Messitől paráznak, Mbappéban bíznak a franciák

Hugo Lloris szerint a két sztár közül döntheti el az egyik a továbbjutást.
Kapcsolódó cikkek

A 2018-as világbajnokság első nyolcaddöntőjét Franciaország és Argentína vívja. Előzetesen mindkét csapatot a végső esélyesek közé sorolták, ám egyik válogatott sem mutatott eddig túl sokat a tornán. Hugo Lloris, a franciák kapusa szerint a továbbjutás két játékoson áll vagy bukik majd: az argentin szupersztár, Lionel Messin és csapattársán, Kylian Mbappén.

A 31 éves kapus Oroszországban ünnepelte 100. válogatott-mérkőzését, a következő meccsről az újságíróknak elmondta, az egész csapatnak kollektíve kell majd őrizni az ötszörös aranylabdást.

Az argentinok ellen készülünk egy világbajnoki nyolcaddöntőre, szóval mindent bele kell adnunk, szintet kell lépnünk. Elemztük a csoportmeccseiket, jó eséllyel mindenre felkészülünk, ám olyan játékosok, mint Messi simán húzhatnak olyat, amellyel eldöntik a továbbjutást. Láttunk már tőle eleget a válogatottban és a Barcelonában is

mondta Lloris. Szerinte 11 emberre lesz szükségük, fel kell váltania a csapatnak az egyéneket.

A francia válogatott legnagyobb kincse Kylian Mbappé lehet. A 19 éves támadó egyre jobban játszik a vébén, és az argentinoknak meggyűlhet vele a bajuk.

Messi egyedülálló, nem hasonlíthatsz hozzá senkit. Mbappéban óriási potenciál van, robbanékony, gyors, viszont sok területre van még szüksége. Azt hiszem, most majd megkapja, viszont nem férnek majd bele a hibák, ám hozzáteszem: ő lehet az a játékos, aki a mi oldalunkról a különbséget jelentheti

– jelentette ki a Tottenham Hutspur és a francia válogatott kapusa.

Franciaország és Argentína június 30-án, 16 órakor játszik a negyeddöntőbe jutásért. A mérkőzést a 24.hu-n is követheti majd.