Hírek

Letarolja az internetet a mémmé váló szenegáli kapitány

A szenegáli válogatott 2002-ben szerepelt legutóbb világbajnokságon, akkor a csapat kapitánya egy bizonyos Aliou Cissé volt. Szenegál az akkor 28 éves játékos vezetésével egészen a negyeddöntőig jutott. Most, 2018-ban Cissé már szövetségi kapitányként irányítja az afrikai csapatot, és rögtön győzelemmel indított Lengyelország ellen.

Öngóllal és szánalmas bakival nyírták ki magukat a lengyelek
Hiába a nagy nevek, Lengyelország nagyon gyenge teljesítmény nyújtott, így vereséggel kezdte a világbajnokságot. A két csapat sokáig kapura sem lőtt,

Hamar kedvenccé vált, az internet még nem az edzői kvalitásai, inkább különös ünneplése miatt imádja, sőt: nem csak imádja, mémet csinált belőle, ott virít minden portálon, a közösségi média felkapta, posztok ezreihez csatolják a híressé váló, egyenesen a kamerába nézős pumpálását.

Sokan csak minden idők legkirályabb ünneplésének nevezi ezt a jelentsort, mások szerint Cissénél menőbb edzőt még nem látott a világ.

Aztán majd ha a szenegáli csapat továbbjut a csoportból, a mém mellett arról is beszélhetünk, hogy nem csak egy király/menő emberről, hanem egy pokolian jó szakemberről is beszélünk.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik