Hírek

Ismerjék meg a horvát játékost, aki vébédöntőre készülhetne, helyette mindenki rajta röhög

Nikola Kalinic megérdemelné az év lúzere címet Horvátországban. A horvát labdarúgó-válogatott játékosát még az első, Nigéria elleni csoportmérkőzés után zavarta haza Oroszországból Zlatko Dalic szövetségi kapitány.

A hazaküldését hivatalosan azzal indokolta a szakmai stáb, hogy hátsérülése van és megtippelhetetlen, hogy mennyi időt vesz igénybe a felépülése. Ám a horvát lapok arról írtak, a játékos hozzáállásával voltak gondok.

A nigériaiak elleni mérkőzés hajrájára szerette volna becserélni Dalic, Kalinic azonban megtagadta a pályára lépést sérülésre hivatkozva. Ez már nem az első alkalom volt: a Brazília elleni felkészülési mérkőzésen sem volt hajlandó beállni.

Kalinic gyerekes viselkedése sokba kerülhet a játékosnak: nem elég, hogy lemarad Horvátország futballtörténetének legnagyobb meneteléséről, de minden bizonnyal a következő évekre is elvágta magát a szövetségi kapitánynál.

Kérdés, hogy a csatár kap-e érmet a világbajnoki finálé után, mivel a tornára nevezettek között szerepel, azonban tette után erősen kétséges, hogy megérdemelné-e.

Beke Zsombor

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik