Hírek

Suárezt nem hatották meg Griezmann szavai

Pénteken a francia labdarúgó-válogatott tökéletesen megszervezett játékkal győzte le 2-0-ra Uruguayt az oroszországi világbajnokság negyeddöntőjében. A meccsen Antoine Griezmann is betalált, igaz, ehhez kellett Fernando Muslera kapus hibája is, aki lényegében bevédte a francia támadó lövését a 61. percben.

A vébé egyik legnagyobb potyáját hozta az uruguayi-francia negyeddöntő
Griezmann lövése nem volt rossz, de épp oda ment, ahol Muslera állt. Ehhez képest Muslera azt csinálta, amit Karius a BL-döntőn Bale lövésénél,

Griezmann nem ünnepelte meg a gólját, a találkozót követően pedig azt mondta, nem tartotta volna illendőnek. A játékosban rejlő lehetőségeket a Real Sociedad fedezte fel, ott pedig uruguayi edzője volt eleinte, azt mondta, nagyon sokat köszönhet Martín Lasarte-nak, valamint az uruguayiaknál játszott két klubtársa, a csapatkapitány Diego Godín (aki Griezmann kislányának keresztapja is), illetve José Giménez is – utóbbi már meccs közben elsírta magát a kiesés miatti csalódottságában.

Egy uruguayi tanított nekem rengeteg dolgot a labdarúgásról, és barátok ellen is játszottam, úgy éreztem normálisnak, hogy nem ünneplek. Tisztelem az uruguayiakat és a kultúrájukat

– mondta Griezmann.

Szimpatikus nyilatkozat, ám nem mindenki gondolja ezt így. Luis Suárezről, az uruguayi válogatott csatáráról van szó, aki a sérült Edinson Cavani távollétében eléggé magára maradt, ráadásul úgy hozta le a meccset, hogy egyszer sem ért labdába a francia tizenhatoson belül.

Ő nem uruguayi, hanem francia, aki gólt szerzett ellenünk. Nem tudja, hogy mennyi munkát bele kell tennünk abba, hogy sikeresek legyünk. Felvehet szokásokat és beszélhet úgy, mint egy uruguayi, de mi másképp éljük meg a dolgot.

Diego Godín közben olyan nyilatkozatot adott, amiből egyből kiderül, miért ő a csapatkapitány:

Fernando nagyszerű kapus. Mindannyian szoktunk hibázni. Máskor meg lenyűgöző védésekkel segítette a csapatot

– felelte arra a kérdésre, hogy Muslera hibája miatt esett-e ki Uruguay.

Nyitókép: Zhong zhenbin / Imaginechina 

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik