Élő Közvetítés

Kiütéses orosz győzelemmel kezdődött a focivébé

Csütörtökön elkezdődött a 2018-as labdarúgó-világbajnokság, a házigazda Oroszország Szaúd-Arábiával játszott – ez a két válogatott papíron a leggyengébb a mezőnyben, az oroszok csak 70.-ek a világranglistán.

Túlzás lenne azt mondani, hogy egymásnak estek a csapatok. A rövidke megnyitóünnepség (amely során az énekes Robbie Williams bemutatott a kamerának), majd Vlagyimir Putyin és Gianni Infantino FIFA-elnök beszéde után bár a házigazda tempósabban játszott, de nem nagyon találta a fogást ellenfelén, a szaúdiak pedig jobbára csak bekkeltek. A 12. percben aztán megszületett az első gól, az első kaput eltaláló próbálkozásból, Gazinszkij fejelt a szaúdi hálóba.

A folytatásban sem rágtuk le a körmünket, sokáig az egyetlen említésre méltó esemény Dzagojvev combsérülése volt, a 24. percben kellett lecserélni. Már majdnem unalomba fulladt a mérkőzés, amikor a becserélt Cserisev megduplázta a hazai előnyt, ezzel egyszersmind történelmet írt,

ő az első, aki egy vb nyitómérkőzésen a kispadról beállva volt eredményes.

Lassan indult be a második félidő is, akadt pár szaúdi helyzetecske, de Akinfejevnek semmi dolga nem volt az orosz kapuban. A 71. percben aztán végleg eldőlt a meccs, ekkor a szintén csereként beállt Dzjuba fejelt okosan a kapuba, 89 másodperccel azt követően, hogy a pályára lépett.

Az összefoglaló:

A végén az oroszok még elcicáztak ellenfelükkel, majd Cserisev lőtte meg a második gólját (nem is akármilyet!), végül pedig a korábban két gólpasszt kiosztó Golovin csavart még be egy szabadrúgást, a házigazda egy felejthető mérkőzésen győzte le nagyon simán 5-0-ra ellenfelét. A következő körben az oroszok Egyiptommal, Szaúd-Arábia pedig Uruguayjal játszik majd.

Eredmény – 1. forduló, A csoport

Oroszország – Szaúd-Arábia 5-0 (2-0)

Oroszország: Igor Akinfejev – Mario Fernandes, Ilja Kutepov, Szergej Ignasevics, Jurij Zsirkov – Jurij Gazinszkij, Roman Zobnyin – Alekszandr Szamedov (Daler Kuzjajev, 64.), Alan Dzagojev (Gyenisz Cserisev, 24.), Alekszandr Golovin – Fedor Szmolov (Artyom Dzjuba, 70.)

Szaúd-Arábia: Abdullah Al-Majuf – Mohammed al-Brejk, Oszama Havszavi, Omar Havszavi, Jasszer al-Sahrani – Abdullah Otajf (Fahad al-Muvallad, 64.) – Szalem al-Davszari, Szalman al-Faradzs, Taiszir al-Dzsasszim, Jahja al-Sehri (Hattan Bahebri , 72.) – Mohammed al-Szahlavi (Muhannad Assziri, 84.)

Gólszerzők: Gazinszkij (12.), Cserisev (43., 90+1.), Dzjuba (71.), Golovin (90+4.)

Sárga lap: Golovin (88.) illetve al-Dzsasszem (90+3.)

Piros lap:

Bekezdtek az oroszok

A házigazda, ha nem is nagyon, de azért nekiesett ellenfelének, volt egy szögletük is, igaz, azt könnyedén kifejelte a szaúdi védelem.

Elkezdődött a nyitómeccs

Zengtek a himnuszok, zöldben vannak a szaúdiak, pirosban pedig a házigazda oroszok. Az ázsiai együttes kezdte el a mérkőzést.

A FIFA-elnök is beszélt

Gianni Infantino oroszul köszönt be, majd utána mondott egy sablon szöveget, amiben aztán Putyinnak, Moszkvának és Oroszországnak is köszönetet mondott.

Vlagyimir Putyin mondott egy megynitóbeszédet

Az orosz elnök mindenkit köszöntött a legendás moszkvai stadionban. Szerinte Oroszországban a foci nem csak a legnagyobb tömegsport, hanem egy szerelem, úgyhogy nagyon boldogok, hogy náluk van a vébé. Mindent megtettek annak érdekében, hogy mindenki átélje a futballélményt. A nagy egység egy visszatérő momentuma volt a beszédnek, ebben a nagy egységben pedig a foci a közös nyelv.

Akik Putyinnal ünnepelnek

Itt egy lista arról, hogy mely országok vezető politikusai utaztak el a nyitómeccsre, hogy együtt tekintsék azt meg Vlagyimir Putyinnal:

Örményország, Azerbajdzsán, Bolívia, Észak-Korea, Kazahsztán, Kirgizisztán, Libanon, Moldova, Paraguay, Panama, Ruanda, Szaúd-Arábia, Tádzsikisztán, Üzbegisztán. 

Ez mondjuk sokat elárul az oroszok diplomáciai kapcsolatairól is.

A megnyitóünnepség véget ért

Még egy megaslágert, a Rock DJ-t énekelte el Robbie Williams. Most majd 140 önkéntes rendet tesz a pályán, aztán már lassan tényleg a focié a főszerep. A FIFA azt kérte, rövid legyen a megnyitó. Az volt, és ezt annyira nem bánjuk.

Robbie Williams újra

Idő közben egy tűzmadarat formáltak meg a pályán, majd Ajda Garifullina is énekelt egyet, most ismét a brit sztár énekelt. Aztán duettbe kezdtek, az Angel van soron. Williams haját továbbra sem tudjuk hova tenni.

A stadionról

Az 1956-ban átadott, 2017-re felújított Luzsnyiki Stadion lesz a központi helyszíne az oroszországi világbajnokságnak, mivel itt rendezik a nyitó- és a zárómérkőzést is. A több mint 100 milliárd forintnak megfelelő összegbe került korszerűsítés nyomán immár 78 ezer helyett 81 ezer ülőhely várja a szurkolókat az arénában, amely a vb első és utolsó mérkőzése mellett további három csoporttalálkozónak, valamint egy-egy nyolcad- és elődöntőnek ad otthont.

1999-ben itt rendezték az AC Parma-Olympique Marseille UEFA Kupa-döntőt (3-0), 2008-ban pedig a Manchester United-Chelsea Bajnokok Ligája-finálét (1-1, tizenegyesekkel: 6-5).

Fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

Lehet gyakorolni a neveket a kezdésig, itt vannak az első kezdők

Oroszország: Igor Akinfejev – Mario Fernandes, Ilja Kutepov, Szergej Ignasevics, Jurij Zsirkov – Jurij Gazinszkij, Roman Zobnyin; Alekszandr Szamedov, Alan Dzagojev, Alekszandr Golovin – Fedor Szmolov

Szaúd-Arábia: Abdullah Al-Majuf – Mohammed al-Brejk, Oszama Havszavi, Omar Havszavi, Jasszer al-Sahrani – Abdullah Otajf – Szalem al-Davszari, Szalman al-Faradzs, Taiszir al-Dzsasszim, Jahja al-Sehri – Mohammed al-Szahlavi

Először Kelet-Európában

Az oroszországi már a 21. lesz a vébék történetében. Az elsőt még 1930-ban rendezték Uruguayban, majd az 1934-es és 1938-as tornák után szünet jött és 1950-ben folytatódott csak a négyévenkénti tornák sorozata.

A rekorder Brazília, ők már ötször nyertek, legutóbb 2002-ben. A címvédő németek, illetve az olaszok a második legsikeresebb nemzetek négy-négy elsőséggel. Argentína és Uruguay mondhatja még el magáról, hogy egynél többször nyert (kétszer), míg a franciák (1998), az angolok (1966) és a spanyolok (2010) egyszer-egyszer diadalmaskodtak.

2006 után tért vissza Európába a világbajnokság, akkor Németország volt a házigazda, majd Dél-Afrika és Brazília következett a sorban. 2022-ben Katar, 2026-ban pedig Kanada, az USA és Mexikó közösen rendezi a tornát. A mostani egyébként az első, amit Kelet-Európában játszanak, a könnyű bejárhatóság miatt Oroszország nyugati városai a házigazdák.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik