Hírek

Hazazavarták a vb-ről az AC Milan horvát válogatott csatárát

Beigazolódott az, amit délelőtti cikkünkben sejtettünk: a horvát szövetségi kapitány Zlatko Dalic a csapat hétfő délutáni közleményben megerősítette, hogy hazaküldte Nikola Kalinicet, az AC Milan csatárát – írta a goal.com.

A vezetőedző azzal magyarázta döntését, hogy Kalanicnek a hátával akadt probléma, ami miatt nem tudott pályára lépni a Nigéria elleni csoportmérkőzésen sem, pedig az előzetes tervek szerint szerepet kapott volna a találkozón.

Ehhez képest a 24sata cikke szerint Zlatko Dalic szövetségi kapitány a Nigéria elleni meccs hajrájában küldte volna pályára, de Kalanic

megtagadta ezt. Így inkább hihető az a verzió, hogy a kapitánynál betelt a pohár.

Kiváltképp, mert a horvát játékos már nem először tagadta meg a pályára lépést sérülésre hivatkozva, Angliában, Brazília ellen sem volt hajlandó pályára lépni. A pletykák szerint Kalinincnek az nem tetszett, hogy nem számol vele Dalic a kezdő tizenegyben.

A horvátok Kalaninc nélkül is simán 2-0-ra nyertek a Nigéria ellen az első csoportmérkőzésen.  A következő ellenfél Argentína csapata lesz csütörtökön 20:00-tól.
(nyitókép, Kalinic kockás mezben, fotó: STRINGER / AFP)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik