Hírek

A világ eljátssza, hogy csak Neymar szimulál

Egri Viktor
Egri Viktor

2018. 07. 06. 09:47

Korábban a témában:

A világ sokkal röhejesebben fetreng, mint Neymar. Hempereg jobbra-balra pedig a brazil klasszissal ellentétben senki nem lépett a műtött lába bokájára stoplissal. Egyszerűen csak a megszokottnál kellemetlenebb színészi előadással Neymar, komikussá tette az amúgy jól ismert történetet. Mintha az Ace Venturából Jim Carrey átkerült volna Hamlet szerepébe. Ezzel sokakat talán szembesített a saját alakításaik álszentségével is, amire még erőteljesebb, farizeusi reakcióval feleltek.

Mintha Neymar brutális kegyetlenséggel legyilkolta volna a szent és mindez ideig sértetlen erkölcsöket.

Fogta magát a világ és a legszeretettebb sportága jövője szempontjából lényegesen fontosabb kérdést lesöpörte. Nem hajlandó azzal foglalkozni, hogy hogyan lehet, hogy videoasszisztenssel visszanézve Rocchi játékvezető nem adott lapot, abból is inkább pirosat Layúnnak, amikor a pályán kívül fekvő ellenfele lábára lépett, és nem elkapta érezve, hogy alászorult, hanem megpihent rajta. Mert a mai napig a világot izgalomban tartó fetrengés előtt, emlékeztetnék mindenkit, ez történt. Tökéletesen mutatva, hogy a VAR-ral is negligálni lehet akármit, ha akarják.

A taposás:

Az elindított mémlavina alá szorult világ azóta is vak az igazi botrányra. Egyéb megközelítésben: testületileg áll ki a szándékos fájdalomokozás mellett ennek túlreagálásának ellenében.

  • „Nem hiszem, hogy agyrázkódást kellene kapni egy kis pofontól!”
  • „Nem kellett volna, hogy tönkremenjen az élete, csak azért, mert gyerekkorában molesztálták!”

Ezeket mondja a világ, és az áldozatot hibáztatja.

Igazából maximum lábjegyzet a fetrengés. Lehet ebből így is erkölcsi kérdést csinálni, sőt egy normális világban csak így lehetne. Pláne akkor, amikor, ha nyitott szemmel nézi az ember a világbajnokságot, vagy bármilyen labdarúgó-eseményt, és nem csak az általa észrevenni kívántat engedi be a retináján, akkor megállapíthatja, hogy

a futball az a játék, amit huszonketten játszanak, és a végére mindről kiderül, hogy csaló. Vagy szadista.

A legkevésbé lényeges helyzetekben is azt látjuk, hogy meg kell nyerni minden pillanatot, mert a foci már csak a győzelemről szól. Meg kell szerezni a bedobást, ezért üvöltve kell hazudni az asszisztensnek, miközben a lassításon az egész világ látja, hogy rólunk ment ki; fel kell dobnunk magunkat a tizenhatoson belül, ahogy az örökkön-örökké a fair play felkent papjainak szerepében tetszelgő angolok középhátvédje, Maguire is tette Kolumbia ellen, amikor a védő harminc centivel elrúgott mellette; vagy Young-módra kell fájdalmas arccal feküdni addig a földön, amíg a bíró nem téved a javunkra, miközben mi tapostuk meg az ellenfél sípcsontját. Ez a foci. Ez is a foci.

De nem kell szűkíteni az ötvenszer száz méteres zöld téglalapra és a futballistákra. E tekintetben az a terület és azok az emberek csak jobban reflektorfényben vannak. A világ azonban úgy döntött, mert ez az egyszerűbb, hogy minden frusztrációját egy emberen kéri számon. A talán legtehetségesebben. Azért ez sokat olvasott könyvekből is régen ismert történet.

Fotó: Dean Mouhtaropoulos/Getty Images

És egymás után érkeznek a kétes személyek, hogy kiálljanak a levadászása mellett. Osorio, a mexikóiak kolumbiai kapitánya azt mondja, hogy

a foci a férfiak játéka.

Azaz rá lehet lépni a fekvő ellenfél lábára. Ez a játék része. Az nem tesz rosszat a focinak, ha az ügyesebbet, gyorsabbat tettlegességgel kívánják semlegesíteni, megfélemlíteni, csak, hogy ezt az illető esetleg túlságosan is megmutatja. Felmentés a tettesnek.

Schmeichel is ezt erősíti nyilatkozatával, amikor arra helyezi a hangsúlyt, hogy Neymar ezzel rossz példát mutat a gyerekeknek, és hallgat arról, hogy milyen viselkedési minta egy földön fekvő lábára lépni.

Aztán itt a kedvencem, Lothar Matthäus. Ő azt állítja, hogy:

Maradona nem színészkedett, Messi nem színészkedik, Cristiano Ronaldo sem tett így.

Mindenkinek akadnak hibái, de már a mondat eleje is egészen viccesre sikeredett. Maradona erkölcsi piedesztálra emelésével. Bármilyen tekintetben. De azért álljon itt:

Maradona egy kézzel ütött góllal csalt el egy világbajnoki negyeddöntőt, egy másik világbajnokságon pedig doppingteszten bukott.

És igen, Messi is színészkedik néha, például eljátssza, hogy csapatjátékos, Ronaldo pedig egy időben rendszeresen dobálta fel magát a tizenhatoson belül. De nincs ezzel baj, csak a Neymar fetrengésével kapcsolatos kritikákat a többiekkel összevetésben színikritikai folyóiratoknak kell elemezniük. Szívesen olvasnék elemzést a Sight&Sound vagy az American Cinematographer című szaklapban. Ott aztán le lehet írni, hogy az hagyján, hogy eljátssza, de egy rossz ripacs, míg akadnak jól megmunkált, a finom részletekre is adó alakítások. Mert, persze ripacs.

Ehelyett azonban csak jönnek a hírek az újabb megszólalókról, akik elsősorban lájkokat és kattintásokat gyűjtenek az ügyesen generált és jól felépített kampány hullámaira kapaszkodva. És szinte minden felület ezt teszi az egykoron egy nézőt letalpaló Cantonától ennek az írásnak a közlőjéig.

Érthetetlen, Neymar miért csinál magából bohócot
A játéka miatt szólhatna róla ez a világbajnokság, a fetrengései azonban egyelőre emlékezetesebbek.

Nyilván az az argentin Olé című újság is, amely a brazilokról írt ocsmányságairól is ismert Dél-Amerikában, de most arról értekezik, hogy Neymarra vadásznak az ellenfelek, és jól megszervezve rotálják a szabálytalankodókat, hogy azok ne kerüljenek túl sok durvasággal egyénileg slamasztikába.

Ez pedig maga a lényeg. A legjobban cselező futballistát, aki egész együttese számára szerez előnyt azzal, hogy pillangói könnyedséggel libeg el egy-egy ellenfél mellett, előre tervezett kollektív durvasággal, szabálytalansággal képesek csak megállítani.

Miközben az egész világ lelkesen szimulálja a szentet a legnagyobb színészpoénról ráadásként lemaradt. A Mexikó elleni első brazil gól után Neymar és társai ugyanis zseniális gólörömöt adtak elő. Carlos Villagrán színész egy hónapja jelentette be, hogy nem vállalja a továbbiakban Quico szerepét a Chaves című, egész Latin-Amerikában rendkívül népszerű sorozatban. A brazil játékosok szemük elé tett alkarral a csaknem ötven éve futó teleregényben az előadóművész által megformált alak jellegzetes falnak támaszkodó sírását imitálták. Amellett pedig, hogy megemlékeztek Neymar és egyben Brazília egyik legkedveltebb alakjáról a mexikóiaknak is odaszúrtak, hiszen Villagrán mexikói, így ezzel a mozdulattal a síró Mexikót is jelképezték.

Na, ez művészet, meg előtte a gól.

A kérdés csak az, hogy a Neymarról egyszerűsített negatív kép mennyit enged majd feláldozni még egy-egy sorsdöntő pillanatban az igazságból a világbajnokság döntő szakaszában. Mennyivel engedhetnek meg maguknak többet vele szemben az ellenfelek a játékvezetők szemhunyása mellett? És ez mennyit árt majd neki, csapatának és a sportágnak? És, hogy mindenki magába nézett-e már a saját stiklijei miatt?

Nyitókép: Kirill KUDRYAVTSEV / AFP

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.