Hírek

Egy tökös spanyol és egy legendás francia csinált igazi csapatot a belga sztárkavalkádból

Kele János
Kele János

2018. 07. 15. 10:29

Története legsikeresebb világbajnokságán van túl a belga válogatott, amely Anglia legyőzésével bronzérmesként zárta a tornát. Roberto Martínez szövetségi kapitány vezetésével a keret átlépte saját árnyékát, és könnyen lehet, hogy a következő nagy tornákra már nem csupán titkos esélyesként utazik. Mutatjuk, miben lépett előre a belga csapat Martínezzel.
Korábban a témában:

Győztes mentalitás

Roberto Martínez a világbajnokság úton-útfélen arról beszélt, hiába a remek nevekből álló, bombaerős belga keret, van egy áthatolhatatlan üvegplafon, ami korábban akadályozta a csapat jó szereplését:

az önmagukba vetett feltétlen és megkérdőjelezhetetlen hit hiánya.

„Az olyan országoknak, mint például Németország, már megvan a hite. Ha beszélsz néhány német játékossal, mind el fogja mondani neked: mihelyst felveszik a mezt, legyőzhetetlennek érzik magukat. Pontosan tisztában vannak vele, hogy képesek győzni, hiszen Németország már számtalanszor győzött korábban a múltban. Itt, Belgiumban ehhez még idő kell” – magyarázta Martínez a torna kezdete előtt egy interjúban.

Állítólag nem véletlenül: a felkészülés során rengeteg pszichológiai munkát is elvégzett a csapat, hogy ledobja magáról a terhet, hogy ne feszélyezzék többé a nagynevű ellenfelek, és hogy a sajtó által csak Aranygenerációként emlegetett csapat végre tényleg fel tudjon nőni a feladathoz.

Kevin de Bruyne új posztja a középpályán

2017 novemberében Belgium barátságos meccset játszott Mexikóval és bár nem kapott ki (3-3 lett a végeredmény) a játék képe nem sok jót ígért a jövőre nézve. Az indulatokat csak fokozta, hogy a csapat egyik kulcsembere, a Manchester Cityben bombaformában játszó Kevin de Bruyne nyilvánosan hívta tetemre edzőjét, mondván:

Martínez túlságosan védekező felfogásban játszatja a csapatot, amely tele van támadó stílusú játékosokkal.

„Mexikó legyőzött minket taktikailag. Amíg nem találunk egy működő rendszert, amíg nem lesz rendes taktikánk, addig nehézségekbe fogunk ütközni. Szégyen, hogy még mindig nincs megoldásunk” – harsogta akkor a középpályás, Martínez azonban nem vette fel az elé dobott kesztyűt.

„Kevin szavai csak azt mutatták meg nekem, amit egyébként is tudtam: hogy elképesztően elhivatott, minden pórusával győzni akar”

– mesélte az esetről a szövetségi kapitány. A meccs egyébként is csak kirívó eset volt: Belgium ezt követően többé nem játszott 5-3-2-es felállásban, Martínez visszatért a 3-4-3-hoz, amit a selejtezőkön is használt.

Ebben ráadásul Kevin de Bruyne lett az aduász, mert azzal, hogy Martínez visszavonta őt a védekező középpályás Axel Witsel mellé, megkapta a lehetőséget, hogy diktálja a csapat játékának tempóját és irányát.

Thierry Henry a stábban

Belgium már a 2014-es világbajnokságra is titkos favoritként érkezett, de a tehetséges, ám akkoriban még tapasztalatlan játékosok végül az Argentína elleni negyeddöntőben elbuktak a tornán.

Két évvel később még nagyobb volt a csapat hitele az Eb-t megelőzően, ám már a csoportban sikerült belefutni egy csúfos buktába Olaszország ellen, hogy aztán a negyeddöntőben a lesajnált wales-i csapat hatalmas maflással küldje haza Marc Wilmots elbizakodott válogatottját (1-3).

Martínez szerint a vereség komolyan megviselte a játékosokat, mert úgy érezték, el vannak átkozva a nagy tornákon.

„Ezt kellett leküzdenünk, megváltoztatnunk. Szükségem volt valakire, aki már nyert ilyen tornát, aki tudja, hogyan kell sikert elérni egy nagy világversenyen játékosként, és aki mindezt átadja a keret tagjainak is.

Amikor leültem beszélgetni Thierryvel, két perc után tudtam: ő a mi emberünk”

– idézte fel Thierry Henry alkalmazásának körülményeit egy interjúban Martínez.

