Hírek

Még nincs vége a vb-nek, de a FIFA-elnök máris ódákat zeng

Az oroszországi labdarúgó-világbajnokságot minden idők legjobbjának nevezte Gianni Infantino.

„Fantasztikus, elképesztő, hihetetlen” – jellemezte a tornát a 48 éves Gianni Infantino, a FIFA elnöke, aki pénteki sajtótájékoztatóján köszönetet mondott a szervezőknek, a játékosoknak, a résztvevő csapatoknak, az oroszoknak, Oroszországnak, az orosz kormánynak, Vlagyimir Putyin elnöknek, a szervezőbizottságnak, az orosz szövetségnek és az önkénteseknek. Utóbbiakat a világbajnokság szívének nevezte, s az ő piros pulóverüket viselve nyilatkozott.

A FIFA elnöke Gianni Infantino a pénteki sajtótájékoztatón komoly dícséretben részesítette az orosz vb-t Foto: Christian Charisius/dpa

Kijelentését azzal indokolta, hogy több mint egymillióan érkeztek a világ minden tájáról Oroszországba, a televízióban a negyeddöntőket több mint három milliárdan tekintették meg, a tizenegy rendező város hivatalos szurkolói zónáiban több mint hét millió látogató volt, emellett mostanáig minden doppingteszt negatív lett, mindössze egyetlen gól nélküli mérkőzés akadt, illetve szerinte a videobíró bevezetése is sikeres volt.

De nem csak a számok alapján volt a legjobb vb. Rengeteg nagyszerű meccset láttunk. Szervezői oldalról pedig kifogástalan volt az infrastruktúra, beleértve a 12 stadiont, a közlekedést, a szurkolók szállítását. A hangulat pedig felülmúlhatatlan, például itt Moszkvában a Vörös tér környéke egy hatalmas buli, együtt ünnepelnek a szurkolók a torna elejétől a végéig

– mondta a svájci születésű Infantino. Szerinte a vb két dolgot egészen biztosan megváltoztatott: Oroszországot és az emberek Oroszországról alkotott képét. Előbbit illetően azt mondta, a házigazda igazi futballország lett, ami nagyban köszönhető a válogatott szereplésének, ugyanakkor az infrastruktúra, a stadionok a jövőnek épültek, s valamennyi létesítménynek biztosított az utóhasznosítása.

Mindenki egy csodás országot fedezett fel, amely bemutatta gazdag kultúráját és történelmét. Százezrek élvezték a vendégszeretetet és a vb-hangulatot

– mondta Infantino, aki külön kiemelte a legnagyobb számban érkezett dél-amerikaiakat és mexikóiakat, akik igazi fiesztát varázsoltak a stadionokba és környékükre, továbbá a japán drukkereket, akik pedig kitakarították az arénát csapatuk kiesése után.

Az elnök szakmailag úgy értékelte a vb-t, hogy sokkal szélesebb lett a jó csapatok köre, megszűnt a kicsi és nagy országok közti különbség, erre a döntős horvátokat és bronzmérkőzésen érdekelt belgákat hozta példaként.

A FIFA-elnök rendkívül elégedett a videobíró bevezetésével is. Szerinte vannak szituációk, melyet meg lehet ítélni így is és úgy is, mivel a futball kontaktsport, de a játékvezető ebben az esetben is újranézheti, ellenőrizheti, adott esetben felülbírálhatja az ítéletét a lassítás megtekintését követően. De vannak egyértelmű helyzetek, például, hogy les volt vagy nem. Ezekben sikerült nullára csökkenteni a hibákat.

Igazságosabbá vált a játék, ez egy jó kezdet. Persze fejlődni kell, hogy még hatékonyabb legyen a rendszer, de a FIFA elérte a célját a videobíró bevezetésével

– jelentette ki.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik