Ostobán, naivan játszva sodorta magát a kiesés szélére Argentína

Horvátország nagyon erős esélyes a vb legintelligensebb csapatának címére. Argentína a komplett ellentétük.

Raphael Honigstein, német szakíró, több sikerkönyv szerzőjének megállapítása tökéletesen foglalja össze az argentin-horvát (0-3) csoportrangadó dinamikáját.

Miközben Horvátország maximálisan és tökéletesen a saját erényeire játszott, kulcsemberei minduntalan olyan helyzetbe hozva, amelyekben legerősebb oldalukat voltak képesek megmutatni, Argentína elveszett a futballfilozófiai mélységek Bermuda-háromszögében.

Hiba a felállásban

Jorge Sampaoli, az argentinok szakvezetője az első, Izland ellen ikszre adott mérkőzésből azt szűrte le, hogy vissza kell térnie saját gyökereihez, a selejtezők alkalmával már kipróbált, de eredménytelensége miatt végül eldobott háromvédős rendszerhez.

Kihagyta a védelemből Rojót (Mercado jött a helyére), a középpályán pedig Biglia helyett annak az Enzo Péreznek szavazott bizalmat, akit Lanzini súlyos sérülése után lényegében a strandról hívtak be a keretbe. Az így összerakott tizenegy játékost aztán egy egészen kusza hadrendben pakolta fel a pályára, nagyjából így:

A középpálya két szélére kerülő két szárnyvédők (wingbackek) lettek a rendszer állatorvosi lovai. Mivel sem Acuna, sem Salvio nem védekező típusú játékos – klubjukban mindketten kifejezetten szélső támadót játszanak –, ezért az argentinok formációja a gyakorlatban a pillanat tört része alatt tört ripityára. A 3-4-2-1-nek induló felállásból lényegében 3-2-5 lett, agyig feltolt támadó szélsőkkel, mögöttük egy öreg és lassú, feltűnően vékonyka középpályával (Mascherano + Perez).

Meza és Messi befelé mozgásával próbáltak utat nyitni a szárnyvédőknek, de ezzel csak azt érték el, hogy Agüero mögött négy támadó helyezkedett egyvonalban, megjátszhatatlanul. Az argentinok szétszakadtak, öt játékos védekezett, öt fejvesztve támadott, közöttük pedig a több, mint tíz méteres senki földje, az átjátszhatatlan gyepű.

Hiba hibát szül

Ennek a meccsképnek két következménye lett: egyrészt az argentinok nem tudták átjátszani a horvátok védekező vonalait, másrészt az elvesztett labdákkal azonnal kontrázni tudott Horvátország. A két, teljesen feltolt szárnyvédő mögött tétre, helyre, befutóra nyíltak az óriási területek:

Perisic előtt óriási terület, az öt hátul hagyott argentin bekk csak a rendszámokat olvassa (hátrafelé iszkoló védő nem védő), miközben a pálya közepén kétszeres emberhátrányban várnának egy esetlegesen középre lőtt labdát is.

Ugyanez madártávlatból: agyig feltolt argentin védekezés, nyomás a labdán semmi, Perisic köszöni szépen, ziccer, mert Salvio isten tudja merre kolbászol éppen:

És mielőtt valaki azt hinné, egyedül az argentin védelem jobboldalán nyíltak közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságok méreteire emlékeztető nagyságú folyosók, nézzünk egy példát a túloldalról is:

Na, nem mintha a Perisic nem lenne ugyanúgy teljesen üres a pálya túlsó felén, maga előtt egy 40 méteres, nyílegyenes, védtelen folyosóval a kapu irányába.

Az, hogy eközben a teljes argentin védelem a félpálya vonaláig feltolva tátotta a száját, inkább már következmény volt: mivel Sampaoli két szélsője agyatlanul futkározott előrefelé, a teljes csapat kénytelen volt feljebb lépni, hogy a csapatrészek ne távolodjanak el egymástól vészesen.

Sampaoli annyira feltolta csapatát, hogy a horvát védekezés lényegében a folyamatos hátrálástól kompakttá tudott válni. Mivel Zlatko Dalic válogatottja visszább húzódott, a játék folyása egy nagyon szűk területre redukálódott a középpályán – ott, ahol történetesen az argentinok végig brutális emberhátrányban vergődtek:

Ezt a meccsképet elnézve nem sok meglepetés van abban, hogy Messihez és Agüeróhoz lényegében nem jutott el labda az ellenfél tizenhatosának környékén.

Utóbbi egyébként lecserélését megelőzően az első félidő utolsó 21 (!) percét úgy játszotta le, hogy effektíve nem ért labdához. Egyszer sem.

Azért Horvátország is segített abban, hogy ne kapjon labdát Messi

Messi semlegesítése ér még meg talán pár gondolatot. Izland ellen azt elemeztük, hogy az északiak emberezéssel és folyamatos kettőzéssel vették le a pályáról a strukturálatlan csapatban szenvedő szupersztárt, a horvátok ellenben bebizonyították, hogy van ennek más módja is: az ember orientált zónavédekezés.

Messit ezen a ponton sima zónázással veszik körbe, megakadályozva, hogy egy felpassz célpontja lehessen a térfél közepén.

Három másodperccel később Messi külön őrzőt kap: Modric fogja őt olyan szorosan, hogy teljesen esélytelen legyen a megjátszása.

Eltelik újabb négy másodperc, és Messi már Brozovic szorításában őrlődik: amikor ugyanis tovább mozgott, Modric nemes egyszerűséggel levált róla, és átadta őrzését a csapattársnak. Messi így egyrészt folyamatosan csapdázva volt (nem lehetett neki felpasszolni, mert az átadások sávját zárták a horvát középpályások), másrészt mindig lihegett a nyakában legalább egy horvát védő/középpályás.

Fontos látni: azzal együtt, hogy a horvátok remekül játszottak – például semennyire sem tojtak be a 4/5 argentin támadótól – a nagyarányú győzelemben hatalmas szerep jutott a teljesen átgondolatlan, naiv, az ellenfél erényeivel egy pillanatra sem foglalkozó argentin taktikának is.

Megfejthetetlen, miért gondolta úgy Sampaoli, hogy Mascherano és Pérez kettőse elegendő lesz egy olyan csapat ellen a középpályán, ahol egyszerre játszik a Real Madrid és a Barcelona játékszervezője, Modric és Rakitic, és ott van még Marcelo Brozovic az Interből, de az sem világos, miért akart szárnyvédőt játszatni két olyan emberrel, akik a klubjukban szinte soha, semennyit nem védekeznek.

Ilyen felállás mellett, ilyen taktikai baklövések mellett a horvátoknak lényegében ki sem kellett mozdulniuk a komfortzónájukból: minden játékosuk a legjobb oldalát tudta megmutatni.