóriázott, kapásból nagyon bevágta a léc alá.

Az argentin kapitány egyből akcióba dobta Higuaínt, aki részese is volt egy góllal kecsegtető támadásnak, de sem Meza, sem Messi nem járt sikerrel. A horvátok már csak a kontrákra apelláltak, és az egyik ellentámadás végén Modric megtáncoltatta Otamendit, majd nagy gólt vert a bal alsóba.

Az argentinoknak ezzel lefőtt a kávé, Otamendi pedig kivetkőzött magából, a földön fekvő Rakiticbe bikázta a labdát, de megúszta sárgával.

Argentína viszont nem úszta meg, és a harmadik gól adta vissza legjobban a meccset, a dél-amerikaiak állva reklamáltak, a horvátok meg lazán elpasszolgattak az ötösnél.

A győzelem azt jelenti, hogy Horvátország nyolcaddöntős, Argentína pedig nagyon izgulhat, mert ha Izland megveri Nigériát pénteken,

akkor az északiak és Modricék kigolyózhatják a kétszeres világbajnokot az utolsó körben.

Eredmény – 2. forduló, D csoport:

Argentína – Horvátország 0-3 (0-0)
Nyizsnij Novgorod-stadion, Nyizsnij Novgorod
v.: Irmatov (üzbég)
Argentína: Caballero – Mercado, Otamendi, Tagliafico – Salvio (Pavon, 56.), Mascherano, E. Pérez (Dybala, 68.), Acuna – Messi, Agüero (Higuaín, 54.), Meza.
Horvátország: Subasic – Vrsaljko, Lovren, Vida, Strinic – Brozovic, Rakitic – Rebic (Kramaric, 57.), Modric, Perisic (Kovacic, 82.) – Mandzukic (Corluka, 90+3.).
gól: Rebic (53.), Modric (80.), Rakitic (90+1.)
sárga lap: Mercado (51.), Otamendi (85.), illetve Rebic (39.), Mandzukic (59.), Vrsaljko (67.), Brozovic (90+4.)

2 percet ráhúznak

Lassan lepörög az első félidő. Ennél jobb meccset vártunk. :(

Mázsár kollégának igazat kell adnom

Azt mondta az imént, nem érti, az argentin szövetségben nem volt senki, aki a spanyolok elleni felkészülési meccsen elszenvedett 1-6-os pofon után a fejéhez kapott volna, hogy ordas nagy bukta lehet ebből? Persze, Messi akkor a lelátón szenvedett a többiek bénázásától, de most egyelőre vele is nagyon-nagyon akadozik a gépezet.

Horváthok

Az orosz-egyiptomi meccs napján az egyik bulvárlap (hadd ne linkeljük) képes volt megjelentetni egy cikket Magyar névrokonai szorítanak Szalahnak címmel, amelyben többek között Mohamed Fatima énekest és Mohamed Aida tőrvívót kérdezték meg a témában, úgyhogy reméljük, a horvátok mai szereplése előtt is készült cikk Horváth Charlie és Horváth Aladár szakvéleményével.

Mercado nincs jól

Rebiccsel elég csúnyán ütközött, de az ápolás hatásos volt.

Mandzukic is ki tudta hagyni

Négy méterről fejelt, senki nem zavarta, nem is volt lesen, minden ideális volt, de csúnyán mellé csúsztatta a beadást.

Az üres kapu sem volt elég

Subasic feleslegesen rohant ki a kapujából egy argentin akciónál, a beadás Vidáról az érkező Pérez elé került, aki 11 méterről mellé lőtt. Jelezzük: kapus nem volt a kapuban.

Lerohanták az argentinok az üzbéget

Pérez esett el, az argentinok nagyon szerettek volna szabadrúgást lőni, de nem fújt a bíró. 3 másodperccel később viszont már igen, amikor Mascherano állította meg Messit, na, ekkor durrant el az argentinok agya.

Az első argentin lehetőség

Messi rajtolt egy védők mögé löbbölt labdára, de hiába nyújtózott a levegőben, csak cipőorral érte el a labdát.

Szokatlan ez a horvát mez

Most nem a szokásos piros-fehér kockás mezükbe játszanak Modricék, hanem egy sötétkék szerelésben.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik