Putyin telefonált, rögtön továbbjutott Oroszország

Oroszország elnöke nem tudott részt venni a spanyolok elleni nyolcaddöntőn, de volt mondandója még a találkozó előtt.
Kapcsolódó cikkek

Nagy meglepetést okozott az idei világbajnokságon, hogy a házigazda oroszok büntetőkkel kiejtették a sokkal esélyesebb spanyol válogatottat a nyolcaddöntőben.

Oroszország a vb legrosszabb meccsén ütötte ki Spanyolországot a vébéről
120 percig támadott a spanyol válogatott, de a rettentő taktikus és hősies Oroszország elevezett a tizenegyesekig, ahol aztán nem hibáztak.

A mérkőzésen ezúttal nem tudott jelen lenni Oroszország elnöke, Vlagyimir Putyin, így telefonon intézett pár szót Sztaniszlav Csercseszov szövetségi kapitányhoz.

A mérkőzés előtt dél körül felhívta az edzőt, hogy szerencsét kívánjon a csapatnak. Putyin azt mondta, hogy Csercseszov vezérletével már így is teljesítette a csapat a lehetetlent: továbbjutott a csoportjából. Putyin leszögezte, hogy bármi is lesz a végeredmény Spanyolország ellen, senki sem fogja majd bírálni őt (Csercseszovot) az országban

– idézi a BBC Dmitrij Peskov szóvivőt.

A telefonhívás bevált, az oroszok kitartottak, a tizenegyesek után pedig a legjobb nyolc közé jutottak, annak ellenére, hogy a torna előtt csak 70. helyen állt a csapat a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) világranglistáján. Persze tegyük hozzá, rendezőként nem volt tétmérkőzésük két éven át.

Oroszország szombaton Szocsiban találkozik majd Horvátországgal – utóbbi szintén tizenegyespárbajjal jutott negyeddöntőben.