Hírek

Nem sok minden szól Lionel Messiék továbbjutása mellett

Két nagy múltú óriás, a világbajnokság előtt a legnagyobb favoritok top ötjében szereplő Franciaország és Argentína vívja az első nyolcaddöntőt. A franciákat a csoportban mutatott óvatos játék miatt igen, de az eredmények miatt már kevésbé érheti kritika, pedig Didier Deschamps mindenki közkedvelt céltáblája. Közben az argentin kapitány, Jorge Sampaoli egy kötelezően ütni való pinata, csak éppen kihulló édesség nélkül. Mit talál ki a Messi-Mascherano edzőpáros a kőkemény Kanté-Pogba duó ellen, illetve mit kezd a nem éppen acélos argentin védelem a Griezmann-Mbappé páros sebességével és játékintelligenciájával? Esélylatolgatás és beharangozó.

Az egyértelmű esélyes franciáknak elviekben kedvező ez a fajta erőpróba, amit az eléggé átlagos teljesítményt nyújtó argentinok ellen vívnak majd meg. Paul Pogbáék a 2016-os Európa-bajnoki elődöntőn bebizonyították, hogy tudnak egy olyan rutinos válogatott ellen is nyerni, mint az idei vébéről idő előtt kihullott Németország. Hozzájuk képest a jelenlegi argentin csapat – amely a négy évvel ezelőttinek is árnyéka csupán – könnyebb falatnak ígérkezik.

Sőt, még azt is mernénk kockáztatni, hogy ez a francia csapat – például egy Kylian Mbappéval – erősebb (és 972 millió fontos becsült értékével, értékesebb), mint az Eb-n látott.

Már csak azért is, mert N’Golo Kantéval mintha 12-en lennének a pályán és az ellenfeleknek gyakorlatilag esélyük sincs Hugo Lloris kapujáig eljutni. A túlzottan defenzív és óvatos taktikája miatt sok kritikát kapó Didier Deschamps a torna talán legnagyobb csalódását keltő edzője, Jorge Sampaoli ellen újfent győzelemre viheti pragmatizmusát.

Argentína mellett kevés érv szól, ezek nagyjából a Lionel Messi és az esélytelenek nyugalma szavakhoz fűződnek.

Szinte alig tudunk olyan párharcot és posztot elképzelni, ahol egy argentin játékos a franciánál jobb lenne.

  • Javier Mascherano ésAngel Di María fényévekre vannak négy évvel ezelőtti önmaguktól,
  • a kapusposzt botrányos,
  • a csatársor majd elsorvad, annyira nem kap labdát,
  • a védelem lassú és körülményes, a középpályán talán csak a Nigéria elleni meccs meg nem énekelt hősét, a szülinapos Ever Banegát lehet dicsérni.

Az edzőposzton viszont minden a legnagyobb rendben:

Magyarázkodik az argentin kapitány, nem Messi a főnök
Jorge Sampaoli azt mondja, ő nem tanácsot kért, hanem elmondta, mi fog történni.

Ilyen underdog helyzetben kérdés, hogy a csapatot irányító(?) Sampaoli és a játékostanács mer-e valami váratlant húzni. Nos, a válasz több megbízható forrás szerint is igen, elképzelhető, hogy az argentinok Messit a hamis kilences szerepében és Gonzalo Higuaín helyett játszatják, így Cristian Pavón kerülne be a jobbszélre.

Sampaoli, a hamiskártyás hamis kilenceshez nyúl?

Vélhetőleg ezzel beismerik az argentinok azt a nyilvánvaló tényt, hogy nem tudják az aktuális középcsatárt kiszolgálni, illetve eleve feladják a Higuaín-Varane csatát (jól teszik), míg Messi ellen így lehet nem működik a horvát recept (Kanté és Samuel Umtiti klasszisokkal jobbak, mint Brozovic és Vida). Az argentinok mintegy preventív módon arra apellálnak, hogy Messi visszalépéseivel magával húzza valamelyik középső védőt, és az így üresen marad területre a két jól cselező gyors emberük, Di Maria és Pavón beindulhatnak.

Messi Kanté és barátai ellen

Kanté olyan hasznosan játszik, hogy az embernek olyan érzése támad, mintha 12-en lennének a franciák Fotó: Mehdi Taamallah/NurPhoto via Getty Images

Bármennyire is legyen a francia támadások kerékkötője, egy kieséses tornán Deschamps nem fogja feladni a stabil védekezést – no nem mintha óriási argentin rohamokra kellene számítani a csoportmeccsek alapján. Messire Kanté és Umtiti figyelhet majd, de ne lepődjünk meg ha Blaise Matuidit, vagy esetleg Pogbát is látjuk körülötte ólálkodni. Bár Banegával és a négy védős rendszerrel legalább Messit néha meg lehetett játszani, a horvátok tervét (magas letámadás, Messi leduplázása) vélhetőleg Deschamps-ék még jobban is képesek lesznek megvalósítani.

Griezmann vs. Mascherano

Az argentin válogatott örökös vezére és talán már inkább nagy, mint „Kisfőnöke” (hiszen lehet, hogy ő az edző), a 145-szörös válogatottsági rekorder, a brazíliai vébémenetelés hőse, Javier Mascherano nagyjából 6-8 éve képtelen világszinten huzamosabb ideig szűrőként játszani. Ezt a Barcelonánál elég hamar felismerték, és már csak amolyan jolly-jokerként a védelem közepén vetették be (300 meccsből 249-szer) januári Kínába igazolása előtt. Izland ellen dominálta ugyan a passzjátékot, de nem sokszor tudta Messit megjátszani, és Bigliával szinte egymást zavarták a pályán. A horvátok ellen értelmetlen módon visszalépett negyedik belső védőnek, tovább gyengítve az amúgy sem acélos argentin középpályát. Kontráknál és egy az egyben már akkor is esélytelen volt, de labdaeladásai és súlyos hibái (Balogun lerántása) a Nigéria elleni meccsen ütköztek ki igazán.

Persze, mint azt Jonathan Wilson nosztalgikus hangvételű írásában fejtegeti, szívben és akarásban még most is világklasszis, és nem rest akár egy fiatalabb csapattársat (Banegát a három évvel ezelőtt elbukott Copa América-döntő után, a fiatal Pavónt épp a horvátok elleni meccset követően) helyre tenni. Nagy kérdés, hogy a világklasszis Antoine Griezmann ellen mire mehet, hiszen a francia képes arra, amire csak nagyon kevesen a világon:

a zseniális kreatív középpályásokhoz hasonlóan egyszerre tud a másodperc töredéke alatt helyzeteket kialakítani másoknak, viszont azokat egy csatár hatékonyságával értékesíteni is tudja.

24.hu-tipp: Franciaország a játék és a pálya minden szegmensén felülmúlja Argentínát, és Messi ide vagy oda, 2-1-re győzni fog Griezmann és Mbappé góljaival.

Három dolog, amire figyelj Uruguay és Portugália meccsén:

Fotó: Getty Images Sport

 

Uruguayi támadók vs. portugál védők

Tabarez válogatottja nem meglepő módon a CavaniSuarez csatárkettős játékára épít a világbajnokságon. Ezt a csoportmeccsek alatt jellemzően úgy próbálta megtenni, hogy az ellenfél védővonalát széthúzva egy az egy elleni szituációkat provokált ki a két játékosnak – Egyiptom és Szaúd-Arábia ellen kevés, Oroszországgal szemben már jóval több sikerrel. A meccs egyik nagy kérdése, hogy az idősödő, nem túl gyors, nem túl könnyedén mozgó PepeFonte kettős mennyire tudja felvenni a versenyt a dél-amerikai csatársztárokkal. Döntő momentum lehet az is, hogy melyik páros kap majd nagyobb támogatást a saját középpályás hátországától.

Három, vagy négy védő?

Uruguay első két meccsén klasszikus 4-4-2-es felállásban játszott, befelé mozgó szélsőkkel (echte dél-amerikai stílusjegy), amely támadásban gyakran alakult 4-2-4-gyé. Két soványka győzelem után azonban a csoportrangadóra Tabarez váltott, és az oroszok ellen Uruguay már három középső védővel, valamint gyémánt alakban felálló középpályával játszott – sokkal gördülékenyebben és hatékonyabban. Nagy kérdés a nyolcaddöntő előtt, hogy Godin és Gimenez párosa kiegészül-e trióvá Caceresszel, és ha igen, hogyan oldja meg a hatékony szélsőjátékot Uruguay úgy, hogy közben a pálya közepén is emberfölényben legyen, és még a két klasszis csatár is odaférjen a pályára.

CR és a világ legkeményebb védelme

Godin és Gimenez kettőse a nemzetközi klubfutballban is párját ritkítóan kemény duónak számít, nem csoda, hogy eddig a világbajnokságon is remekül állják a sarat. Gimenez ugyan az utolsó, Oroszország elleni meccset kihagyta a csoportban, de az uruk nélküle is kapott gól nélkül tudták le a csoportkört – erre három győzelemmel megspékelve pontosan két évtizeddel ezelőtt volt képes egy válogatott (Argentína) utoljára. A nyolcaddöntő persze más műfaj, és az sem mellékes, hogy a dél-amerikai bekkeknek ezúttal azt a Cristiano Ronaldót kellene majd levenniük a pályáról makulátlan játékkal, aki remekül indult a csoportkörben: a spanyoloknak lőtt mesterhármasa a torna eddigi egyik fénypontja volt. Aggasztó jel lehet, hogy CR formája mintha visszaesőben lenne (Irán ellen kis híján sorsdöntőnek bizonyuló büntetőt hibázott), ám, ha valamit az elmúlt években megtanultunk, az biztosan az: Ronaldót sosem szabad leírni. Godin és Gimenez ellen sem.


24.hu-tipp: 0-0, büntetőkkel továbbjut Portugália


Franciaország – Argentína 16.00

Uruguay – Portugália 20.00

Nyitókép: Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik