Hírek

Messi öröksége forog kockán

Kis túlzással Messi öröksége foroghat kockán a ma esti Argentína-Horvátország találkozón. A klasszis együttese egy vereséggel akár kiszolgáltatott helyzetbe is kerülhetne az utolsó forduló előtt, és így a minden idők legnagyobb labdarúgója cím távol kerülhetne a rendre elillanó világbajnoki trófea miatt.

Ez persze a dolgok messista olvasata, mert sokan eleve vitatkoznának Messi örökös elsőségén, sőt a jelenlegit is joggal kérdőjeleznék meg, Cristiano Ronaldo több pódiumon is futó kasszasikereit figyelve.

A portugál nem csak klubjában, hanem a papíron az argentinnál gyengébb erőkből álló nemzeti csapata mezében is megnyerte már kontinense bajnokságát, és ezen a világbajnokságon is ellenállhatatlan góltermeléssel nyitott. Ez eleve jelentős nyomásként nehezedik Messire, és illeszkedik egy most már régóta megfigyelhető trendbe.

BL egyenes kieséses szakasz: 11/2

Az argentin futballista  a portugállal ellentétben ugyanis évek óta csak hazai vizeken, azaz a spanyol sorozatokban halászgat kiemelkedő hozammal.

Az előző világbajnokság óta a Barcelona tizenegy meccset játszott a számára a versengés valódi kezdetét jelentő negyeddöntőktől számítva a Bajnokok Ligájában, és ezeken ő összesen kétszer volt eredményes.

A válogatott pedig állandó kősziklaként nehezedik a vállára. Imázsának része, hogy rá épül a csapat, és képességei alapján ez megkérdőjelezhetetlenül indokolt is, a társak támadószekció béli minőségét figyelembe véve viszont egyértelműen túlzó mértéke érthetetlen.

A játék alfájának és omegájának lenni egy csapatban, ahol a görög ábécé betűkészletének jelentős része cirkalmas kézírással áll rendelkezésre nem szerencsés. Így a siker és a kudarc is csak egy emberé lehet. Csapatsportban pedig az előbbire nagyobb az esély.

Az Izland ellen látott Messi-függőség nem egyetlen alkalommal, hanem állandó jelleggel kísérti a csapatot, ami a középen játszó világklasszis örök egyéni vállalásaival jó lehetőséget jelent a betömörülő ellenfelek számára. Sampaoli kapitány maga is egyértelművé tette nyilatkozataiban az oroszországi torna előtt, hogy Messi az ő csapata, tőle várja a megoldást, nem tagadta, erősítette a Messi-addikciót.

Pedig már a selejtezőben is sok gondot okozott ez, és az érintettnek sem tett jót. A selejtezők utolsó fordulójáig összesen négy gólt szerzett, mindet hazai környezetben, a könnyebb meccseken és kettőt 11-esből. Az utolsó fordulóban aztán Messi három gólt ért el, és így összejött a továbbjutás, de heroizálás helyett említésre érdemes, hogy ekkor már egy esélyét elvesztett csapat szerepelt az ellen oldalon, amelynek kulcsjátékosait kénytelen volt megbüntetni a szövetség a találkozó előtti estén folytatott dorbézolásért.

Mégsem minden Messi

Miután Messi édesanyja is kiállt és elmondta fia mennyit sír a válogatott miatti aggodalmáról szóló beszélgetéseiken, és mennyire fontos számára a nemzeti együttes, illetve a dél-amerikai sajtó is teleírta a kontinens rendelkezésre álló felületét a Messi-centrikus világkép egy személyre háruló túlzott elvárásairól, Sampaoli irányt vált. A horvátok ellen átalakítja az együttest, három védő mellett klasszikus szélsőkkel próbálja majd széthúzni az ellenfél védekezését, és sajtótájékoztatóján erőteljesen hangsúlyozta, hogy nem minden Messi.

De azért persze neki próbálnak helyet csinálni középen. A tréner a három védős rendszer igazi szakértője, abban érzi igazán otthon magát, azzal aratta diadalait az Universidad de Chile és a chilei válogatott kispadján is. Mondhatni, hogy így tolja igazán komfortosan helyükre a mágnestábla gombjait. Az azonban aligha véletlen, hogy érkezése után az argentin csapatnál ezzel a szisztémával kezdett, majd 2017 végére mégiscsak kénytelen volt a négy védős játékra átállni. Mindenesetre az argentin csapat három (5) védővel játszotta végig az előző világbajnokságot, és az elvártnál ugyan lényegesen kevésbé támadó focival, de csak döntőig jutott. Most ide tér vissza az együttes.

Ebből óvatos foci is lehet, amit a horvát együttes önmagában is indokolhat. A rendkívül erős játékosállományú együttes keretében Messi számára személyesen is fontos ellenfelek találhatók. Az első számú közülük Luka Modric, akivel a világbajnokságok történetében először jön össze a 10-esek el clássicoja.

Amióta az állandó számozásokat bevezették, még soha nem futott össze ellenfélként világbajnokságon a két spanyol óriásklub irányítója.

Who will shine tonight? Leo Messi or Luka Modrić?These are their statistics after the first matchday 👀

Közzétette: FIFA World Cup – 2018. június 21.

1998-ban az elődöntőben a hollandoknál ugyan szerepelt Seedorf a madridi 10-es, de a katalánoké, Giovanni a brazil csapatban a padon maradt, 2006-ban a két 10-es egymás mellett labdázott, Ronaldinhonak és Robinhonak hívták őket.

Az első fordulóban a mostaniak közül nem kérdéses, hogy Modric nyújtotta a jobb teljesítményt, de most gyakran személyesen, szemtől-szemben kell majd megküzdenie Messivel. Az egész mérkőzés szempontjából és Messi szereplését illetően is fontos kérdés lehet kettőjük találkozásainak játékvezetői megítélése, és egyáltalán a tizenhatos környéki ütközések kezelése.

A másik érdekes találkozás Messié és Rakiticé. A klubtársak kedvelik egymást, Rakitic pedig mindig is különös alázattal beszélt csapattársáról. Éppen ezért tűnt érdekes választásnak horvát részről a szövetség kapitány mellé Rakiticet jelölni a meccs előtti sajtótájékoztatóra. Nem feltétlenül érthető hozzáállás az ellenfél legjobb játékosának méltatására építeni a mérkőzés előtti kommunikációt, horvát oldalon viszont gyakorlatilag ez történt.

Rakitic a tisztelet és csodálat ezernyi szava mellett Messi rendkívüli válogatott iránti elkötelezettségét hangsúlyozta. Mintha a Barcelona rendezte volna az eseményt. Nagy kérdés, hogy Messi képes lesz-e annyira otthon érezni magát a pályán nemzeti mezben is, mint a klubjáéban szokta. Ronaldo hasonló helyzetben, klubcsapattársak és ellenfelek ellen megszórta magát a spanyolok elleni első találkozóján. Most Messin a világ szeme. Állja-e a tekintetet?

(Nyitóképen az olasz Fabrizio Birimbelli festménye Lionel Messiről a moszkvai Művészeti Akadémián Forrás: OLGA MALTSEVA / AFP)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik