Hírek

Minden együtt áll ahhoz, hogy Belgium végre tényleg odapirítson az elitnek

Az nem újdonság, nem meglepetés, hogy az oroszországi világbajnokság előtt is a spanyol, német, brazil, francia, argentin válogatottakat tartják és tartjuk a legesélyesebbnek a végső győzelemre.

Brazil-német vb-döntőre van a legnagyobb esély?
Kapásból tudunk legalább hét csapatot mondani, akinek a győzelme nem jelentene nagy meglepetést. Egy szaúdi vagy panamai vb-csoda viszont elég jól fizetne.

Az utánuk következő vonal sem outsider, hiszen minden torna előtt megelőlegezünk egy kis bizalmat az angoloknak és nem mehetünk el szó nélkül az Európa-bajnoki címvédő Portugália mellett sem.

Ebbe, az igazi favoritok mögötti közvetlen második vonalba az évek alatt lassacskán felkapaszkodott a kolumbiai vagy az uruguayi válogatott is, de mégis, ha arról beszélünk, hogy kinek lehet a legnagyobb esélye odacsapni a legnagyobbaknak,

tán többen vagyunk, akiknek fent nevezettek előtt is előbb ugrik be a szupersztárokkal felálló Belgium. 

És ott van Svájc is, amely a 2016-os Eb-n és a 2014-es vb-n is a nyolcaddöntőig jutott. Az év közben többségében a Bundesligában edződő svájci válogatottak a 2018-as vb-kvalifikáción legjobb csoportmásodikként biztosították helyüket Oroszországban, ráadásul bennünk, magyar szurkolókban is nyomot hagyott kvalitásuk.

Az nem jelenthető ki, hogy a svájci, vagy a belga válogatott egyértelműen jobb, mint mondjuk Uruguay, de az biztos, hogy teljesítményük sokkal kiszámíthatatlanabb. Pont ez teszi őket izgalmassá, mer momentán fogalmunk sincs, mire mennek Oroszországban. Előfordulhat, hogy a legjobb nyolcig, négyig menetelnek, de az is megtörténhet, hogy már korán, a csoportban elbuknak. Egyik sem lenne meglepetés.

Belgium – célba ér-e végre az Arany Generáció?

A belga válogatottól már a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokságon is sokat várt a közvélemény. Már akkor fiatal, sikerre éhes, az európai klubfutballt lényegében meghatározó játékosok alkották a csapatot. Elég csak a kapus Thibaut Courtois-raVincent KompanyraKevin de Bruyne-re, Romelu Lukakura és Eden Hazard-ra gondolni – de napestig sorolhatnánk még a sztárcsapatokban futballozó belgák névsorát.

Ott és akkor nem sikerült nagyot robbantani, ahogy a 2016-os Eb-n sem, de nem érdemes elfelejteni, első osztályú, kiváló futballistákról beszélünk, akiknek csak javára vált az eltelt négy év. Nem túlzás azt állítani, hogy a fél keretért sorban áll Európa, valóban egyedi az a merítési lehetőség, amivel a belga kapitány rendelkezik. A transfermarkt 702,75 millió euróra becsüli a csapat értékét.

Ha csak az egyéni képességeket nézzük, a belga válogatott képes arra, hogy bármely poszton felvegye a versenyt az igazi esélyesekkel.

A csapat összetétele nem változott az elmúlt években. A mag adott. Az is mellettük szól, hogy a szövetségi kapitányt már egy ideje nem Marc Wilmotsnak, hanem Roberto Martíneznek hívják, akinek az irányításával a csapat egyetlen meccset vesztett 2016 nyara, azaz a franciaországi Európa-bajnokság óta. 

Ez még akkor is megsüvegelendő, ha tudjuk, a vb-selejtezőn igen könnyű csoportba kerültek. (Az ellenfelek: Görögország, Bosznia-Hercegovina, Észtország, Ciprus és Gibraltár).

Romelu Lukaku (balra), Eden Hazard (k) és Axel Witsel sokat tehet azért, hogy megtőrjön az átok Fotó: Jean Catuffe/Getty Images

Belgium számára minden adott ahhoz, hogy ott legyenek a végelszámolásnál. A játékosok egyénileg kiválóak, a nyomás viszont óriási. Nem lehet még egyszer úgy felsülni, mint ahogy azt tették Brazíliában, vagy az Eb-n Wales (3-1) ellen. Ha sikerül elbírni ezt a terhet, ha a sztárok egyszerre hozzák ki magukból a legtöbbet és állnak be a sorba, akkor a határ bizony a csillagos ég.

Svájc – az igazi Fekete ló

Ki ne emlékezne a Xherdan Shaqiri ollózós góljára a 2016-os Európa-bajnokság nyolcaddöntőjéből? Biztos, hogy mindenkinek beugrik a mozdulat.

A svájci válogatott most már jó ideje ott van a nagyágyúk mögött, és ez nem véletlen. Az igen sokszínű alakulat kiválóan játszik együtt csapatként, ezt láttuk 2014-ben a legendás Ottmar Hitzfeld és most, Vladimir Petkovic szövetségi kapitány alatt is.

Nincsenek feltétlenül világsztárok a keretben – a csapat összértéke nyomában sincs Belgiumnak (263 millió euró) –, magasan képzett munkás emberek, kreatív középpályások, gólérzékeny támadók annál inkább. 

Ez teszi őket igazán veszélyessé. A magyar válogatott az elmúlt időszakban kétszer is megismerte, milyen sebességgel játszik Svájc: finoman fogalmazunk, ha azt mondjuk, nem esett jól a srácoknak.

Kleinheisler Lászlót kerítik be a svájci védők. Fotó: Getty Images

Egy felettébb megbízható, elöl veszélyes, hátul kiegyensúlyozott csapatról beszélünk. Legjobbjaik topbajnokságban játszanak – a Borussia Dortmund (Roman Bürki), a Juventus (Stephan Lichtsteiner), az AC Milan (Ricardo Rodríguez) és az Arsenal (Granit Xhaka) is ad játékost a válogatottnak –, a gerinc a Bundesligában edződik, de kelendőek a svájciak Európa más országaiban is.

A svájci válogatott játékát nem azért szeretjük nézni, mert ontják a gólokat, sőt. Azért élvezetes a játékuk, mert a keret sokszínűsége miatt azt érezzük, ennek nem szabadna működnie, és lám, mégis összeáll egy egésszé. Hiába szeretnénk legyinteni rájuk, Európa és a világ egyik legjobb csapatáról beszélünk.

A bő keretben kameruni, nigériai, elefántcsontparti, chilei, kongói, koszovói, bosnyák, albán, macedón, horvát, zöld-foki köztársaságbeli, portugál, török, ja és svájci labdarúgók alkotnak világválogatottat egy picinyke országban, ahol egy közel 37 éves, négygyermekes teniszező a legfontosabb exportcikk.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik