Hírek
Fotó: Bielik István / 24.hu

Görögtűz gyulladt a francia guminő lába között Zágrábban

Nagy József
Nagy József

újságíró. 2018. 07. 16. 06:04

Nem nemzethalál, hanem dicsőség az ezüst, aztán a főtéren és a környező utcákban elszabadul a buli. Galériás riport a horvát fővárosból.

Horvátkockás frottír csuklószorítóval karján ül egy kissrác a zágrábi Ozujsko pubban és bámulja a Tom és Jerryt. Persze, hát mi mást bámulna, amikor még bő négy óra van vissza a meccskezdetig. Zágráb már dugig, az ivók megteltek, mi is ülünk a teraszon a ponyva alatt, fölöttünk kopog az eső, előttünk fogy az Ozujsko meg a rakia meg a csevap ajvárral, hagymával; már ez megér oda négyszáz kilométert s ugyanannyit visszafele.

Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu

Bármeddig elnézegetnénk az odakint a tócsákat kerülgető drukkereket, de amikor a hasonlatkényszeres Pető kolléga felsóhajt, hogy „úgy esik ez a kurva eső, akár Neymar, amikor a periférikus látómezejében feltűnik egy stoplis cipő”, közösen úgy döntünk, amint csitul a csapadék, sétálunk egyet a kocsmasoron.

Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu

Ahol kiderül, hogy a városban mindenki, de tényleg mindenki horvát szurkolónak öltözött, még a főtéri Jellasics bán kivont kardú lovasszobra is piros-fehér lepelt és lobogót kapott valakiktől.

Természetesen mi sem maradunk ki a kellékvásárlásból, melyet egy alkalmi vébékegytárgyárus fabódénál abszolválunk; lényegében az utolsó pillanatban, hiszen a csapat döntőbe jutása radikálisan minimalizálta a raktárkészletet:

Brozovic mezt kérünk, nincs, aztán Modricot, az sincs, Rakiticet, az se. Perisic van, övé a 4 szám, veszünk belőle egy hazait (piros) és egy idegenbelit (kék).

Utóbb jövünk rá, hogy a legmenőbb a „12. Igrac” feliratú fölső, mely „a 12. játékost”, vagyis a szurkolót, szurkolókat illeti. Ez az öltözet különösen vízilabda sapkával kombinálva lenyűgöző. A pólós sapó, ha valaki nem tudná, viszonylag új jövevény a fociban, két éve vetődött a szárazföldi szubkultúrába, miután Vedran Corlukának a 2016-os futball Európa-bajnokságon, a csehek elleni meccsen olyannyira felszakadt a fejbőre, hogy mezei ragtapasszal nem sikerült játékképessé tenni a hegynyi védőt, mire az improvizatív csapatorvos vízilabdasapkát húzott Corluka fejére. Ráadásul az, mármint a fejfedő mintázatában is egyedi, hiszen a horvát az egyetlen pólócsapat, mely szakítva a hagyományos egyszínű dizájnnal, kockásban meccsel.

Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu

Szóval futballosított sapkát is látni százszámra Zágrábban, mi is vásárolnánk egyet, de nem lelünk sehol. Ezzel együtt fölfoghatatlanul gyorsan asszimilálódunk. Pető Perisic Péter alig húzza magára új mezét, azonnal különböző helyi szurkolói brigádokhoz csatlakozik, s a számunkra (számára is) ismeretlen nyelven is boldogan skandálja a rigmusokat.

A meccset természetesen a főtéri tömegből nézzük, mozdulni se lehet, ez benne a jó, még ha sorra ájulnak is ki a szurkolótársak; aki volt már része alkalmi humántubifex-közösségnek, tudja, az ilyen nyomás feloldja az arra alkalmas embert.

A mérkőzésről magáról sok szó ne essék, a pajtásaink élőzték, elemzik itthonról, Bielik mester pedig olyan fotókat készített, hogy mindenki megnyalja mindenkinek minden ujját, lásd galériánkat.

Mindehhez a mi kis különítményünk annyit tesz hozzá, hogy már eleve a leendő gólszerző, Perisic mezében érkezünk, valamint Moszkva (ott zajlik a döntő) felé fordulva drukkolunk becsülettel.

Mérhetetlenül büszkék vagyunk továbbá a petői gólörömre, melyet a horvátok első, egyenlítő, reményvisszahozó találatánál mutat be kollégánk, s amit amatőrfelvételünkkel rögzítettünk az utókornak, íme:

A szurkolás a vérszerinti horvátok részéről is hibátlan, ittas (szinte) mindenki, s (szinte) senki se részeg. Az ellenfél megkapja a kellő tiszteletet, a franciagyalázás csúcsa egy France felirattal gallosított guminő, aki, szegény, a horvát vereség után görögtüzet kap szilikon szeméremtestébe. A huliganizmus (még szerethető) netovábbja pedig az, hogy mámoros fiatalok egy parkoló televíziós furgon tetejére, valamint építési állványokra, hirdetőoszlopokra s szobrokra hágnak.

Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu

A vereséget követő szomorkodás csupán pár percig tart, alig néhány síró embert látni, nem nemzethalál, hanem dicsőség az ezüst, aztán a főtéren és a környező utcákban elszabadul a buli.

A szurkolók koradélutántól végigdalolják a napot három-négy slágerrel, köztük a mi két évvel ezelőtti „azéjjelsohanemérhetvéget” nótánkkal egyenértékű „Igraj moja Hrvatska” (Gyerünk, Horvátország”) című fülbemászóval, amit, nem túlzunk, legalább százszor hallhattunk, és senki meg nem unja; még mi sem, sőt, olyan dallamtapadásra teszünk szert, mint… (na, ide kéne a hasonlatfüggő Pető Perisictől egy félmondat, tuti lenne benne Neymar).

És akkor egy személyes megjegyzés.

Arról kell még írnunk, hogy miközben beránt bennünket a horvát csapat kiváltotta szeretetcunami, olykor könnyeinken törüljük, s fél napig lényegében pitlák örömvámpírokként működünk százötven kunás műszálmezeinkben, egyúttal irigykedünk is a sikerre és a mámoros népünnepélyre.

Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu

De leginkább arra irigykedünk, hogy Horvátországban a horvát zászló minden horváté.

Ja, meg arra, hogy Letenyén túl értik, milyen isteni csoda a foci, a jóisten mily ajándéka, micsoda közösségteremtő erő, még ha 2:4 is a döntő vége.

vissza a címlapra

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.