A nemzetközi tapasztalat bevonása már csak azért is volt rettentpen fontos, mert játékosként Martínez nem jutott el a legmagasabb szintre: egyetlen spanyol első osztályú meccse volt a Real Zaragoza színeiben, az is csereként.

Taktikai érzékét és hihetetlen szakmai igényességét senki nem tagadhatja, de szüksége volt valakire, aki a szupersztár játékosok előtt képes hitelesen szerepelni és átvinni a szakmai stáb döntéseit, akaratát.

Ez lett Henry, a döntés pedig busásan behozta az árát a világbajnokságon.

Felvállalt konfliktusok

Bár Martínez már kinevezésének pillanatában is pontosan tudta, milyen kivételes kerettel dolgozhat, egy pillanatig sem szerette volna megúszni a nehéz döntések meghozatalát. Az, hogy külföldi edzőként a belga képzésben szentírásnak számító 4-3-3 kidobásával kezdte munkáját a válogatottnál, azonnal sokak szemöldökét megmozgatta, de erre is rátett még egy lapáttal, amikor rövid úton kiderült: nem tud együtt dolgozni a nemzeti csapatnál a keret egyik legsokoldalúbb, legnépszerűbb középpályásával, Radja Nainggolannal.

A Roma (most már Inter) középpályása összesen kétszer kapott meghívót a nemzeti csapatba Martíneztől, ám mindkét alkalommal megszegte az edzőtábor szabályait:

elsősorban a dohányzással volt a baj, és azzal, hogy nem igazán tudta elfogadni szerepét a keretben. Nem tetszett neki, hogy csak csereként használják, miközben Martíneznek határozott elképzelései voltak a középpályás játékról. Egy olyan ütköző kellett neki a visszahúzott Kevin de Bruyne mellé, aki elég fegyelmezett ahhoz, hogy kisegítse a nem túl gyors védelmet hátul, és közben ne sodorja magát bajba a lapokkal sem.

Amikor aztán kiderült, hogy erre a szerepre Nainggolan nem alkalmas, habozás nélkül úgy döntött: inkább kidobja, de nem engedi, hogy a konfliktus belülről eméssze a keretet. Szuper döntés volt.

Taktikai előrelépés

Marc Wilmots regnálása alatt a belga válogatott leggyengébb pontja a taktikai naivitás volt. A játékosok lényegében csak és kizárólag az egyéni képességeiket használták, de a kapitány ezeket nem illesztette rendszerbe: abban hitt, hogy a meccseket az egyéniségek nyerik, nem a centiméterre kiszámított csapatjáték.

Amikor két évvel ezelőtt az olaszok elleni csoportmeccsre készült a csapat, Wilmots az utolsó edzésen a kezdőcsapat ellen feltette a tartalékokat, és azt mondta, játszanak ugyanabban a 3-5-2-es felállásban, amit az olaszok használnak majd.

Az edzőmeccsen a cserék valósággal lemosták a kezdőket, 4-0 lett a vége.

Az önbizalom a romokban hevert, a belga taktika minden hibapontja kijött, és másnap az olaszok valóban megmutatták, hogy a csapatszintű gondolkodás még mindig többet ér, mint az egyénekre aggatott túlzott felelősség.

Wilmots csapatának funkciótlanságáról sokat elmond, hogy a Wales elleni negyeddöntős vereség alkalmával egyik kulcsemberének sem volt esélye, hogy kidomborítsa legerősebb oldalát: Kevin de Bruyne kapura sem nézett és Eden Hazard-ral együtt összesen két kulcspasszt osztott ki, míg Hazard egymaga csupán kétszer (!) tudott megpróbálkozni cselezéssel. Taktika híján az egyéni képességek megcsillanására sem volt esély, mihelyst szembejött egy komolyabb ellenfél.

Martínez éppen ezért kinevezése pillanatától a csapatszintű taktikai felkészítésben hitt. Rájött, hogy miközben szélső hátvédei lényegében nincsenek, középső védőkből szépen el van látva a keret, szükségszerű tehát utóbbiak közül hármat is feltenni a pályára. Így jobban ki lehet használni Thomas Meunier támadó potenciálját a jobbszélen, miközben a De Bruyne mellé betett labdaszerző a kellő stabilitást is megadja a hátsó alakzatnak.

Elöl Hazard, Dries Mertens és Romelu Lukaku hármasa elég erősnek nézett ki már elsőre is, de úgy, hogy Martínez őket még megtámogatta a második hullámból érkező de Bruynével, Belgium hirtelen nagyon nehezen leküzdhető akadályt jelentett minden ellenfélnek.

vissza a címlapra

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.