Élő Közvetítés

95. perces öngóllal dőlt el a Marokkó-Irán meccs a vébén

Pénteken a B csoport küzdelmei is elkezdődtek az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon, méghozzá egy ínyenceknek való Marokkó-Irán összecsapással. Bár előzetesen ez akár egy érdektelen mérkőzésnek is tűnhetett, két bekkelős csapat főszereplésével, mivel Spanyolország és Portugália a négyes másik két szereplője, így ennek a két válogatottnak igazából most volt a legnagyobb sansza egy győzelemre.

Az iramra nem lehetett panasz az első félidőben, Marokkó dominált, volt is egy nagy helyzete, de Benatia lövését védeni tudta a kapus. Aztán a félidő hajrájában Irán szerezte meg majdnem a vezetést, de Azmoun hiába vihette együl a labdát a kapura, a kapusba lőtt.

A második játékrész elején már inkább egymás aprításával törődtek a csapatok. A félidő közepe fele aztán Irán kezdett el nyomni (már amennyire), de a pálya utolsó harmadában teljesen tanácstalanok voltak.

A 80. percben láthattuk a felvonás legnagyobb helyzetét, de Beiranvand kapus nagy bravúrral védeni tudott. Már azt hihettük, hogy 0-0-s döntetlen lesz a vége, amikor a 95. percben, a csereként beállt Buhadduz a saját kapujába fejelte a labdát., így Irán megnyerte a mérkőzést.

2006 óta nem volt a világbajnokságon öngól cserejátékostól, akkor a portugál Petit volt az elkövető a németek elleni mérkőzésen. Ez a mostani volt Irán történetének második világbajnoki győzelme, legutóbb 1998-ban szerezték meg a három pontot, akkor az Egyesült Államokat verték 2-1-re.

Marokkó Portugáliával, Irán Spanyolországgal játszik majd a következő fordulóban.

Eredmény – 1. forduló, B csoport

Szentpétervár, Játékvezető: Cüneyt Cakir (török)

Marokkó – Irán 0-1 (0-0)

Marokkó: Munir el-Kadzsui – Acsraf Hakimi, Mehdi Benatia, Romain Szaissz – M’bark Busszufa, Hakim Zijecs, Karim el-Ahmadi, Amine Harit (Manuel Da Costa, 82.) – Nureddine Amrabat (Szofjan Amrabat, 76.), Ajub el-Kabi (Aziz Buhadduz, 77.), Junesz Belhanda

Irán: Ali Beiranvand – Ramin Rezaeian, Rouzbeh Chesmi, Morteza Pouraligandzsi – Karim Anszarifard, Omid Ebrahimi (Pedzsman Montazeri, 79.), Ehszan Hadzsszafi, Maszoud Sodzsaei (Mehdi Taremi, 67.) – Alireza Dzsahanbakhsh (Szaman Goddosz, 84.), Szardar Azmoun, Vahid Amiri

Gólszerző: Buhadduz (95. – öngól)

Sárga lap: el-Ahmadi (34.) illetve Sodzsaei (10.), Dzsahanbakhsh (47.), Anszarifard (90+2.)

Piros lap:

Nyitókép: AFP PHOTO / Giuseppe CACACE

Na, egy helyzet!

A tempóra nem lehet panasz, szaladgálnak becsülettel a játékosok a pályán. Most Harit került ismét lövőhelyzetbe a tizenhatoson belül, el is lőtte a labdát a védők mellett, de pont az iráni kapus kezébe. Több volt benne, de azért jegyezzük fel, hogy megtörtént.

Ha a védelmeken múlik, lesz gól

Merthogy a védők a felívelt labdák többségét középre fejelik ki, tökéletes lövőhelyzetet teremtve a második hullámban érkezőknek. Még a végén lesz bombagól?

Ez meg mi volt?

Óriási kavarodás az iráni kapu előtt, dőltek a védők és a kapus is, mint a tekebábúk, de sikeresen, a labda rendre elakadt a blokkokban. Benatia helyzete volt a legígéretesebb, de Beiranvand védeni tudott.

Atyaég, mekkora luft!

Zijecs állt a tizenhatoson belül tök üresen, kapott egy tökéletes passzt, erre akkora luftot rúgott, hogy ahogy mondani szokták, kirepült a cipője a stadionból.

EL-KEZ-DŐ-DÖTT

Piros felsőben és zöld alsóban vannak a marokkóiak, fehérben az irániak, az afrikai együttesé az első kezdőrúgás. A török Cüneyt Cakir a játékvezető, szóval számíthatunk hajmeresztő ítéletekre. A helyszín Szentpétervár.

Valami megakadhatott a rendszerben

Mert az álmában is migránsozó köztévében az hangzott el a marokkói csapat bemutatása közben, hogy

Több mint egymillió marokkói illeszkedett be a francia társadalomba.

Nem lennénk ma senkinek a helyében.

A szövetségi kapitányok

Az afrikaiakat az a Herve Renard vezeti, akinek ez lesz az első világbajnoksága. Ő egyébként az egyetlen tréner, aki két külön csapattal (Zambia, Elefántcsontpart) is meg tudta nyerni az Afrika Kupát.

Az irániakat irányító Carlos Queiroz a nagyobb név, kétszer volt portugál kapitány, volt a Real Madrid vezetőedzője, tagja volt a Manchester United szakmai stábjának is Sir Alex Ferguson idejében. Ő három különböző válogatottat, a dél-afrikait (2002), a portugált (2010) és az iránit (2014 és 2018) is kijuttatta a világbajnokságra. A legtovább hazája nemzeti csapatával ment, 2010-ben a későbbi győztes spanyolok ejtették ki őket a nyolcaddöntőben.

Eddig egyszer találkoztak

A marokkói és az iráni válogatott eddig mindössze egyszer találkozott egymással, akkor döntetlent játszottak. A vébék történetében ez lesz az első összecsapásuk.

Amire előzetesen számítani lehet, az a szervezett védelem mindkét oldalon. Az afrikai együttes nyolc selejtezős mérkőzésén mindössze egy gólt kapott (Elefántcsontpart sem tudta feltörni a védelmüket), de az irániak sem adtak túl sok okot az ünneplésre az ellenfeleknek, 18 mérkőzésükön mindössze ötször kapituláltak.

Ez a két csapat egyébként nem nyerni jár a vébékre: Marokkó tizenhárom mérkőzésen kétszer nyert, Irán tizenkét nekifutásból csak egyszer örülhetett.

Real- és Juve-játékos is van a marokkói kezdőben

Marokkó: Munir el-Kadzsui – Acsraf Hakimi, Mehdi Benatia, Romain Szaissz – M’bark Busszufa, Hakim Zijecs, Karim el-Ahmadi, Amine Harit – Nureddine Amrabat, Ajub el-Kabi, Junesz Belhanda

Irán: Ali Beiranvand – Ramin Rezaeian, Rouzbeh Chesmi, Morteza Pouraligandzsi – Karim Anszarifard, Omid Ebrahimi, Ehszan Hadzsszafi, Maszoud Sodzsaei – Alireza Dzsahanbakhsh, Szardar Azmoun, Vahid Amiri

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik